2020 évről

2020 évről                                                                                        Írta: Makai Attila

                                                                                                        2020-12-31.

Sokszor magányos vagyok! Ez az év, sok mindenre tanított, sok mindent elvett tőlem. Kicsit rádöbbenek minden nap, hogy csak vegetáció fut le, a mindennapok lépcsőjén. Elkezdtem írni, és festeni, hogy egy kis napsütés érjen, itt, a sötét ködben.

Így tudnám bemutatni a napokat leginkább: Egy sziklafalba vésett lépcsősoron lépdelek lefelé, a sötétség, az ismeretlenség felé. Néhány lépcsőfok, a napsugaraktól fényárban úszva kiemelkedik, néhány csorba lépcsőfok pedig a halovány, ködös, émelygéssel egybeforrt felejtésbe taszítódik.

Felteszem magamban a kérdést: Ez minden? Erről szólna az élet? A felhőből, néha kidugjuk a fejünket? Ott körbe nézve, visszahúzzuk a felhőbe?

Sokszor veszem magamban észre, hogy átírok, félbehagyok írásokat. Mintha nem lenne elég jó, mintha nem lehetnék elég jó ahhoz, amit képviselni akarok, amit egy logó szed össze a nagyvilágból, erre a kis pontra, ami én vagyok.

Sokszor látom magam, mint, aki a semmi és a valami között egyensúlyozva próbál ember maradni, hogy a nap végén elmondhassam, hogy büszke vagyok rám. 

Sokszor úgy érzem, egy falat tolok magam előtt, az üresség falát, ami kimerte belőlem az értéket, és csak arra vár, hogy rám borulhasson, elfedjen. Minden napi harcot harcolok, a komor közöny, és a bamba együgyű fásultság ellen.