128
- Írta: Makai Attila
2021-01-17
(Ez egy kitalált történet, de talán jellemezte, a munkatáborok kegyetlenségét)
Egy újságcikk jelent meg, az Esti hírlapban. Nem kommentálva semmit, csak a tényeket próbálta megfogalmazni. Egy sima olvasó, talán, észre sem vette volna ezt a cikket.
Egy munkatábor férfi tagjai, bujtattak egy lányt. A lány 128 napot töltött, egy barakk hátsó részébe zárva.
- Látod? Ezt teszem én a tuti helyeddel, - vette elő csíkos ruhája alól, a vizelésre szánt pisilőjét az öreg, hisz másra úgy sem használta volna már rég. Annyi verés, és annyi rúgásba fájlalta szegényt, hogy, már csak ez maradt. A hugyozás, de ha kellett, rögtön kellett. Ha nem kért engedélyt, megverték, ezért sokszor, elő sem vette, csak a nadrág szárába eresztette a férfi, a húgyát. És amikor jöttek, az őrök, mert meglátták, már tudta, hogy verést kap, és még több verést.
- Látod, ezt csinálom én, ezt nektek.
A levizelt körlet fal, alsó résén elfolyt a húgy. A fal alján, még csepegett, mikor az őrök odaértek. A homok, az odatermelt húgy, nagy részét már felitta, de azért látszott a nyoma.
A 321-es rab, még mindig megkövülve állt ott. Az öreget, sajnálta, is meg nem is, de most azon gondolkodott, hogy leüsse a gaztettért, vagy elég, ha kidobja a hidegbe, ebben az egy száll csíkos nadrágban. A többi barakklakó, már régen a barakk másik végében szorongva nézte az esetet, és az őrök ordibáló lélegzését, ahogy csízmáikkal és gumibotjukkal közelednek a két ember felé. A 321-es rabot, még az Egér nevezetű 761-es próbálta elrángatni onnan, mielőtt az őrök odaérnének, de a 321-es nem mozdult. Az öreget figyelte, és bűnös tettét. Ahogy az őrök közeledtek, Egér, mint egy sündisznó, húzta össze magát, és oldalt lépve, lépésről lépésre osont el onnan, a gumibot sugarából. Megbabonázva nézte közben, az emelkedő gumibotokat, ami barátja felé közeledtek. A 321-est nem érdekelte, az érkező „fogd meg”- ek közeledése. Ott állt, a bejáratra hugyozó mellett. A „bejárat, a szegény lányhoz”. Így nevezte magában. A csonttá aszalódott lány, akit az egész barakk bújtatott, és élelmezett, abból a kevés élelemből, amit kaptak.
Az öreg, a hugyozás végeztével eltette pisilőjét, megfordult, és mint a kakas, még kettőt kapirgált is, mielőtt az őrök kezébe rogyott volna, hisz az első ütés, a nyakszirtre érkezett, amitől, rögtön összerogyott, és talán meg is halt. A 321-es ott állt. Nem szólt, csak várta zsebre dugott kézzel, a történések végét. Az ordítás, sem tanította meg, de amikor a mind két lábát egyszerre ütötték ki alóla gumibottal, a földre esett. A zsebre tett keze, nem segített abban, hogy tompítsa esését, a teljes súlyával arcára és mellkasára érkezett, a padlóra. Az egyik őr a gumibotját, a 321-es háta közepére nyomta, miközben azt ordította:
– Lent maradsz! A kurva anyádat!
Pedig, ő nem akart semmit, csak a bejáratot szerette volna őrizni, hogy a „vadak”, aki csak egy dugás láttak az ajtó mögött, be ne jussanak a szegény lányhoz. A 321-es vérző orral, és felhorzsolt állal felnézett, amikor az őrmester, a lányhoz vezető bejáratot elkezdte kibontani. Nem találta meg a titkos retesz kallantyúját, de mint egy vadászeb csak kaparta és törögette a bejáratot.
- Csak ne bántsák – nyöszörgött. Kérem, ne bántsák. A háta közepét nyomó gumibot, erősebben tartotta, majd megnyugtatásként, egy kissé megemelte, majd visszaütött ugyanarra a pontra, ahol előbb a gumibot állt. A 321-es nem kapott bagy fél percig levegőt, az ütéstől, majd homokkal együtt, nagy levegőt vett. Tüdő mélyéből feltörő köhögés rázta meg.
- Kussolj – ordított az őr
Az őrmester, egyre vadabbul törte a farost lemezből húzott falat., aminek mindkét oldala világoszöld színre volt festve, mint a kórházak folyosója. A csizmájával is belesegített, hogy a húggyal szórt rész is engedjen. Közben szentségelt. A 321-es a köhögést visszafogva, a barakk végén szorongó emberek felé nézett. Homályosan látta még, hogy két gumibotos őr vigyáz rájuk, míg a nyitott barakk ajtón át, menekült a meleg, és elszaladt a hideg, fagyos ég felé. A 321-es még mindig a földön feküdt, és csak azt suttogta. – könyörgöm, ne bántsák.
Az őrmester, egy erőteljesebb rúgással végzett az ajtóval, így be tudott már menni a kétszer hármas szobába. Onnan ordított ki., mert a zseblámpája fényénél, megpillantotta a csonttá soványodott, didergő lányt.
- - Az anyjuk úristenit – ordította torkából szüntelen bentről, majd betakarva, a karjaiban hozta ki a szegény lányt. A 321-es a padlón feküdve követte szemével, a távolodó csizmákat.
A zsebében még mindig szorongatta, azt a vékony bőr nyakláncot, amit ma akart adni, ennek a lánynak. Rajta, egy medalion, ami a szűzanyát ábrázolja.
Az őrmester a karjaiban vitte el a húsz év körüli kislányt, abban az összevarrt takaróval, amit a rabok varrtak össze az övéikből levágva, csíkonként. Az őrmester után húzták az öreget, a karját fogva. A 321-est ott hagyták fekve, vérző orral. Az összes őr kiment a barakkból. Nem volt kihallgatás, és nem volt retorzió. Nem volt semmi, ami várható lett volna. De a barakkot 3 nap múlva szétverték. A benne lévőket, más barakkokba költöztették. Mindent úgy tettek, mintha meg sem történt volna.
Soha többet nem látták, sem az öreget, sem a lányt. A lány fekhelye mellett, egy kissé elásva, a homokban megtalálták, a pár papírból álló naplóját, belefűzve egy apró ceruzával.. Az utolsó oldalon annyi állt benne, reszkető kézzel írva.
Hideg van. A takaró alá is átsüt a hideg. Víz a csajkában megfagyott. Próbáltam felmelegíteni, de az még több hideget hozott a takaró alá. A két kenyérhéjat és a kis sajtot, már reggel megettem. Csak bírjam ki még ezt a napot. Hátha jön a jobb idő. A lap alján még egy versike, ami a napok számát örökítette meg az utókornak:
Ha nehéz volt az éjszaka 128
Ha lelkes voltál készakar128
Ha retkes volt a vér szaga128
Ha felkeres a vén kasza 128