Anya, Te nagyon jól tudsz főzni...

A kisfiam, szereti a hasát. Most, 7 éves. A gyermekeim között, talán ő a legidősebb. Azért állítom, hogy "talán ő a legidősebb", mert ikertestvérével együtt egyszerre érkeztek, erre a világra, és mégis Ő az, aki igazi bátyként viselkedik. Szeretek nekik főzni. Szeretek sok félét főzni, mert a változatos étkezést szorgalmazom, ilyen korban... Persze a családunkban, nem Én vagyok a fő főzőtudomár, hanem a kedvesem. Én, csak kontárkodok néha.

Egy szombaton a feleségem, egész délelött, az ebéd elkészítésével foglalatoskodott. Mi, (a gyerekek és Én) addig játszótereztünk. Jól elfáradtunk, a játékban. Már az éhség mardosta a gyomrunk, amikor elindultunk haza. Hazaérve, gyors kéz és arcmosás után, ricsajozva, megszálltuk az étkezőt. Anya már megterített nekünk, hogy ha megérkezünk, akkor ne legyen rá gondunk. A gyermekek arcán pirospozsgás mosoly mutatkozott, a feleségem és az én arcomon, egy csöpp fáradság. Anya tálalta a levest, majd közénk ülve faggatott, a játszótéri mókákról és sztorikról. A mászóka színétől, a fehők állásáig sok mindent megbeszéltünk, a leves elfogyasztása közben. Majd következett, a fő fogás. A gözölgő köret elárulta, hogy most frissen elkészítve kerül, az étel az asztalra. Mosolygós arcot ábrázoló alkotást készített a feleségem, a tányérokra, az étellel, amit a gyermekek örömmel fogadtak.

Nekikezdtünk a fogás elfogyasztásának. De közben, nem parkolt le, a játszótéri sztorik elbeszélése. Már a tányérok tartalmának, a felét elfogyasztottuk, amikor a kisfiam váratlanul megszólalt.

- Anya, te nagyon jól tudsz főzni, de ez most, valahogy nem sikerült!!!!