A csapat - Egy csaló nő esete 3.rész

3.rész Kusza játék

Akkor értünk oda Tomival, amikor János kilépett a nyanya szürkére aszalódott háza kapuján. Jánosnak, még egy mosoly is csillant a szája szélén. Az öregasszony feje enyhén vörös volt, és a két begipszelt karjával hadonászva még a János után dobott pár, azt hiszem, a felnőttek így mondják, keresetlen szót. Utána nagy csattanással becsapta a fekete lépcsőház bejárati kapuját. Az üvegajtón keresztül, még láttam, ahogy a nyanya fellépdel pár lépcsőfokon, a lift felé. Tomi, a kis cserkész sütis kiskocsijával a kezében, készen állt a bevetésre. Tudta a dolgát, és máris indult a ház felé. János nem vett észre és indult is a buszmegállóhoz. A piros lámpánál állva, még az óráját nézegette, amikor a nyanyát megláttam egy ablakban, a gipszek nélkül. Milyen kár, hogy most nincs nálam fényképezőgép. A nyanya, leste, hogy János merre és mivel közlekedik. Biztos, csak kíváncsiság, de azért jó ezt tudni. Szóval, kissé ideges már. Ez jó lehet, még ma. János, már a buszmegállóban várta a buszt. A Tomi, meg a kapu előtt állt, és nézegette a kapucsengőket. Most melyiket válasszam? Tomi terve, lehet, hogy semmissé válik. Nem jutok be a nyanya otthonába, mert még el kell érnem azt a felnőtt mamlaszt, nehogy elmenjen, hisz nemsokára itt vannak a szállítók. Gyorsan kellett választanom. A busz már a piros lámpánál várakozott. Tomit szem elől tévesztve rohantam át Jánosért az úton megállóhoz.

• Nehogy elmenj – fogtam meg a karját, a mamlasznak. Ő, mint aki nem számított rá, még meg is ijedt, hogy valaki rángatja a karját. – A géped itt van?
• Nem hoztam magammal. – mondta, kicsit beismerő hangon, - de a mobilom itt van. Azzal filmet is lehet készíteni.
• Jó rendben. - néztem fel az emeletre, ahol eddig az öregasszony leselkedett, de már nem volt ott. - Az öregasszonyt felidegesítetted eléggé?
• Vittem neki egy ajánlatot…
• Nem azt kérdeztem. Felidegesítetted? – szóltam rá – mert akkor figyelmetlen lesz a nyanya.
• Hát nem… de…
• Hát mindent nekem kell csinálni? – mondtam neki, miközben a Tomit kerestem a szememmel. Tomi, már végezhetett a süti eladással, mert a kiskocsijával, a ház sarka felé sétált. A mamlasznak megmutattam, hol építettek ki Dönciék megfigyelő állást, és utasítottam, hogy ott várakozzon. Én rohantam Tomihoz.
• Mi történt? – kérdeztem Tomit.
• Az öregasszony nem volt hajlandó lejönni. Azt mondta, leküldi az egyik barátnőjét a házból. Két sütit vett egy nagyon ráncos nő, utána eljöttem.
• Szóval ilyen cseles? Új taktika kell! - mondtam Tominak, miközben a zebrán lépdeltünk át. A házra visszanéztem, és új ötlettel álltam elő. – Melyik lehet az erkélye? - ekkor értünk oda Dönciékhez, aki most a pékségben vásárolt, nagy túrós szívet majszolt. Még egyszer feltettem az előző kérdést, a csapatnak.
• Melyik lehet az erkélye? – mutattam a ház felé.
• Azt hiszem – kezdte János - A jobb szélső.

Biztosan az lehet, mert eddig a mellette lévő ablakból kukucskált ki.

• Oda be kell dobni… - mondtam ki gondolatomat magamnak, utána a kisfiúhoz fordúltam – Matyi a kislabdádat odaadod?

Matyi a fejét rázta, miközben a labdáját még jobban magához szorította. Az öcsém és ez a labda érzelmileg közel áll egymáshoz. Tudom, nehéz lesz rávennem, hogy adja oda, a terv kivitelezéséhez.

• Matyi szereted a csokit?

Matyi ismét, csak a fejével válaszolt, de most igent mutatott.. - Akkor add kölcsön a labdádat, utána kapsz csokit.

Matyi, csak vonakodva nyújtotta felém a labdáját.

• De nem lesz baja ugye? – kérdezte, elhaló hangon.
• Ne aggódj, csak feldobjuk az erkélyre…
• Hova? – kérdezte ijedten Matyi. Próbálta magához ölelni a labdát, de akkor, már kivette a kezéből Dönci, és rohant át a zebrán, az út másik oldalára. Matyi futott volna utána, de én elkaptam, és magamhoz öleltem. Próbáltam megnyugtatni. Dönci a házhoz ért, és egy jól célzott dobással, sikerült, a ház falát megdobni. Nem sikerülhet minden elsőre. A labda visszaesett, amit Dönci nem tudott elkapni. Pattant kettőt, utána egy járókelő elkapta, és odaadta Döncinek. A csapat, lélegzetvisszafojtva várta, hogy sikerül-e Döncinek, a nagy mutatvány. Másodszorra sikerült az erkélyre dobni a labdát. Utána elszaladt.

Matyi, majdnem a kocsik alá szaladt. Úgy kellett megfogni, nehogy sikerüljön.

• Hogy kapom vissza a labdámat? – kérdezte, és közben már a sírás kerülgette.
• Mindjárt átmegyünk, és felcsöngetünk. – próbáltam ezzel megnyugtatni, a kistesót.

Váltott a lámpa és máris rohantunk a házhoz. Tomi és János, egy fa takarásában ott maradtak, a figyelőállásba. Rohanás közben, az órámra néztem és láttam, már nincs sok időnk. Gyorsan a kaputelefonhoz értünk.

• Felszólok, te csak sírjál! – adtam ki a parancsot. Matyi nem értette. – Sírjál, mert különben a nyanya nem adja vissza a labdádat.

Erre elgörbült a szája és elkezdett sírni. Megnyomtam a gombot. Az öcsém sírt, miközben vártunk, hogy valaki beleszóljon. Már kezdett kissé megnyugodni, amikor egy reszelős hang beleszólt a kaputelefonba. Az öcsémnek mutattam, hogy hangosabban sírjon, de ő nem értette, így a kaputelefontól pár centire én kezdtem el sírni. vagyis úgy tettem, mintha sírnék. Nem mondtam semmit, csak sírtam.

• Ki az? – tudakolta a hang.
• Bőőőhööhööö… - volt a válasz
• Miért nem szól bele? Ki az?
• Csókolom néni! - mindtam szipogva - A kisöcsémnek felpattant a labdája a néni erkélyére
• Mi van?
• A néni erkélyén van az öcsém labdája
• Hogy mi?
• Nyissa ki az ajtót

De az ajtó nem nyílt ki. Ez a minden hájjal megkent öreglány, még a bejárati ajtót sem akarja kinyitni? - gondoltam, mikor láttam, hogy az egyik lakó lépcsőzik lefelé, majd jön a bejárat felé. Végre bejuthatunk. A nyanya úgysem engedne be soha.A résnyire nyitott bejárati kaput ketten benyomtuk, és a lakót is félrelökve, rohantunk, a labdáért.

Ahogy az öregasszony ajtajához értunk, kopogni kezdtem. Matyi mutogatta, hogy hol a csengő, de láttam, hogy nem érhetem el. Eléggé idegesítően tudok kopogni, valósággal verem az ajtót. Bentről matatás hallatszott, de nem nyitottak ajtót

• Ki az? – jött ki a kényeskedő hangú kérdés.

Tudom, ilyenkor, nem kell felelni, csak kopogni tovább. Ezt egy filmben láttam ott is bejött.

• Úgy sem engedem be. Ne verje már az ajtót. – szólt ismételten a hang bentről
• A labdát kérjük. - szóltam.
• Hívom a rendőrséget

Na, most légy okos Julcsi. – gondoltam magamban. Matyihoz fordultam, és annyit mondtam.

• A néni nem akarja visszaadni a labdádat. – ez mindig jónak bizonyul. Matyi ebben nagyon jó. Sírással és toporzékolással sok mindent elért már.

Matyitól a válasz, nem is váratott sokat magára. A kisfiú elkezdett bömbölni. Még jobban kopogtam az ajtón. A szomszéd bácsi már résnyire kinyitotta az ajtót, azt leste, hogy mi történik a folyosón. Az ajtón keresztül kihallatszott az öreg néninek a beszéde.

- Még összecsődíti a házat. – majd hangosabban szólt ki – Mindjárt nyitom.

Már elég ideges. Ez jó, de a kopogást nem hagytam abba. Matyi, aki hű fegyvertár ilyen esetekben nem csak, hogy nem hagyta abba, de még egy lapáttal rá is tett. Mintha egy gombbal, még erősebbre csavartam volna a Matyi rádiót. Erre, már majdnem ordítva szólt a nyanya ki az ajtón keresztül – Nyitom már, nyitom már. Hagyd már abba a kopogást.

Még mindig nem szabad abbahagyni a kopogást, amíg az ajtó nem nyílik nem szabad abbahagyni. Az ajtón belülről kulcscsöngést hallottam, majd a zár nyitását. Az ajtó résnyire nyílt, de a kis rést a kisfiú kitágította azzal, hogy az ajtót betolta, és bepréselte magát az így készített résen. Az öreg néni, a gipszes két kezével, nem tudta visszatartani az ajtót. A Matyi rohant az erkélyig. Az erkély ajtóban toporzékolt még egy kicsit, hisz meglátta a labdáját. – Ott a labdám, ott a labdám.