Álmomban

Egy jó fej tudóssal, beszéltem minap. Megnyugtatott, a modern művészetben nincsenek határok. Ne foglalkozzak vesszőkkel, vagy pontokkal, a gondolatokat, érzelmeket beleélve adjam át, az olvasó kezébe. Már nem fontos egy költeményben, hogy két soros legyen, vagy négy. Csak írj...Erre felbuzdulva, Én így tettem. Két soros verset írtam, az Álmomban c. verset. A lezárása a versnek számomra a legütősebb:

Álmomban, álmomban,

Álmomban, te voltál az álmunk.

Ebbe sok minden bele tudhatunk, bele gondolhatunk. Az "álmomban, álmomban" számomra azt jelenti, hogy a végtelenségig folytatnám a felsorolást, csak nincs rá mód kifejezni azt az érzést ami belülről fűt, és a szavakat kutatom, de nem találom.Mint a kisgyermek, aki csak mondaná, de az ajkán ragad a szó...

A legutolsó mondat, egy beletörődés, mert mit álltatom magam, csak álom lehet, amit elképzeltem, mert az élet, kicsit, nagyon másról szól. Sok gyötrelemről és sok kudarcról. Bár a romantika is erról szól, egy kis mese, vágy, összebújás, becézés. A megfelelési vágy és a hazugságok börtönébe van zárva, az érzés amit csak egy szóban tudjuk kifejezni: SZERETLEK. Néha kevés! Néha be kell bizonyítani magamnak és a világnak, hogy nem csak ez a szó mozgat, Nem csak ez a szó az, ami kifejezi érzéseimet. Egy szó, amit öblitőkre, a pizzára, esetleg Párizsra mondanak, nem lehet egy érzés kifejezője. Nem lehet korlátja semminek.Ez egy összefoglaló sablon...Oly sokszor él bennem a vágy, hogy találjak másik szót, erre, a vibráló és oly színes érzésre. De nem találok. Talán a Boldogító szeretet? Brrr... a fejemben még csodálatosnak hangzott, de kimondva, egy durva posztó simogatása.A hideg ráz tőle.Talán jobb is, hogy nem lehet egy szóval, vagy mondattal kifejezni, ezt az érzést...