A csoda...

A csoda…                                                                 írta: Makai Attila

                                                                                  2020-01-18

A kora reggel, mindig gondot okoz egy osztályban. Még a gyerekek játszani szeretnének, és nem a tantárgyak elképzelt hangjait hallgatni. Ahogy a számtan verekszik az első helyért a történelemmel, vagy a testneveléssel. A győztes nyereménye úgy is csak 45 perc. 45, dicső vagy dicstelen hosszú perc, amint magukról beszélhet, a nyertes tantárgy, a tanár közreműködésével. Szabi, ezt már többször elképzelte, hogy a reggeli iskolakezdés előtt, csillogó páncélban, a lovuk hátán, egymásnak szaladnak a tantárgyak, és nemes viadalban döntik el egymás között, hogy 8 órakor, melyik tanár jöhet be az osztályba. Az órarend, úgyis csak kiindulási pont mostanában, hisz a sok beteg tanárt, valamelyik kollégájuk helyettesíti. Mint például, tegnap a környezet órán, a matek tanár próbált helytállni, de végül is a matematikai könyv is előkerült. Ő abban volt a jó. Szabi nem is értette, hogy hogyan lehet, hogy egy matektanár, nem tud a környezetismeretről hosszasan beszélni. Ő anno nem tanulta meg? Vagy még rosszabb feltételezése támadt. Ebben az iskolában, csak a tanulóknak kell tanulni, a tanároknak nem?

Az óramutató, vészesen közeledett a 12-es szám felé, otthagyva a 8-as számon várakozó társát. A mögötte lévő padban Kriszti, az osztály legszebb lánya, a copfokban fogott hajával, felkeltette padtársa és a padtársa kezének figyelmét. Tomi, erős késztetést érzett, hogy ütemesen húzogassa a copfját Krisztinek. De valahogy, mindig ugyanazt a copf kapta a nyújtási segédletet. És mintha ez a copf össze lenne kötve Kriszti kezével. Egy copf rángás, egy pofon ajándékot hozott mindig elő. Ami vagy betalál, vagy nem. Persze Tomi szerette volna, ha minél kevesebbszer találna be a retorzió, az arcára. Ezt a mások számára biztosan unalmas játékot, sokszor játszották Tomiék. Ahogy látta Szabi, mindkettőjüknek nagyon tetszett ez a játék, mert minden nap ezzel kezdődött a nap, ami addig tartott, míg a tanár be nem lépett az osztályba.

Péntek van. Ilyenkor, az egész heti fáradság is beköszön az osztályba. Mindenki várja, hogy az utolsó óra is véget vessen, a pénteki napnak. Ma talán, még hangosabbak az osztálytársak, mint eddig bármikor. Szabi a padjánál ülve körbe néz. A papírrepülő és műtakony háború folyik tőle nem messze. Ráadásul, radír bombák repülnek az összecsapás helyszínére. A Székhelyit most dobta homlokon, a Bedő, amitől Székhelyi homlokán piros folt mutatta, hogy a bomba, hol érte el. Persze Székhelyi, mások bíztatására, a tolltartóval válaszolt. Vagyis a tolltartót, mint nehéz bombát dobta Bedő irányába. De csak irányába, mert Bedő észrevette és a fejét elhúzva kikerülte a becsapódást. A nehéz bomba továbbrepült és a harcmezőt elhagyva, a stréber Müllert vágta fejen. A Müller meg sem mozdult. Folytatta a könyvei kipakolását a padra, amit szépen el is rendezett. A tolltartó becsapódásakor, csak megfordult és annyit mondott „nagyon vicces” és folytatta a műveletet. Ezen sokan nevettek, de a háború nem állhatott meg.

A következő offenzívát Szabi, már nem várta meg. Elővett egy könyvet, a táskája titkos zsebéből. Ez nem tankönyv volt. Díszes külső köpenyét látva is észre lehet venni, hogy nem akármilyen könyv ez. A kedvenc olvasmányát hordozgatta magával a táskájában, hátha lehet némi időt találni arra, hogy végre vele elbújhat a világ elől. A nagy háborúskodást és a mögötte zajló szerelmi civakodást elkerülve, lassan belemerült a könyvbe. A lemerülés hatására, mintha egyre kevésbé hallaná a külvilág, bántó hangjait. Egyre kevésbé zavarja a körülötte folyó világ zaja, míg a végén, teljes csend lett a jutalma

A civakodók árnyéka, mintha megmozdult volna a háta mögött. Egyre jobban nem követte Kriszti, és Tomi mozdulatát. Majd, egy pillanat alatt megállt. A civakodás folyt tovább, csak az árnyékuk hagyta abba, a copf rángatást. A Tomi árnyéka, még kapott egy utolsó pofont Kriszti árnyékától,  utána Kriszti árnyéka elfordult, és elment, mint aki már unja a veszekedést. Tomi árnyéka, még a pofon helyét dörzsölgeti egy kissé, majd a Kriszti árnyékának szamárfület mutatva, Szabi felé fordult és súgott a fülébe egy mágikus varázsmondatot, majd ő is elment Kriszti árnyéka után.

Ezután történt a csoda. A Szabi által olvasott könyv egyszerre könnyebbé vált a levegőnél. A Szabi kezei alól kibújva elkezdett emelkedni, mint egy luftballon. Emelkedés közben megfordult a könyv, hogy Szabit tudja látni. Emelkedést Szabi is figyelte, így láthatta, hogy a könyv egyet lapoz magán, miközben egy méter magasan megáll Szabi felett..

A könyv ellapozott oldala megmozdul, és mintha valaki, vagy valami lenne a lap mögött, kissé meggyűrődik a könyv lapja. A gyűrődés, mint egy hullám, elindult a könyv széle felé. Amikor a széléhez ért, akkor az oldal, a hullám mögött kisimult. A lap széléről, nagy ívben valami leesett, vagy leugrott az iskolapadra. Az ugrást, vagy esést, Szabi követte a szemével. Amikor a padhoz ért, akkor derült ki, hogy ő egy pont volt a könyvből. Az első kiugrót, mások is követték. Vesszők, betűk, szavak és egész mondatok. Egész betűesőt látott Szabi kialakulni. A villámot, egy aláhúzás jelenítette meg. Mintha a könyv lenne a felhő és a belőle eső betűk, betűpocsolyákban állnának össze. A betűeső a kezdetnek bizonyult, mert egyszerre egy kígyó, egy póniló, egy elefánt esett ki a könyvből. Majd a vadász, az indiánok, a búvárok, és egy léghajó követte az elődöket. A léghajó, szerencsére, nem zuhant le. Egy kis zuhanás után, ismét emelkedni kezdett, és a könyv mellé repülve, kereste a helyét. Néha, kis tűz is lobbant a léggömb kosarából, biztosan azért, hogy az emelkedést segítse, és nehogy lezuhanjon, a betűpocsolyába.

Szabi, tátott szájjal nézte a folyamatot, Az indiánok, és a vadászok, eleinte egyedül, majd összeakaszkodva táncot jártak a betűpocsolya körül. A póni, ami addig némán várakozott, kibontotta szárnyait és varázscsíkot húzva felrepült a könyv tetejére és onnan nézett körbe a nagyvilágban.

Ekkor a becsöngetés éles, hangja felszabdalta és kiszárította a betűpocsolyát. Forgószél, indult a könyvből. A ciklonok réme. Egy pillanat alatt összeszedett minden könyvlakót és tölcsért formálva, beszívta az összes kiszabadulót a könyvbe. A póni, még el akart repülni, de a forgószél tölcsére visszarántotta, és utolsó visszatérőként, magába gyűjtötte. A könyv lezuhant, a padra. A zuhanás közben, kis port, maga köré hintve becsukódott.

Az osztály csatazaja ismét visszatért. Tomi Kriszta és az árnyékaik szerelmi párviadala, ismét folytatódott a háta mögött.

Szabi, lehunyt szemein keresztül, szerette volna visszaédesgetni, az előbb széttépett csodát, de hasztalan. 

Csend támadt, mikor a matek tanár lépett az osztályba. A hóna alatti osztálynaplóból, és összekócolt hajából lehetett látni, ma reggel Ő nyert…