A nagyjaink, itt hagynak...

A nagyjaink, itt hagynak. Egy korosztály csodálta őket… szerettünk volna kicsit rá, a nagy példaképre hasonlítani.

Az igazi nagyjaink, itt hagynak. Elviszik magukkal a fiatalságot, a mindennapban rejlő biztonságot. A nyugalmat, hogy ők még itt vannak. Tanultuk tőle, a sármos megjelenést, a magabiztosságot, és a határtalan jókedvet. Az utcán végigmentek és megállt a forgalom. Mindenki barátja, mindenki apja, mindenki tanítója.

A nagyjaink, itt hagynak. Egymás utáni megrázkódtatások éve a 2014-es év. Az emlékezés éve. Az igazi kabaré hiányának, az éve. Hova tűntek, a csodálatos nevettetőink? Akik az arcunkba tudták vágni, az igazságot. Akik megmutatták, hogy kik vagyunk, és kik lehetnénk. A nagyjaink, itt hagynak. Nincs, vagy csak elvétve található az utánpótlás.

A nagyjaink, itt hagynak. Akik neve hallatára minden színház, minden kultúrház, és minden játszótér megtelt. Akit úgy ismert gyermek, kamasz, felnőtt és aggastyán, mintha a családjukban élne. Mintha, egy tálból kanalaznák, a „Pipi levest”.

A nagyjaink, itt hagynak. A nagy színészeink, az „igazi” színészek. A ripacs kifejezést törölték a szókincsből is, aki látta őket játszani. Akiknek mindegy, hogy komikus papucsot, vagy dráma csizmát kell felhúzni. Mindkettő jól állt és passzolt.

A nagyjaink itt hagynak. Nélkülük kevesebbek vagyunk. Mintha egy festménybe bele radíroznánk.

A nagyjaink, itt hagynak. Páran, még maradtak. Páran még helytállnak, páran még valameddig, boldogítanak minket. Addig is vigyázzunk, az itt maradottakra, és ne feledjük az eltávozottakat.