Az ABC betűi

Az ABC betűi                                                                                   Írta: Makai Attila

                                                                                              2023-07-26

Ahogy sokan tudják, szobafestő a tanult szakmám. Bevallom, sok-sok megoldandó dolgot kellett csinálnom, az évek alatt. Bár most egy hete, volt olyan dolog, amit nem is én, hanem a fiam oldott meg. Ez nem kihívás volt, inkább csak egy megoldandó probléma.

Nyár van. A júliusi napsütés élénk világosbarnára színezte a pázsitot. Kevés szellő segített elviselni a 38 fokos hőmérsékletet. Egy munkát bíztak rám a 12.kerületben. Egy kültéri festést kellett megcsinálnom. Mohás kőporra kellett festenem. Reggel megkezdtük a munkát a 15 éves kisfiammal. A fiam sokat segített, de persze a munka legnagyobb része rám várt. Reggel még nem tudtam, hogy meg kell oldanom a festésen kívül is valamit. Most már utólag, talán okosabb lennék, és megoldanám másképpen.

A lakások ablakai tárva voltak, ahol a légkondicionáló nem működött. A meleget szerették volna túlélni, átvészelni az emberek, így betekintést is nyújthattak a mindennapjaikba. A gyereknevelés rögös útveszőitől kezdve (persze amibe beletartozott a gyereksírás elhúzódó gyötrelme), a „ már megint, mit főzzek?” kérdésig. A hangok összekeveredtek. Különböző zenei alapok és show műsorok hangjait összekeverve hallgattuk a munka közben. A lépcsőfeljáró, amit javítani és festeni kellett, nagyon közel volt a szomszéd házhoz. Alig hallható és érthető hangfoszlányok szűrődtek ki az ablakon. A közös képviselő szerint, egy 30 év körüli nő lakik a ház földszintjén, aki nagyon visszafogottan él. Még ebben a melegben is hosszú világosbarna kosztümöt visel, mondta nyomatékkal a közösképviselő. Nem láttuk, csak hallottuk, amikor hazaérkezett úgy délután kettő felé egy taxival a szomszéd nő. Akkor mondta az infókat a közösképviselő, mintha magyarázná a hangokat. A cicáját hívogatta megérkezése után, a szomszéd nő, hogy hideg tejjel kínáltja a melegtől szenvedő állatot. Ezek után a konyhai mosogatás és elpakolás különös zenéjét hallgattam tőle. 

Délután 5 óra körül, már enyhülni kezdett a forróág. A zajok, alábbhagytak. A munka háromnegyedénél jártam. A kisfiam, mobil telefonján pötyögött valamit. Már készült abbahagyni, mikor egy taxi fékezett a szomszéd ház előtt. Nem lehetett látni, hogy ki szállt ki a kocsiból. Csak a hosszan nyomott türelmetlen csengőből, és a szállingózó hangfoszlányokból derült ki számomra, hogy egy férfi lehetett. A szomszédban lakó fiatal hölgy lesietett egy papucsban, majd a lépcsőkön felvezette a lakásáig az érkezőt. Ebből a nagy sövény és a kerítés miatt, semmit sem lehetett látni, csak hallani.

Egy pár perc múlva elkezdődött az abc magánhangzóinak emlegetése. Eleinte, nem volt biztos, hogy az abc-nek, majdnem minden magánhangzóját hallani fogom. De a kezdés sem volt semmi.

Hogyan szemléltessem? Talán úgy, hogy egy hosszú mély „A” betűvel kezdte a koncertjét, utána ismét egy hosszú „A” betű következett. Ahogy gyorsult az „A” betűk sora,úgy emelkedett magasba a hangja is, a szomszéd nőnek. A sóhajokkal együtt hamar elért arra a pontra, amikor ismét egy hosszú „A” betű következett, de ez az „A” betű kiejtése, inkább magas volt, mint mély. Ráadásul, kis torokhanggal párosult. Utána, nagy sóhajok következtek. Az „Á” betű gyakorlására, nem kellett sokat várni, hisz alig 1 perce sikerült az „A” monológot befejezni, de még nem kezdődött el a konyhai csörömpölések viadala. Az „Á” betű lassú ütemmel kezdte útját, majd fokozatosan begyorsult. Az „Á” betű mellé, pár „Jaj” is becsúszott. Egy hosszabb „Á” betűvel ért véget az „Á” sorozat. Már vártam a „B” betű eljövetelét, de a szomszéd nő, ahelyett, hogy „B”-t mondott volna, rögtön az „Ú”-ra ugrott. Nem tudtam eldönteni, hogy mi történt, hisz kisiskolás koromban megtanultam, hogy az „A” után, az „Á” következik, ami után a „B”, majd követi a „C”. Már éppen szólásra jelentkeztem volna, mikor megláttam a fiam ábrázatát. Ő igazán helytelenítette. Nem csak azt, amit kihallott az „ABC”-ből, hanem azt is, hogy én nem botránkozok meg ezen.

- Kéne nekik szólni, hogy kihallatszik minden! – szólalt meg.

Amire én csak annyit mondtam: - Hagyjuk őket kibontakozni. Úgysem tarthat sokáig.

Na, ebben tévedtem. Az „Ú” után következett, az „I” az „E” , vagy az „É” helyett, a „jaj”, meg az „ott-ott-ott-ott-ott”. És egy kis sikoly koronázta meg a hangos, és egyre gyorsuló lélegzést. Azt gondoltam, most már tényleg vége, hisz a fiam a fülét fogta, a hangok elől. Egyszerűen nem akarta meghallani, azt amiért már páran az utcán sorakozva hallgattak. Igen, igen. A koncertnek, saját néző, vagyis hallgató közönsége lett. Páran közüllük, még a kerítésre is felmásztak, hátha lnézhetnék is, amit hallanak.. Sajnálatukra, csak a hangokkal kellet beérniük. Egymást csititották, nehogy a koncertezők észrevegyék őket. Az "ott-ott-ott-ott-ott" nyitány végére egy elengedő de kicsi sikoly következett. Gondoltam, már vége a köncertnek, de nem kellett sokat várni, hisz indult egy újabb nyitány, a hosszú „Ó”. Nyár volt. 40 fok. A fiam mégis beült a kocsiba és minden ablakot feltekerve, még a kocsi rádióját is bekapcsolva várt. Várta, hogy véget érjen a koncert. Addig nem is szállt ki a kocsiból, amíg a csápoló, nyitányokat hallgatók szét nem széledtek. Szerencsére a koncert ráadás száma a hosszú "Ó" betűvel véget is ért. A férfi közönség még várt egy kicsit, hátha felcsendülnek, az előbb hallott és ismert egybetűs nóták, de ahelyett, a kávéfőző, és az edények hangja csendült fel. A lelkes szurkolók a hangokból rájöhettek, hogy pihenni mentek a zenészek.