Áprilisi Dunai vihar

Áprilisi Dunai vihar                                                                          írta: Makai Attila

                                                                                                          2021-04-08

Duna 2021.04.07  14:40 Zebegény

Április van, bohókás időjárás éltető barátja. Egyszer, talán a tél az úr, majd a kezdeti nyár, a tavasz a hírhozó szaladgál közöttünk, az ősszel kar öltve.

A Duna partján ülök, várakozok, közben a felhőjárta Dunát lesem. Nem gondoltam, soha, hogy az április bemutatkozik számomra, hogy odaáll elém, és a jobbomat szorongatva mutatja, ki is ő. Persze, nagy segítsége van hozzá, a Magyarországot kettészelő, híres folyó, akiről, már oly sokat írtak, és verseltek híres költők.

Amikor a folyópartra értem, némi felhő mutogatta bájait a kék égen. Amúgy, tiszta idő volt, mégis úgy éreztem, a szél, szeretné felhívni magára a figyelmet. Eleinte, csak kisebb hajladozást ígért a faágaknak, de végül, mintha birokra akarna kelni velük.

Ahogy néztem, nem is gondoltam, hogy ilyen hevesen folyik a Duna. Bár lehet, hogy csak a szél segít a folyó hullámaival felfedeztetni, hogy milyen erők is mozognak a szemem láttára. Mellettem, egy kismadár keresi a biztonságot hozó ágak fedezékét, egy kopasz bokron, de a szél, mindenhol megtalálja és utánanyúl. Ahogy látom, az erősödő széltől nem menekülhet, amikor hirtelen, az őszből itt maradt avarba beásta magát. Az utolsó nagy levelet is magára húzva.

A Dunát, most, mintha ezerszínű spalettáról festették volna, aminek az alapja a zavaros zöldes barna. Némi felhő közeleg a semmiből, de még a nap sem bújt el, mosolyogva néz le rám a fehér felhők fedezékéből és a folyó tükröződéséből. A folyó színében is felfedezhető a fehér és a kék, de a sárga is egyre nagyobb tért kér magának a hullámokban. A túlpart hegyei és házacskái is mintha megjelenne egyszer – egyszer a víz felszínén, amit egy hullám, romokba dönt. Most kezdi a szél pazar játékát, a hullámokat kergeti, míg a szem ellát. A parti sziklákat verdeső hullámokon, mintha vad táncát járná, mintha szilaj bika testébe bújt volna, úgy ugratja a hullámokat a sziklához verni. A felhő, már ide is érkezett. Egy erősebb széllöket, hópelyheket fúj elém. A hópelyhek, ilyenkor áprilisban, kicsit mókásan hat, talán amiatt is, mert közben a felhők közül egy másik helyen, lapos szögben elő – előbukkan a nap. A tél, a kicsi hófúvás nem tart sokáig. Az elém fújt hópelyhet, vízcseppekké olvadnak, majd a szél amilyen gyorsan hozta őket, úgy vékonyítja el, majd szárítja fel őket. Ahogy látom, a hóesés inkább a másik partot és hegyeket helyezi előnybe. Innen látva, mintha ködbe veszett volna a hegyek vonulata, és az ég is.

Egy kis kajakos csónak tűnik fel, a Dunán dülöngélve. A lapátot keresztbe téve, csorognak a viharban lefelé. Szél, a csónak két utasát is megvicceli. Jobbra-balra dobálja és forgatja a csónakot, ami szemlátomást, nehezen marad a felszínen. A kajakosok, nem akarnak kikötni, dacolnak az időjárással. Míg ezt leírtam, már tova is hajóztak Budapest irányába.

A szél a hullámokon éli ki dühét. Néhány hullámot csipkésre rojtozva. Ahogy látom, nem egyszerű most semmi. A szél még a hófelhőket is elfújta, ami mögött ismét barátkozni látszik, a kék ég, és kedvese, a fehér felhő. Úgy érzem, mintha a szél, még az erős szelet is elfújta volna, vagy csak a hófelhő vitte magával társnak? Ezt sajnos senkitől sem tudom megkérdezni, hisz a nap is csak a felhő szoknyájával kérkedik, és mosolyogva mutatja mindenkinek lágy lengését. Most mintha megnyugodott volna a Duna is. Az előbbi vadságát és félelmét, a múltnak adta, és lágyan simogatja a partot, mintha szerelmét becézné, a nászágyon. A színe is teljesen megváltozott. Az eddigi zavaros zöldes barna szín eltűnni látszik és helyette a mosolygós kék ég színe gyöngyözik a felszínen.

A kismadarak éneke is táncot lejt az enyhe szélben. Az előbb avarba rejtőzött kismadár is itt nézi velem, a változatos színével beszélő Dunát. Ő is csodálja, csipogva színeit és az itt maradt lengedező szél játékát.