A hajszobrász szalon

Hajszobrász szalon                                                                            írta: Makai Attila

                                                                                                          2020-11-29

„A belváros legfelkapottabb hajszalonja”. Így hirdeti szalonját és magát a szalon vezetője. Annyira elit a frizura szalonja, hogy ő, mint egy séf az ötcsillagos étteremben, minden frizurához csak instrukciót ad. A bent dolgozóknak, nem lehet saját kreációja, mert a főnöknő szerint kell mindegyiket elkészíteni. Külön mosó, dauerozó, vágó és szárító részleg van kialakítva. Senki nem csinálhat mást, mint amit a főnökasszony megálmodott és kiadott munkát, a dolgozónak. A hajvágónak van talán a legmostohább sorsa, hisz mérőléccel méri meg a hajszálakat, a vágás közben, és ha nem tetszik valami, erős kritikai érzékét elővéve, a vendég előtt küldi a pokol tornácára. Ebből is látszik, hogy a stressz faktor nagyon magas. A főnökasszony, mindenkinél szigorúbb elvárásokat állít a beosztottaival szemben. Ezért nem véletlen, hogy sokan feladva álmukat, kilépnek a kötelékből. Ezt a szót, hogy „kötelék”, ezt is sokszor használja a főnökasszony. A többiek, már tudják a mondat fűzéséből, hogy nemsokára kibuggyan a száján. Görgeti-görgeti a mondatot, és a beszéd csúcspontjához érve, egyszerre 6 száj mondja ki „kötelék”. Persze, csak az igazán arra méltó hangját lehet hallani. A többieknek, csak a szája mozog, és hangtalan felismerésben suttogják, a „kötelék” dicső szavát.

A kelleténél is hisztisebb napra ébredt, a főhajász asszony. Mindenkiben, csak a nemtörődömség fertőjét látta, és ebből kifolyólag a nyelvére tapadt gúnyt próbálta szétosztani. Már bánta Hédi, a hajszárító, hogy pont egy ilyen napot választott, amikor meghívta barátnőjét, egy hajigazításra. Hédi, már két hónapja dolgozott, ebben a szalonban. Nagy nehézségek árán tudott felvételt nyerni. Mintha az egyetemre került volna, fodrász szakra. A felvételi után, a hajszárító részleghez tartozott. Hajat, még nem moshat, vághat, nem is bodoríthat, és festésről, szó sem lehet. Hédi, a nívós szalon neve miatt felvételizett, és kezdett itt dolgozni. Valahogy a fejébe vette, hogy jól mutatna az előző munkahelyek listáján, ha itt elviseli ezt a terrort, és közben, még tanulhat is. Sokan, talán megvetik miatta, de őt nem érdekelte. Azt gondolta, hogy még fiatal, kellenek a hasznos évek, hogy ha elkövetkezik az idő, ő is saját szalont nyithasson.

Hédi barátnője Zsanett, pont akkor lépett be az üzletbe, amikor a főhajász asszony éppen a legjobb formáját hozva, tiporta el az ott dolgozók lelkét, a vendégmentes szalonban.

… és különben is, mit érne az eltöpörödött tudásotok, ha nem itt dolgoznátok? Biztos a sok hajléktalan kenyérpusztító sorát erősíthetnék – ekkor intett Hédi, az ajtóban várakozó Zsanettnek. A főhajász, ezt meglátva, megszakította monológját – Maga ne nyújtózkodjon, ha…

• Csak integettem – szólt vissza Hédi, a mondatot nem engedve befejezni.
• Ne is integessen. Itt ez nem szokás. A családi életét se…
• Ő egy vendég…
• Ja – és szélesre húzott, túlédesített mosolyával az ajtóban álló felé fordult. – Fáradjon be. A kabátját kérem – lesegítette kabátját, széles mosolyát közben, mintha állarc lenne, végig fenntartotta magán. A lesegített kabátot, az egyik beosztottjának nyújtotta, aki egy pillanatra nem figyelt oda, és nem vette el a feléje nyújtott ruhadarabot. A főhajásznő, ahogy beosztottja felé fordult, a mosolya, tündéri királykisasszonyból, a gonosz mostohába váltott. A beosztott, magához térve elvette a kabátot, így végre ismét a tündéri mosolyt vehette magára a főnökasszony.

Ahogy leültette a székbe a vendéget, rögtön hozzákezdett a frizura megtervezéséhez. Szakértőnek bemutatva magát, legyeskedett a vendég körül. Nem is tudhatta, hogy Zsanett, egy titkárnő, aki nincs megelégedve a saját főnökével és fizetésével. Ezért jött a szalonba, hogy egy jó frizurával menjen állásinterjúra. Zsanettnek volt egy kis megtakarítása, amit még a szülei hagytak rá értékpapírokban, de ezekhez nem akart hozzányúlni.

- Jó rendben, fiúk, lányok, most kezdjünk neki. – tapsolt kettőt a főhajász. – Mosás, vágás, szárítás. Gyerünk, gyerünk.

Hédi, odament a lányhoz, míg a főhajász, a pihenőszobájába vonult, és a mosó részlegbe invitálta Zsanettet.

• Mi van? – kérdezte, semmit sem értve Zsanett.
• Most szépen megmossuk a hajad.
• Hogy mi?
• Egy frizurát kapsz.
• Ne viccelj, én ezt nem tudom kifizetni. – mutatott az árlistára.
• Nincs semmi baj, csak ússz az árral…

Ekkor lépett be limuzinjából kiszállva Mentse grófnő. Aki elé, még mázosabb mosollyal igyekezett, a főhajász, pihenőszobája üde csendjéből.

• Drága grófnő, már azt hittem megcsal. – kezdte hízelgését a főhajász.
• A múlt héten is itt voltam.
• De az a pár nap is túl hosszú idő, egy ilyen finom úri hölgy társasága nélkül.

A legtöbben hánytak volna, a jelenlévők közül, ezen áll udvariasság hallatán, de mégis ott sorakoztak a főhajász körül, annak minden parancsát várva.

- Egy gyors mosás, aromás öblítéssel…

- Most, akkor melyikkel kezdjek? A kislánnyal – mutatott a mosónál ülő Zsanettra, - vagy a grófnővel?

      - Kérdésére a választ a munkanélküli központban kapja. Hordja el magát. A kötelékbe nem kell ilyen, senki – a senki szót, különös hangsúllyal nyomta meg, az ideges főhajász.

A hajmosó kishölgy, fogta táskáját, kabátját, és egyenköpenyét magáról leszakítva, kiviharzott a szalonból.

            - Hát mindent nekem kell csinálni? Mindenki ennyire béna?

A fodrászok, ideges dongásba kezdtek, kapkodva szedte össze az egyik a széttépet köpenydarabokat, a másik rohant felmosóért, és így tovább. Hédi szaladt Zsanetthoz, és kiszállította a hajmosó fotelból, amit utána letörölgetett az egyik kollégája, miközben a főhajász a grófnőt, odavezette mézes-mázos arccal a hajmosó részleghez. Igazán a főhajász már gondolkodott rajta, hogy hogyan lehetne, mobil hajmosást csinálni, hogy a vendégnek, még ennyit se kelljen sétálni, de minden próbálkozás, ami eddig az eszébe jutott, csődöt mondott.

Az egyik fodrászra mutatott, hogy kezdje el mosni a grófnő haját. Hédi közben, barátnőjét kínálta meg a várakozó vendégek részére rendszeresített sütiből.

• Egy csepp fejmasszást is adjon hozzá. – suttogta a fodrász fülébe a főhajász, úgy, hogy a grófnő is hallja. Egy gyenge mosollyal nézte a műveletet, de a mosoly eltűnt, mikor meglátta, hogy a grófnő haját mivel mossa a kötelék tag. Az előbb még mosolygós arc, valami sátánfajzat arcát öltötte magára és éktelen haraggal ordított. - Maga milyen sampont használ? – kapta ki a kezéből a flakont.
• Ez volt itt.
• Maga is húzzon el innen!

Tíz percen belül a második lány lett kirúgva a szalonból. Ez a fodrászlány, zokogva hagyta el a szalont.

• És te miért nem szóltál neki, hogy nem jó sampont használ? Te vagy a helyettesem. Te is csak frufrut bodorítani tudsz. – illette helyettesét szemrehányással a főhajász.
• De én itt sem voltam! – próbált mentegetőzni, az idegileg megtépázott főhajásznak a helyettes.
• Mindent elkúrtak! – tajtékzott a főhajász. Visszaélnek a jó szívemmel, és azzal, hogy az ujjaimban lévő bénulás miatt, nem tudok csinálni semmit. Tudja mit? A grófnőnek mossa ki azt a sampont a hajából, szárítsák be a híres frizurámra. – Persze ingyen. – fordult, a semmit nem értő grófnőhöz a főhajász. Majd ismét a helyetteséhez fordult. – Nem bírom itt tovább. Küldj el mindenkit és takarítsatok ki. Ezt még meg tudod csinálni nem? – A bundáját magára véve kilépett a szalonból és becsapta az ajtót.

Mélységes csend támad. Még a lágy zene is, ami állandóan szól, a szalonban is elhalkult. A helyettes vágja el a csend szonátáját.

• Emberek. Kezdjük el a takarítást.

Hédi a grófnővel foglalkozott, a többiek takarítottak. Zsanettről, valahogy megfeledkeztek. A vendégváróban ült és sütit majszolt. A helyettes vette észre, amikor felmosni kezdte a vendégteret.

• Kérem, ne haragudjon, de éppen záróra van. Holnap legyen szíves visszanézni.
• Látom, most nincs hajmosójuk.
• Ne aggódjon, holnap, valamelyik fodrász, megmossa a haját.
• Szeretnék jelentkezni hajmosónak.
• Hozzánk, nem lehet az utcáról beállni, dolgozni. Egy többlépcsős felvételi vizsga után lehetne segéd, és csak pár hónap múlva érhetne hozzá, bárkinek a hajához.
• Ja, bocsánat – felállt és rendbe szedte ruháját. – Látom, itt nem segíthetek. – megbántottan, de emelt fővel lépett ki az ajtón.

Hédi futott az ajtóhoz, a grófnőt otthagyva és nézte, hogy barátnője a szomszéd, üres üzlet kiadó tábláját nézegeti, a telefonjával lefotózza és elsétál. Nem mert utána menni. Félt, hogy a főhajász asszony visszatérve, talán őt is kirúgja. Ezt a hisztérikus kivonulást, már többször eljátszotta a főhajász asszony, és persze azt is, hogy utána visszatér, learatni az emberek félelméből áradó rettegés gyümölcsét. Mintha élvezné, ezzel sokkolni az embereit.

Egy hónap telt el, amikor egy teherautó állt meg az az üzlet előtt. A főhajász asszony idegesen lépett ki szalonjából. Ekkor látta, hogy nem is egy teherautó, hanem három parkolt le, és a szalonja melletti üzlethelységbe kezdték behordani dobozokat, amik talán a bútorok lehettek. Szeretett volna beleskelődni, a szomszéd üzlet kirakatán, de az óvatos bérlők, újságpapírral befedték teljes terjedelmében az üveg felületet. Próbált a szállítókkal beszélni, de mintha süketek és némák lennének, még vissza sem köszöntek. A főhajász asszonyt mérgelte a dolog, hisz neki tudnia kell mindig mindenről mindent. Tudnia kellett, mindennek a miértjét, minden pletyka forrását, minden változás forrását. Állandó kontrollban látta az igazi életet szépnek. Az ajtóban töltötte az egész napot, a másnapot, és a harmadnapot is. Csak akkor ment el az ajtóból, amikor nyílt a mellette lévő üzlet ajtaja és hosszabb időre nyitva is maradt. Hosszabb idő alatt azt értette, amikor annyi ideig nyitva az ajtó, hogy ő be tudjon kukkantani. De mindig, míg odaért, az ajtó becsukódott az orra előtt. Sokan szerettek volna bejutni a szalonba, akik miatta, a főhajász asszony lenéző, bunkó természete miatt, mégis meggondolta magát. A kerület legforgalmasabb utcája, volt a szalon utcája. Eltelt egy hét, és még mindig nem tudta, hogy milyen üzlet lesz, a szomszédban. Nem aggódott, inkább dühítette, a dolog. Néha, bekopogtak, az újságpapíros ajtón, különböző öltözetű emberek, férfiak-nők, akik között még ismerősöket is tudott felfedezni, de mégsem tudta meg, mi van a szomszédban, az újságpapír mögött. Az egyik nap, egy furcsa rózsaszín táblára írva, annyi állt, hogy: HOLNAP NYITÁS. Végre megtudhatja, hogy mi van az újságpapír rejtekén – dörzsölgette kezét. Egész nap, ideges feszültségben várta, hogy másnap reggel legyen, de mintha mindenki ezt várta volna a kerületben. Hisz, a „legfelkapottabb szalonba”, csak a grófnő lépett be, a haját igazítani egész nap. Senki más. A nap végére, annyira fel tudta magát húzni, idegileg a főhajász asszony, hogy még egy lányt elbocsájtott a szalonból. Ettől egy kissé megnyugodott és boldogan indult haza. Másnap reggel, a kilenc órai nyitáskor, nem tudott leparkolni az utcán. A megszokott parkoló helyén állt valami flancos kinézetű autó, körbeplakátozva. Akció, akció. A kocsija útját álló embertömeg miatt, már korán reggel idegesen nyomta a kürtöt, míg utat nem adtak autójának.

• Mi történik itt? Mindenki megőrült? – szólt ki az ablakon, miközben elhajtott a tömeg között.

Nagy nehezen leparkolta autóját, jóval messzebb a szalontól, és gyalog próbálta megközelíteni a szalonja ajtaját. Sok emberen kellett átverekednie magát, az ajtóig. Ott a kulcsát a zárba téve, nem tudta kinyitni az ajtót. Az emberek, a háta mögött, idegesen beszélgettek, hisz mindenki be akart menni a szalonba. A kulcsát próbálgatta, az ajtót, mégsem tudta kinyitni. Az ajtó üvegén benézve, a szalonja bútorzata tárult szeme elé, a nyolc fodrászpulttal, de a szürke falfesték helyett, fehér falfesték volt felkenve a falra. Azt hitte egy álomba csöppent. A szemét is megdörzsölte, hisz nem tudta eldönteni, hogy álom ez, vagy valóság? Utoljára, még egyszer megpróbálta kulcsával az ajtót megnyitni, amikor bentről egy fehér ruhás nő közeledett az ajtó felé. Valahonnan ismerős volt számára, mégsem tudta ki lehet. Az ajtó zárja, kattanással kinyílt, és a fehér ruhás nő az ajtóban állva, útját állta a főhajász asszonynak és persze a tömegnek is.

• Parancsol? Új frizurára van szüksége?
• Ne bolondozzon, engedjen be.
• De mit szeretne?

A főhajász asszony a fehér ruhás nőt félretolva, belépett a szalonba, mögötte a tömeg egy részével, akik úgy öten lehettek. A fehér ruhás nő, a többieket, próbálta nyugtatni. A főhajász asszony körbenézett, de sehogyan sem értett semmit. A kötelék, régi dolgozói sorakoztak fel, nyolcan a mosó részleg előtt és mindegyikük, egyszerre pukedlizett, és hajolt meg, mint amit ő is elvárt a szalonjában minden nap a dolgozóitól, ha megérkezik.

- Mi történik itt? Maguk mit keresnek itt?

A kérdés, eléggé érthető volt, de mégsem válaszolták meg egyikük sem. A főhajász asszony mellett elsétáltak, és mindenki a pultjához állt. A fehér ruhás nő, a kinti tömegnek székeket és asztalokat adott ki, hogy mindenki nyugodtan várakozzon. A fehér ruhás nő, még aprósüteményt is küldött ki az egyik kisegítővel, aki mosolygósan kínálta körbe. A főhajász asszony, csak kapkodta a fejét. Próbált odalépni, az egyik fodrász székbe helyet foglaló vendéghez, hogy szakértelmét fitogtassa, amikor helyettese jelent meg az ajtóban. A főhajász asszony, ahogy meglátta, kérdőre akarta vonni, de mielőtt megkezdte volna monológját, a helyettese megszólalt.

- Asszonyom! Nem szeretne kinyitni?

- Kinyitni? Hisz már nyitva vagyunk.

- Ez nem az Ön szalonja. Az Öné, a másik ajtó.

A főhajász asszony, idegesen nézett körbe. Nem az én szalonom? De! Vagy mégsem? A fehér ruhás nő odalépett mellé, és mosolyogva, ismét feltette a kérdést. – Parancsol? – majd kis várakozás után – Új frizurára van szüksége?

A főhajász asszony, nem értett semmit. A „szüksége” szót, már nem is hallotta. Ájulás szélére ért. Csak a helyettese hívó integetésére figyelt, és indult el annak irányába. A helyettes, elkapta a főhajász asszony karját és segített kivezetni a szalonból. A főhajász asszony, kulcsával kinyitotta a szalonját, és beléptek a szürkére festett szalonba. Itt az egyik fodrászszékbe huppant bele. A kötelék tagok mögötte elsiettek, a széknél megállva egy pillanatra, hogy pukedlizzenek a főhajász asszonynak. A főhajász asszony, próbálta feldolgozni a történteket. A naptárra nézett, 14-e van szombat. Az időt a nagy óráról leleste, 09:18. A dátum és az idő stimmel. A pulzusát tapintotta ki ezután, jó, ver a szíve. Igaz, kissé össze-vissza, de még nem halt meg.

- De mi történt az előbb? – tette fel, a kissé költőire sikeredett kérdését. A helyettese válaszolt, miközben borogatást hozott.

- A szomszéd üzlethelységet kibérelte egy nő, és minket leutánozva, fodrászatot nyitott.

- Hogy mi? – a főhajász asszony, úgy tett mintha nem értené, pedig értett minden szót.

A várakozó emberek között nagy lett a hangzavar. A főhajász asszony, felpattant a székből és kíváncsian a kirakat üvegéhez nyomta az orrát, mint ahogy egy kisgyermek szokta a cukrászda kirakatához nyomni. Az első frizurák készen lettek. Büszkén lépdeltek a hölgyek, a jobbnál jobb hajkölteményekben. A főhajász asszony szemével követte őket, és nem hitt a szemének. A szomszédba nyitottak egy fodrászatot? De miért? Ebben az utcában nem elég egy fodrászat? Ráadásul, ez a legfelkapottabb szalon a belvárosban!

Aznap, nem volt betérő vendég a főhajász asszony szalonjába, és másnap sem. Egy-két vendég lépett be véletlenül, az ajtót eltévesztve, de mind, csak a szomszéd szalont kereste. A harmadik napon, a főhajász asszony is beállt a szomszédba várakozók sorába. Meg akarta tudni, hogy mi a titok? Mi az, amiért sor áll nap, mint nap a szomszéd szalon előtt, míg hozzá, nem tér be senki. Amikor ő került sorra, nem tudta mit mondjon.

• Parancsol?
• Ő…A… - szólalt meg végül a főhajász asszony.
• Vágatni jött, esetleg festés és…
• Neeem! – akadozott a szava – csak egy mosást és szárítást szeretnék.
• Rendben – és odavezette a mosó részleghez a főhajász asszonyt.

A mosó részlegen dolgozó hölgy, megijedt, mikor meglátta a főhajász asszonyt.

• Egy akciós mosás lesz. – lépett oda a mosórészleghez, a fehér ruhás nő.

A főhajász asszony beült a mosó székébe, és kényelmesen elhelyezkedett. A halk zene jó aláfestést nyújtott a vékony, de hosszú ujjak masszírozó mozdulatainak. Mintha kis keringő indulna el az ujjakkal, mint táncosokkal. A főhajász asszony, teljesen belefeledkezett, az érzésekbe, amit kiváltott belőle a masszázs. Teljesen elfelejtette gondjait, és azt is, hogy miért van itt, miért jött, ebbe a szalonba. A három napja tartó idegbaját, mintha egy ollóval elvágták volna.

A törölköző bársonyos anyaga, és a mosó szakértelme, még magasabbra emelte, a gyönyör érzetét, amit a masszázs nyújtott részére. Gyengéden ügyes kezek a törölközővel megtörölgették majd belecsavarták a haját, hogy át tudjon ülni a fodrász székbe a vendég. Ezek után, a hajmosó, egy székhez kísérte, amely székből, most szállt ki egy igazán pompás frizurával, egy boldog vendég. Ahogy helyet foglalt, még a kábulat hevétől azt merte mondani, a mindig összeszedett és másokat kitúró, és megszégyenítő főhajász, amikor azt kérdezte tőle a fodrász, hogy milyen frizurát parancsol: - Magára bízom.

A hangjába, nem volt gúny, és nem volt élc sem. Egyszerű megelégedés érzeteként hagyta, hogy a fodrász, a régi frizurája helyett, egy vadonatúj frizurát varázsoljon. A főhajász asszony, hagyta, hogy ez az álma folytatódjon, hisz az életben, nem történhet meg, hogy egy másik szalonba menjen, és a hajához, bárki más érjen. Magában, már a megérkezés pillanatában eldöntötte, hogy ez csak egy álom lehet. Biztosan elszundikált az irodájában, vagy ez még az éjszakai álma? Nem tudta eldönteni, de nem is tépelődött rajta, csak engedte, hogy a végkifejlet az új frizura létrejöjjön. A fodrász, ügyesen vágott és fésült. Egy-egy mozdulatában, a fiatalkori mozdulatait vélte felismerni, amit, mint oktató tanított a segédeknek, még az autóbaleset előtt.

Ahogy látom, jobbkezes – mosolyodott el magában – és milyen ügyesen használja a balt is. Ezek és ehhez hasonló gondolatok ugráltak gondolataiban. - És mintha tudná, hogy milyen frizurára van szüksége a vendégnek.

A kellő hosszúság, és tömörség, egyszerűen boldogságot adtak egy hozzáértő részére. Amikor készen lett a frizura, segített neki a fodrász felállni, és a teljesalakos tükörhöz vezette. Ott egy pukedlival köszönt, és egy újabb vendéget fogadott a pultjánál. A főhajász asszony, még illegette is magát a tükörbe, a frizurájában gyönyörködve. Ekkor hozzálépett a fehér ruhás nő.

- Meg van elégedve? – kérdezte mosolyogva.

- Igen ügyes ez a lány. Magam is alkalmaznám szalonomban. De néztem a többieket is, mintha, mindegyik fodrász, más stílusban dolgozna. A hosszú göndör hajú nő szereti a fiús frizurákat. Egy kicsit molettebb, az autentikus frizurát, a harmadik anyagokat és tollakat szeret beletenni a frizurába, a negyedik dauer és loknik, az ötödik, csak a hosszú egyenes frizurákat szereti, a hatodik az absztrakt, a hetediknek nincs saját stílusa, talán mindegyiket meg tudná alkotni. Akár mindegyiket alkalmaznám. – áradozott, magától egyáltalán nem megszokottan, hisz azt gondolta, hogy ez is az álomhoz tartozik.

- Sajnos ez nem lehetséges. Kizárólagos szerződésünk van, egy évre. Talán, majd azután. – mosolyodott el, és felsegítette bundáját a főhajász asszonyra.

- Mennyivel tartozom? – kérdezte a főhajász asszony, a pénztárcáját elővéve.

- Ez a hónap akciója. Csak a felhasznált anyagokat kell kifizetni.

A fehér ruhás nő, kissé körbenézett és megszólalt - Á, hagyja, semmivel nem tartozik. Ez a ház ajándéka! – mosolyodott el, és illedelmesen elköszönt - Szép napot kívánok.

A főhajász asszony, még mindig álomvilágban érezhette magát, mert szórakozottan lépett ki a szalonból. Az ajtóban majdnem feldöntve a grófnét, aki éppen befelé igyekezett. A főhajász asszony, még köszönt is neki, majd a kocsiját megkeresve, hazament. Többet nem látták a szalonjában. A főhajász asszony szalonja, még egy hónapot volt nyitva, utána az ajtóra kikerült, a kiadó tábla.

Egy pár év múlva, amikor feltette Hédi a kérdést, hogy miért nyitott fodrász szalont a régi szalon mintájára, és kizárólag a volt „Belváros legfelkapottabb hajszalonja” kirúgott dolgozóit alkalmazva? Csak annyit felelt Zsanett:

- Elegem volt a miértekből. Most már, tennem kellett valamit. Van, aki nem érdemli meg, hogy szalonvezető legyen.