A fabódé

A fabódé                                                                               Írta: Makai Attila

                                                                                              2021-04-27

Két fiú ül, egy ház lépcsőjén, ami az udvarra vezet. Csak kilenc lépcsőfog, mégis a múltba vezeti a beszélgetés témáját. Az állukon pelyhedző szakálltól, mégsem mondható meg, hány évesek lehetnek. Egy – egy sört szorítgatnak a kezükben. A beszélgetés végére, talán el is fogy. A fiúk barátok, már kis gyermekkoruk óta, amikor egy vihar elől menekültek be a ház udvarán álló fa bódéba. A fa bódé, már nincs meg az óta, de a barátságuk megmaradt. A kötelező sablonos kérdések – válaszok után vannak már, ami az eltöltött időt próbálta feledtetni. Kis hallgatás után az egyik megszólal, miközben a játszadozó gyerekeket figyeli.

• Mostanában, sokat gondolok a fabódéra. A legelső lakásom lett volna, ha el nem viszik.
• Micsoda?
• Arról álmodtam, hogy beköltözök. Így csak az enyém lesz. És nem kell osztoznom senkivel.
• Gondolod, hogy megengedték volna?
• A fater, még örült is volna, ha lelépek.
• A Schramek Icának, ott néztem meg a cicijét.
• Na, ne.
• De. Hatodikban ő akarta megmutatni.
• És volt valami?
• Hülye, miért lett volna. Még gyerekek voltunk. Amúgy is a vén Pista elzavart.
• A vén Pista… - mosolyodott el. – Amikor az beivott…
• Repült minden.
• A végén, elcsapta a villamos.
• A felesége, meg beleőrült. Hisz ő zavarta el otthonról.
• A lakásuk sokáig üres volt. Akkor oda akartam beköltözni.
• Az IKV nem engedte volna.
• Szerettem volna, egy saját szobát magamnak.
• Te emlékszel, mikor kisgyerekként, a vihar elől a kis fabódéba menekültünk?
• Élveztem mindig bentről nézni, a kint tomboló időt.
• Bent is mindenhol, csöpögött az eső.
• Az egyik nyáron, amikor úttörőtáborban voltál, elkezdtem befoltozni a tetőt.
• Ja. Irma néni könyveivel.
• Neki úgy sem kellett. Amúgy is a házban, csak széknek használtuk őket.
• Jó, de amit kaptál érte.
• Nem értették meg, hogy nekem, csak a könyvek borítója kellett.
• És a lányok, amikor elfoglalták.
• Az a rohadt babaszoba.
• Ne szólj egy rossz szót se. Abban a babaszobában kaptam meg az első csókom.
• Igen? Kitől
• A Zsuzsától. A Fehér Zsuzsától a harmadikról.
• Az milyen bomba csaj lett. Láttad mostanában?
• Komoly barátja van. Egy időben leveleztünk.
• És miért költöztek el?
• A szülei elváltak.
• Egy éjszakát az apja a bódéban aludt. Reggel láttam kijönni.
• Én mindig is mondtam, hogy lehet ott aludni. Beköltözhettünk volna.
• Emlékszel? Egyszer meg is próbáltuk.
• Az igaz, de apád, hazazavart.
• Nem tudta ő sem, hogy mi a jó.
• Majdnem tíz évet töltöttem el, a bódé korszerűsítésére.
• Jó, de az áramot én vezettem be.
• Nagy ügy. Azért, mert apád hosszabbítóját elcsórtad, és beástad a földbe, teljesen a faházig, az szerinted olyan nagy ügy?
• De senki sem tudta, hogy honnan jön az áram. Én megoldottam.
• Na, jó. Te is adtál hozzá valamit. De a nagy vaskályha részeit én talicskáztam el a MÉHbe. Nem?
• Attól lett több a helyünk. De az áram mellett, a kőkockákat is én hoztam a játszóról.
• Végre volt padlónk, és nem kellett a sárban fetrengeni.
• Még most is azt mondom, a lányokat, nem lett volna szabad beengedni.
• Különben, beköptek volna.
• Jó, de azért az a sok virág, meg szalag nélkül is szép volt a faház.
• Az igaz, de jó volt hallani a lányok énekét.
• Meg a lányok sikítozása, amikor a pókháló a hajukhoz ért.
• Emlékszel? Az egyik lány, lehozta a porszívójukat is, hogy kitakarítsa.
• A sok portól be is krepált a porszívó.
• Mekkora sírás volt utána.
• De apám megcsinálta
• A te apád csinálta meg?
• Áthozta Tomi bá. Apám szétszedte, és kitakarította a motort, azt hiszem.
• Ők is elköltöztek, két házzal arrébb.
• Akkor oda akartam beköltözni. Pár bútort itt hagytak. A szalmaágy volt a legjobb. Még a Tomibá szüleié volt.
• Te voltál a lakásban?
• Igen. Amikor elköltöztek, elfelejtették lezárni. Az IKV-s manusz, meg csak egy hét múlva jött lezárni a lakást.
• Erre, miért nem emlékszem?
• Mert akkor voltál bárányhimlős.
• Még mindig nincs meg.
• Emlékszel, mikor az ablakod előtti körfolyosón színházat adtunk elő neked?
• Halványan rémlik.
• Az itt hagyott ruhákba öltöztünk fel. Azokat is onnan hoztam
• Erre sem emlékszem
• Amikor a tűzoltók jöttek oltani a házba.
• Arra igen, de kinél is volt akkor tűz?
• Tomi bácsiéknál. Én gyújtottam.
• Te fel akartad gyújtani a házat?
• Egy frászt, csak a kandallóba akartam begyújtani, de honnan tudtam volna, hogy az csak dísz. Nem volt kéménye. A tűzoltók, meg a füstről azt hitték, ég a ház.
• Akkor elkaptak?
• Á dehogy! Már kint voltam. De azt láttam, ahogy berúgták az ajtót. Mekkora csörömpölés volt. Azután jött az IKV-s manusz és egy asztalos szakival az ajtót megcsináltatta és lezárta a lakást. A machbox gyüjteményem, meg bent maradt.
• És? Nem kérted vissza?
• Nem. Csak pár hét múlva kértem el Panni nénitől, az új lakótól, amikor átvette a lakást.
• Panni néni. Azt mondják, miatta kellett a fabódét elszállítani.
• Ne viccelj tényleg?
• Állítólag, egy csomó levelet írt a lakás osztályra. Biztos, zavarta, hogy van egy házuk gyerekeinek, ahol játszhatnak.
• Á dehogy, csak biztos, be akart parkolni az udvarba.
• Minek?
• Mert az utcán, mindig valaki leeresztette a kerekeit.
• Meg is érdemelte. Még ki is szúrtam volna a kerekeit, ha tudom.
• A faházat meg elvitték.
• Amikor jött a kisdarus teherautó, majdnem nem fért be a kapun.
• Emlékszem’! Végig annak szurkoltam, hogy ne férjen be. Ráadásul, még szögeket is dobáltam szét. Azt hittem, hogy beleáll a gumijába.
• Ahhoz, specko szög kellett volna.
• Csak ilyet találtam a bódéban.
• És emlékszel, hogy majdnem megrázta az áram a darust?
• Nem majdnem. Meg is rázta.
• Persze, mert a hosszabbítót, nem vette észre.
• Aznap, nem is volt áram a házban.
• De, azt hiszem estére, már volt. Mert aznap jött az apám főnöke és családja hozzánk, és egy csomó gyertyát vettünk, de mégsem kellett. Még mindig van belőle.
• Nálunk aznap nem volt, mert bedugva maradt a hosszabbító és mindig lecsapta az órát. Persze az öregem megpatkolta a biztosítékot, mégsem jött rá, hogy mi lehet a baj. Másnap persze kihúztam a falból a hosszabbítót. Az öregem meg azt hitte ő csinálta meg az előző nap részegen.
• Az apám főnökének, milyen édes duci lánya volt. – révedt el.
• Mi van?
• Olyan édes volt. És ő hajtott rám. Egyszerűen letámadott.
• Csak nem?
• A bugyiját, még évekig őrizgettem.
• Uuu. Mesélj
• Akkora melle volt, mint a fejem. És már tudott mindent. – lehunyta a szemét – és úgy tudott csókolni.
• És?
• Kaptam, két nagy pofont.
• A kiscsajtól?
• Nem az apjától
• Rátok nyitottak?
• Igen, de már túl voltunk mindenen. Már fel voltunk öltözve, csak még kicsit csókoztunk
• A kiscsaj apja pofozott meg?
• Igen. Tőle kaptam egyet, egy másik frászt, meg az enyémtől.
• Persze, mert te voltál a hibás
• De mondom, hogy ő támadott le.
• Azt magyarázhatod ilyenkor.
• El voltam keseredve, az elrabolt bódénk miatt. A lány ügyesen megvigasztalt.
• Azóta találkoztál vele?
• Igen. Egyszer, de nem akart megismerni. Talán a múltat nem akarta előidézni. Pedig nekem ő volt az első, és minden nőt hozzá mérek azóta is.
• Most, milyen nőd van?
• Momentán, senki. Nem találom a hangot velük. Úgy, mint a versben. „                            A vidámnak, bús vagyok a búsnak vidám.                                                                   Vadnak, csak hús vagyok, szendének, silány                                                 Farkasnak bárány vagyok, és báránynak farkas.                                                      Amit csak kapok tőlük, menj el tőlem, sose zargass.
• Micsoda? Ezt sosem hallottam.
• Én írtam.
• Te írtad?
• Nem nézed ki belőlem?
• Hát…?!
• És te, hogy állsz a nőkkel?
• Van egy barátnőm, de semmi komoly. – mondta kicsit kelletlenül, félrenézve egy korty sört leküldve, majd hozzátette – teljesen belém van esve.
• Nem is csodálom. És sikerült megtalálnod a saját otthonodat?
• Itt lakok, az öregem lakásában.
• Akkor mégsem sikerült? – kis mosollyal a szája szegletében.
• De, ez már az enyém, mióta az öregem meghalt.
• Nem tudtam, bocs.
• Á semmi gond - és még hozzátette, kis pihenő után búsan - a cigaretta.
• És a barátnő?
• Megneveltem. Otthon, minden úgy van, ahogy én mondom. Én vagyok az úr a háznál.

Ebben a pillanatban, az emeletről leszól egy reszelős női hang. Hangjából ítélve eléggé testes hölgy lehet, aki a hölgyi érzékiségét magáról leöltöztetve, kedvesen és szeretetteljesen szólt párjához.

• Sanyi te itthon vagy? Én, meg várhatlak órák óta. Kivel beszélgetsz? Na, húzzál fel!

Az előző kedves becéző szavakat meghalva, nem próbált mentegetőzni, csak annyit mondott:

• Most mennem kell, ne haragudj.
• Hallom – mosolyodott el ismét, barátja helyzetén, aki gyorsan, lopva megitta a sörből maradt pár kortyot, és az üveget elrejtette az egyik kukában. A hazaindulás előtt még visszajött kezet fogni.
• Örültem, hogy láttalak.
• Én is.

Ekkor felcsendült az emeletről ismét az a reszelős női hang, a barátnő hangja, akit, talán nem is kell látni, elég csak hallani értékes szavait és gyorsaságra invitáló hangját.

• Sanyi! Meddig várjak? Vagy lemenjek?

Sanyi megvonta a vállát, miközben barátjára nézett és a lépcsőn rohant felfelé, a megnevelt barátnő felé. A fiú egyedül maradt, és az utolsó kortyok után, még egyszer körbenézett az udvaron, a fabódét keresve szemével, amit ő is tudott, hogy már csak a képzeletében létezik. A múltidéző gondolatok után, még egy mosoly suhant át az arcán, utána zsebre dugott kézzel kisétált a kapun.