A mosónő

A mosónő                                                                              Írta: Makai Attila

                                                                                              2020-11-01

Húsz éves lányát fésüli, a mosónő. Mindig ilyen meghitt pillanatokra vágyott, egész életében. Amikor nincsenek titkok, vagy praktikák. Egyszerű beszélgetés, egy szeretett családtaggal. Ahogy minden fésülés után, megsimogatja a húsz éves lányának a haját, mintha selymet simogatna. A megöregedett, kérges kezeit, már a tapintás öröme, nem hozza lázba, de a lehulló hajszálak látványa, boldogsággal tölti el.

Már nem is tudja, hogy miért lett mosónő. A zavaros múltból, pár emlék magasodik ki, ami talán megvilágítja a miértek halmazát. Mindig félt, ettől a kérdéstől. Mindig félt, hogy a lányának nem tud majd mit mondani, hisz gyűlölte az egészet.

Talán az anyját kellene okolni, hisz ő vitte ki, már kisgyermekként a főtérre, ahol az asszonyok, a fő téri mosóvályúban, mángorlóval verték és öblítették a ruhákat. A kővályú, a mosódeszka, a mángorló, a szappanos víz, mindig is utálatos volt számára, hisz a mosnivaló vette el az anyját tőle. A sok időt amit elvett tőle a mosás, az anyja munkája. Így nem volt ideje egy kislányra, aki a lábai körül játszadozott. Pedig nagyon szerette volna, ha az anyja több időt tölt vele, játszik vele, vagy a haját fésülgeti. Kiskorában, még az is elég lett volna, ha az anyja engedi, hogy a kislánya, néha az ő haját fésülgesse, miközben vicces dolgokat beszélgetnek. A munka miatt, az anyja sosem engedte ki, hosszú barna haját, ami mindig fel volt tűzve, egy nagy fa csipesszel. Anyjának, a munka miatt, nem volt ideje semmire. Reggeltől estig görnyedt, a mosnivalók felett.

Úgy 5 éves lehetett, amikor egy árus jelent meg szekerével, a mosónők mellett, és hangos szóval az áruját kínálgatta. Az anyja, amikor benézett az árushoz, egy gyerek mosódeszkával, és egy kisméretű mángorlóval tért vissza. A mérete szerint gyerekeknek lehetett használni, de ugyanolyan hatásos volt, mint a felnőttek használtak. Ezt az ajándékkal tért vissza az anyja, a többi mosónő megelégedésére. A mosónők, kézről kézre adták, és megcsodálták az új szerzeményt, majd az anyja mellett mosó nagydarab mosónő, széles mosollyal adta át neki az 5 évesnek, az élete elrontóját. Akkor még 5 évesen azt gondolta, milyen jó dolga van, hisz minden mosóasszony megdicsérte, az ő gyermeki kezében virító eszközt. 5 évesen mosta ki az első ruhát, amit az anyja adott oda, gyermeke könyörgésére. Még most, öreg fejjel is elő tudja hívni, azt a szagot, amit a gatya, vagyis a férfi alsó, magából árasztott. Az a savanykás, orrfacsaró, és kissé vizeletszagú gatya volt az első a sorban, amit megszabadított mocskától. Emlékezett, hogy kislányként, a finom kezeivel csutakolta azt a férfi alsót, amit azóta sem tudott, hogy kié lehetett, de mégis jó volt látni, hogy lengedezik tisztán, az anyja mosott ruhái mellett kiakasztva a szárítókötélen. 5 évesen büszkén mutogatta a többi asszonynak, bravúros tettét, amiért is elismerő dicséreteket kapott. Attól fogva, minden nap vitte magával a mosódeszkáját, és anyjával együtt vette fel a harcot, a koszos ingek és izzadt alsó ruházatok ellen.

A következő emlékét tizenéves korából tudta előhívni. Az iskolából szaladt a térre, mert hírét hozták az iskolába, hogy az anyja rosszul lett a főtéren mosás közben. Futás közben, még az irkáját és a könyveit is elejtette, úgy futott anyjához, aki a mosóvályú melletti kövön feküdt, és a doktor vizsgálgatta. Amikor megfogta anyja kérges és hideg kezét, anyja ránézett. Egy kevés mosolyt erőltetett magára, és csak annyit súgott a kislány felé „a ruhák!” – utána elájult. A mosás, nem lett kész. A tizenkét éves lánynak, be kellett fejezni a mosást, míg a szomszédok, az anyját hazavitték. A doktorral, még aznap este beszélt, és megtudta, hogy az anyja nem folytathatja mosónői munkáját. A maró lúgok kikezdték a tüdejét. Onnantól kezdve az anyja ágyban fekvő beteg volt. Néha feltörő köhögő rohamai, megszakították a sírdogáló napjait. Az apja már régen elhagyta anyját, és talán az országot is. Az anyja elmondása szerint, nem bírt a vérével. Így a kenyérkereső, anyja helyett a kislány lett. Tizenkét évesen átvette anyjától, a mosónői szerepet, a felnőtt szerepet, mivel az ágyban fekvő anyja, betegként nem tudta ellátni, sem a munkáját, sem az otthoni teendőket.

A munka mennyisége, egyre csak nőtt, így az iskolából el-elmaradozott, hisz késő estig is moshatott, akkor sem volt elég ideje semmire. A végén az iskolát is félbe kellett hagynia, hisz az anyja gyógyszerei árát is meg kellett keresni. A tanító, rendes ember volt. Felajánlotta, ha a ruháit kimossa, akkor cserében tanítja, hetente kétszer őt, mosás közben. Így év végén le is tudott vizsgázni. A nyári szünetben, amikor minden hasonló korabeli gyerek, a tónál töltötte az idejét és lógatta lábát a hűs vízbe, ő a mosóteknőbe lógatta kezeit, a lúgos, hideg vízbe.

A tanító segítségével sikerült az általános iskolát kijárni. Jó sok időbe-, és jó sok mosásba került. A tanító sokáig szerette volna oktatni a lányt, mert míg a mosónő okosodott, a tanító ruhái tiszták, és gondozottak maradnak. Egy bizonyos időn túl, már nem lehetett elnyújtani, a képzést. Amikor a mosónő már azt gondolta, hogy itt a tanítás vége, hisz a tanító nyugdíjba megy, akkor kezdett el a tanító fia udvarolni a mosónőnek. Így nem, hogy csökkent az ingyen mosásra váró ruha mennyisége, hanem nőtt.

A faluban, egyre múlt az idő, egyre gyorsabban követték egymást az évszakok. A tanító fiának udvarlásából, házasság lett. A mosónő anyja, sajnos ezt már nem élhette meg. Még, az előző télen, egy elhúzódó köhögő roham vitte el. A doktor, bármennyire is sietett, már nem tehetett semmit. A mosónő, egyedül maradt. Az esküvő után, mégis lett egy szép családja. Egy férje, és egy fogadott apja személyében. Amikor elkezdett gömbölyödni a hasa, eszébe jutott, hogy anyja, a halálos ágyán, mennyire szerette volna látni unokáját, és mennyire sajnálta, hogy kislányként nem volt többet vele.

A gyermekvárást, nagy hassal végigmosta, hisz a tanító férje, az állami keresetéből, nem tudta volna fenntartani a családot. A szülés, gyorsan és bonyodalom nélkül lezajlott, bár az orvos, intelmeit nem mindig tartotta be. Kislánya született. Egy gyönyörű kislány, akinek a boldogsága, talán fontosabb, mint amit magának szánt a mosónő.

5 éves lett, az aranyhajú csöppség, és mint, ahogy ő kislány korában, ő is ott szaladgált anyja, és a mosóteknő körül. Azon gondolkodott, hogy mit vegyen kislányának ajándékba. A piacra kiérve, sok árus közül, választott egyet, és belépett a szőnyegekkel kitapétázott boltjába. A sok portéka közül, kezébe akadt, egy gyerekekre méretezett mosódeszka és mángorló. Amint a kezébe vette, könnyek futottak a szemébe. Talán megtalálta az igazán jó ajándékot, egy 5 éves gyermeknek. Az árustól egy hosszú, barnahajú babát vásárolt, akinek a haját lehetett fésülni.

A lány, időközben felnőtt. A mosónő, már nem a főtéren mos, a többi asszonnyal, mint az anyja. Otthonra vállal mosást, amit már géppel végeztet. Így lett ideje, a lányával beszélni, miközben fésüli, a szőkésbarna haját. Boldogan hallgatja, hogy miként udvarolnak manapság a fiuk, és miként dőlnek be ennek a lányok. Annyira jó érzés a mosónőnek, hogy a lánya többre vitte, mint ő, hogy meglelte a maga életét. Talán, még a boldogságát is.

Egy komoly pillanatban, a lány, anyjára nézett és feltette azt a kérdést, amitől a mosónő, a legjobban félt a világon, amire nem tudott válaszolni, talán életében soha.

„ Miért lettél mosónő?”

A mosónő, a lánya üde arcát, a kérges tenyerébe fogta, egy csókot lehelt homlokára, és elsírta magát…

Ebben a sírásban, benne van a válasz és talán az élet is...