A kivégzésre várók listája...
A kivégzésre várók listája írta:Makai Attila
2019-09-20
Kopogás hallatszik. Halk, majdnem nesztelen. A szobából, hangos erélyes hang ordít ki, „Szabad”. Szürke öltönyben kézelővel, őszülő halántékkal és vastagkeretes szemüveggel, a titkár lép, a szobába. Amilyen hangtalan volt az ajtó nyitása, olyan halkan csukja az ajtót. A tábornok asztalához lép. Nem szól, nem izeg-mozog. Vár. Kezében lévő szürke dossziét, a teste mellett lógatva, vár
Az irodában, háttérben, írógép zakatol. A sorok végét jelző csengő, mint a bokszban a gong, megszakítja néha ezt a hangot, majd újult erővel újrakezdi, a zakatolást.
Egy kakukkos óra ketyeg. Az ablakban madarak turbékolnak. A kilátásban, nehéz gyönyörködni, mert a fehérített ablakon keresztül, a látvány nem, csak a fény jut be, a szobába. Az ablak, résnyire nyitva. Levegőzik a szoba. A résen keresztül látszik, egy kicsit, a szemben lévő bíróság épülete. Ami előtt üres talapzat magasodik. Más érdekekre hivatkozva, a múlt hónapban távolították el, a mérleget a kezében tartó „Justitia istennő”szobrát. Azóta, a talapzat árván, hirdeti, hogy nem hirdet semmit.
A résnyire nyitott ablakon keresztül, egy újságárus hangja, az utca zakatolása, és egy, az aszfaltot légkalapáccsal felverő munkás szitkozódó hangja, tódul be.
A tábornok, bosszúsan, lángvörösen izzó arccal, ordít a telefonba. A hangját, és az ízesebbnél ízesebb káromkodásokat sem elhanyagolva, próbálja, a vonal túloldalán beszélővel, megértetni álláspontját. Ahogy hallatszik, nem sok sikerrel.
A titkár némán vár.
A tábornok körüli irathalmazok, egy-egy bástyaként teszik a nagy mahagóni asztalt, egy bevehetetlen erőddé, ami a fontosság és a hatalom képét sulykolja magából, a világ felé.
A tábornok, befejezi a telefonbeszélgetést, és a telefonon vezeti le, az idegességét. Erőteljesen, hogy majdnem darabokra törik a telefon, csapja le a fekete bakelit kagylót, a helyére. Az asztalon lévő papírra ír valamit, majd az egyik kupac tetejére dobja.
A titkát még mindig az asztal mellett várakozik. Míg az irodába belépett, a tábornok még nem nézett rá. Nem volt annyira fontos, a tábornoknak, hogy rá nézzen.
Ekkor, az asztal közepén lévő, piros telefon megszólal.
A piros telefon megszólalása pillanatától, mindenhol csend lesz. Az ablakban lévő madarak, az újságos, a munkás, és még az írógép is elhallgat. Teljes csend. Még a légy zümmögését is lehetne hallani, de az sem zengi nyugtalan táncát, a levegőben. Nem mozdul semmi.
Ekkor, élesen hasított bele a csendbe, a második csengetés.
A tábornok a titkárra néz. A szemeiben látszódik, az ijedt rettegés.
A titkár az asztal szélénél állva, a tábornok szemeit nézi, de mintha a szemei pókerezésnél maradtak nála. Nyugodtan, rezzenéstelen arccal, a főnök arcáról, a telefonra néz, mutatva ezzel a nagyhatalmú tábornoknak, hogy fel kell vennie a telefont.
A harmadik csengés előtt, a tábornok feláll, és nehezen, remegő kézzel nyúl a telefonhoz. A ruháján lévő kitüntetések is remegnek.
Óvatosan, mintha ártatlan tündér kezét fogná, felemeli, a piros telefon hallgatóját.
Egy szót ismételget, a telefonban. Csak annyit mond „igen”Az utolsó igennél, kicsit megcsuklik a hangja és leül.
Lassan, fehér arccal, leteszi a telefont.
Csend lett. Neszezéstelen csend.
Ekkor, a tábornok asztalával szemben lévő, falra szerelt kakukkos óra mutatói, a két órát mutatták. A kakukkos óra ajtaja kinyílt, de a madár, ami eddig csipogással minden órában dalolt, most nem jött ki.
Pár másodperc múlva, az óra ajtaja éles, nehéz fémhangon becsapódik.
Ekkor az összes zaj visszatér. A madarak, az újságárus, a munkás kezében dohogó légkalapács hangja, még az írógép zakatolása is és a zakatolás végén a csengő is.
A tábornok a fülét befogva, elkezdi masszírozni azt. Közben körbenéz, és amikor a titkár hoz ér a szeme, megáll. A masszírozást befejezve, lassan a füléről a kezét levéve feláll.
A titkár, az eddig a kezében tartott mappát átadja.
A mappára vörös tintás pecsét van nyomva. Szigorúan bizalmas! Alatta nyomtatott betűvel „Kivégzésre várók listája”
A tábornok, cigarettára gyújt, leplezendő az előbbi ijedséget, és az elő slukk kifújásából erőt merítve, kinyitja a mappát.
A mappában egy fehér, gépelt oldal fekszik, húsz pontozott vonal. Húsz pontozott vonal előtt sorszám. 1-20-ig. Húsz pontozott vonal, ami dönt, a felírt emberek sorsa felől.
A húsz pontozott vonalon, csak tíz név szerepel. A többi pontozott vonal, üresen árválkodik, az iratban.
Tíz név. Tíz Családi és utónév sorakozik egymás alatt, kézzel írva. Tíz ember sorsa lesz megpecsételve, ha ez az irat alá lesz írva. Tíz tintafoszlány, tíz halál.
Újabb cigaretta slukk. Elolvassa a tíz, a listában felsorolt nevet. Egy csepp mosoly, majd komoran, pillanatra felnéz, a kakukkos órára, mintha az időt szerette volna tudni, hogy mikor írja alá ezt az iratot. Egy pillanat elég volt látni. Az idő lelassul. Az írógép zakatolása, fokozatosan lassít, majd egy csengetéssel megáll. Ismét csend ereszkedik a szobára. Megfogható csend.
A titkár, maga elé néz, az asztal mellett álva. Üveges tekintete, nem árul el róla semmit. Nem néz és nem lát semmit.
A tábornok a tizenegyedik névnél, a pontozott vonalra, a saját nevét nyomtatott betűvel beírja, majd a lap alján aláírja az iratot. Az aláírásra az irodai nagy pecsétet is hangosan ráüti. A sorakozó sok pecsét mellett kimagasodik, az irodai nagypecsét mérete és alakja. Ez lehet a legnagyobb hatalom az országban. A nagy pecsétnyomót, hosszasan tarja az iraton. Az erölködéstől, a keze is kissé beleremeg. Megelégedetten veszi el a pecsétnyomót a listáról és becsukja az aktát.
Az írógép ismét gőzerővel dolgozik. A tábornok, annélkül, hogy ránézne a titkárra, két írógép csengetés között, a visszaadja a dossziét.
A titkár átveszi a szigoruan titkos iratot és kicsit meghajol. Megfordul és amilyen csendesen érkezett, olyan csendesen elhagyja az irodát.
A titkár még látja, a becsukódó ajtó résében, , hogy a nagyhatalmú tabornok, a foteljába roskad. Halkan, teljesen becsukódik az ajtó