A tükör...

Valakinek meg kellene írni…

Miért nem vagyunk magunkkal megelégedve?

A tükör…

A tükör furcsa barátunk! Gyermekként, sokat mosolygunk bele. Sokat játszunk vele. Az első pattanást is neki mutatjuk meg először. Vele tanulunk, sminkelni. Fogmosásnál is a társunk. Fényesebbé, sőt nagyobbá teheti a lakásunkat. Amikor elmész otthonról, ő mutatja meg, hogy hogyan nézel ki. Ő kritizál, vagy megnyugtat. A fodrász nagy barátja. A bűvész kelléktárának fontos kincse. Önvizsgálatnál is vele vagy őszinte igazán! De sokszor haragszunk a tükörre, mert megbánt, amit mutat vissza nekünk. Megbánt, mert szembesít… Megbánt, mert a valóságot tükrözi vissza. Minden felesleges, vagy a realitást tompító magyarázat nélkül. Megbánt, ilyenkor haragszunk rá. Ilyenkor sokáig nem nézünk rá. Mostanában a tükröt felváltotta, a mobiltelefonok új generációjának az egyik alkalmazása, ami a képernyőre vetíti a belenézők képét. Ezt a képet jobban elfogadjuk, mert nem igazi tükörképet ad vissza. Slankít, vagy az mobiltelefon szenzorai kicsit átalakítják a képet.

A magunkról az agyunkban alkotott kép nem mindig azonos a tényleges valósággal. Nem mindig azonos? Kicsit eltúloztam… Sohasem azonos.

Az állandóan anorexiában szenvedőknek túl dagadt.

A body building lázban égő, agyon izmozottaknak nem elég izmos,

A magukat képtelen elfogadni személyeknek, „a tükör a bizonyíték”

A tükör… Egy fémbevonatú üveglap, ami nem válogat abban, hogy mit mutat meg. Csak a fénnyel szövetségbe lépve megmutatja, mi lakozik ebben a valóban.  Rajtunk múlik, hogy mit veszünk észre benne. Ezért, a belenézel a legközelebb, ajándékozd meg őt egy mosollyal.