Az elveszett zseblámpa története...

Az elveszett zseblámpa története…                                                 írta: Makai Attila

                                                                                                          2016-12-19

Már régen történt az esett, amit most elmondok neked. Az utcánk melletti téren, egy cirkusz vert tanyát. A cirkusz sok kocsija mellett, kis vurstli adta meg a szórakozás örömének, azt a plusz élményét, amit csak itt lehetett átélni. A szüleimet, addig győzködtem, zrikáltam és idegesítettem, hogy egy szombat délelőtt, amíg az ebédet főzte anyukám, kistesómmal és apukámmal együtt elmentünk, a sokadalmat megnézni. A cirkuszban, éppen nem volt előadás, de sok ember tolongott a ringlis pír felé. A céllövölde és a kirakodóvásár felé vettük az utunkat. A kistesónak nagyon tetszett, a sok lámpa és a kopott hangszórókból, hangosan szóló zene. Engem, persze nem varázsolt el annyira, hiszen én már a 6 évemmel, felnőttnek számítok. Egyszer szóvá is tettem ezt, amikor a kistesóm szeretett volna az ebédnél, a merőkanállal szedni nekem levest. Én rászóltam: „Nehogy már, a gyerek szedjen a felnőttnek!” A szüleim, ezen nagyot kuncogtak, de nem szóltak rám, így attól kezdve én már felnőttnek számítok.

            A felnőttkor megélése, azt hittem könnyű lesz, de valahogy nem mindig sikerült jól érezni magamat felnőttnek. A kistestvéremnek mindig oda kell adnom a játékaimat. Valamint, mindig segítenem kell neki különböző gyagyás mondókát mondani. Persze mindig jobban megy egy 6 éves felnőttnek az éneklés, mint egy kis 4 éves gyereknek. .

De térjünk vissza a kirakodóvásárra, a fények és a zene bűvöletére.

Apukám kezét fogtam, hogy a sok ember, nehogy elszakítsa tőlem. Úgy markoltam, mint egy cukorkát. Akkor markoltam így utoljára egy kezet, amikor mentem haza a játszótérről. Még gyerek voltam. Apukámmal voltam a játszótéren. Míg én bicikliztem, Apukám hazament wc-re. Persze nem szólt egy szót se, én meg sokáig kerestem őt. Addig kerestem az elcsatangolt aput, míg a szomszéd bácsit találtam meg. Gondolom, látta milyen kicsi, bátor és sírni nem akaró felnőtt vagyok, ezért hazakísért és fel kaputelefonozott hozzánk, apukámat keresve. A kaputelefont anyukám vette fe, és csodálkozott, hogy apukámat keresik, mert  apukám, otthon aludt. Amikor hazaértem, anyukám azt mondta, hogy ez titok, pedig akkor is nekem kellett megkeresnem apukámat. Szóval azért markoltam annyira a kezét, mert nem akartam magamat kitenni ilyen bonyodalomnak megint. A kistestvérem, persze apukám másik kezét fogta. Bár ő azért tette, mert félt, hogy elveszti az apukámat. Na, mindegy. Nem akarom bántani a kis pisist, de azért ebből is látszik, hogy én mennyire felnőtt vagyok.

             A sokadalomban, sok lufit tartó nagydarab embert láttam. Biztosan azért volt ilyen nagy, nehogy felemelje őt a lufik repülő ereje. A lufi árus mellett, sok asztalon kiterített játékokat láttam. Olyan kocsit, amit mindig is akartam, és olyan labdát, mint a Ricsinek a szomszéd gyereknek van. Én csak szemlélődtem, és az embereket figyeltem, de a kistestvérem, tapsikolt örömében. Hogy minek tudott annyira örülni, még most sem tudom. Apukám nagy nehézségek árán, odajött az egyik asztalhoz. Nem tudom miért kellett odahúznom egy asztalhoz, ahol egy nagydarab, kendővel kötött fejű néni, árulta a dolgait. A trombitán, és a kis játékokon kívül, még vízi pisztolyt is árult. Próbáltam megértetni apukámmal, hogy az is a kedvencem, de bármennyire is szerettem volna, nem kaptam meg, pedig nagyon szépen kértem. De bármennyire is szépen kértem, apukám nem akart venni. Kaptam egy Frízbit, és a kistesóm kapott egy elemlámpát. Én azért kaptam frízbit, hogy a kistesómmal tudjak majd a játszón közösen játszani. Nem is értettem. A kistesó, azért kapta az elemlámpát, mert éjjel, amikor sötét van, ki tudjon menni, pisilni. Inkább este menjen és ne másnap reggel kelljen az ágyából kitakarítani, azt, amit a wc-be kellett volna hagynia. De egy felnőttnek mégis érthetetlen, hogy nekem azért vesznek valamit, hogy megosszam a kistesómmal, neki meg azért, hogy tudjon éjszaka közlekedni.

Ezeken a dolgokon kívül, még kaptunk egy-egy lufit, amit a karunkra kötött a nagydarab bácsi. Kicsit tartottam tőle, hogy felkap a lufi, és a tízemeletes ház tetejéig repít, de rá kellett jönnöm, hogy elég felnőtt vagyok, hogy nem repít el. Hisz a lufi van az én karomra kötve és nem fordítva. Amikor elindultunk haza, akkor kaptunk még valamit, amit sajnos, a fenőttkor hozadékaként, mint ahogy más felnőtt, én is elfelejtettem.

Boldogan mentünk haza. A lépcsőházba érve, a kistesónak kidurrant a lufija. Én, hogy ne sírjon annyira, odaadtam az enyémet. Lovagias cselekedettnek számított, de gondoltam, hogy délután majd úgyis visszamegyünk egy másik lufiért nekem. Akkor majd a vízi pisztolyt is megkaphatom.

A lakásba érve, az anyukám, főzés szaggal fogadott. Persze egy mondat társaságában, amit anyukám, oly sokszor begyakorolt már „ mindjárt, kész az ebéd”. Anyukámnak elújságoltam, hogy milyen rendes voltam, és a kistesónak odaadtam az én lufimat. Anyukám is megdicsért. Lehet, hogy délután majd vele megyek le a vízi pisztolyért? Ezt nem tudom. Beküldött az ebédig a szobánkba játszani. Én segítettem a kistesónak kicsomagolni a lámpát. Nem érdekelt, de azért kipróbáltam, hogyan működik. Nem működött, csak kattogott a kapcsolója, amikor kapcsolgattam. A kistesóm már ott toporgott mellettem, és azzal nyivákolt”Add ide, már! El is rontottad!” Apukámhoz rohantunk, hogy nem működik a lámpa. Apukám, tudom mindent meg tud csinálni. Egyszer, még egy lufit is fel tudott pumpálni. Ez olyan lufi volt, amin fekszenek a strandon az emberek. Azt hiszen „katyrac” a neve, vagy mi. Ha azt fel tudta fújni, akkor egy zseblámpa, nem fog ki rajta.

- Apa, a Balázs kéri, hogy nézd meg a lámpáját, lehet, hogy elromlott! De lehet, hogy már rossz is volt! - és özben mutattam, kapcsolgatva a lámpát.

Apukám látta, hogy nem mozdulunk és nem szabadul meg tőlünk, míg meg nem szakérti, ezt a lámpát. Az újságot letéve hozzálátott feltárni a hibát. Végignéztük, hol és hogy csavarja szét a lámpát. Hogy kutatja kapcsolgatással a hiba okát, amit az előbb mutattam meg neki. Amikor kiderült, hogy nincs is benne elem, unottan vissza akart térni az olvasáshoz. Én a kistesóra rászóltam „Ugye, hogy nem én rontottam el? Még elem is kell bele!”csak egy, hosszú vékony elem hiányzott belőle. Apukám azt mondta, „Majd le kell menni az ABC-be venni 2 elemet!”, és becsavarta a lámpa hátulját, visszaadta és olvasott tovább.

• Majd holnap veszünk bele elemet.- mondtam megint magamnak.

Nem akartam, hogy a kistesómnak várni kelljen. Gondoltam, én tudok olyan helyet, ahol van elem. Már tudtam, hogy nem egy nagy kellett, hanem két kicsi. A távirányítóból csendesen kivettem, a négy elem közül, két elemet. A hátulját is visszatettem a távirányítónak, és az ágy alá is betettem, hogy az éppen a távirányítót kereső anyukám is megtalálja. Ő majd segít az apukámnak keresni a csatornaváltót, vagy lemennek az ABC-be a két hiányzó elemért. Bár én úgyis tudom, hogy kézzel fogja majd átkapcsolni a meccsre a TV-t. Úgy, mint ahogy mindig, amikor nem találja a távirányítót. Jó gyerek vagyok, én nem akartam a megtalálás örömét elvenni a szüleimtől.

A szobánkba bementem, és a párna alól elővettem az elemlámpát. Ahogy láttam, lecsavartam a hátulját, és a két elemet betettem. Amikor visszacsavartam az alját, boldogan konstatáltam, hogy világítani kezdett… Próbálgattuk, még a takaró alá is bebújtunk a kistesóval, és ott világítottunk. Onnan hallgattuk apukámat, aki dühöngött, mert a távirányítóval, nem tudja átállítani a TV-t.

A kistesó elbűvölten nézte a lámpát, amit hamar kikapcsoltam, hogy nehogy lemerüljön az elem. A kistesóval, még el is cseréltem a frízbire, nehogy árulkodni menjen apukámnak, aki már nyugodtan, és ordítva nézte a meccset. Persze a frízbit is nekem kellett kicsomagolni. Hisz a kistesóm, nem értett hozzá. Egy párat dobtam is vele, úgy ahogy az ábrán láttam, de jobb játéknak bizonyult, akkor, amikor a fejemre tettem és egyensúlyoztam vele, meg a kislabdámat futtattam rajta. Amikor meguntam a játékot, szívesen odaadtam a kistesónak a frízbit. Én legalább addig is, az elemlámpával tudtam, a takaró alatt könyvet nézni. Ebéd után jött a délutáni alvás ideje. Én lefeküdtem aludni, de a kislámpát gondosan elrejtettem az emeletes ágyról alig elérhető, szekrény tetejére. Így legalább más nem használhatta, és nem fogyaszthatta ki belőle az elemet. A délutáni alvás alatt, a vízi pisztolyt vettük meg. Az álmaim annyira élethűnek bizonyultak, hogy kerestem a vízi pisztolyt, amikor felkeltem. De sajnos a vízi pisztolyt, csak az álmaim szülötte volt. Ébredés után, apukámnak próbáltam elmagyarázni, hogy a vízi pisztoly, mint legjobb ajándék, milyen jó lenne nekem és tudom is, hogy hol lehetne kapni. Apukám, csak annyit mondott, hogy majd holnap lemegyünk és nézte tovább a meccset.

Nagyon vártam a másnapot. Reggel, én már korábban is fent voltam, mint a szüleim, és az ablakomon kinézve azt láttam, hogy a cirkusz már összepakolt és elköltözött a térről. A téren csak pár folt mutatta, hogy hol állt a sátor, és hol a ringlis pír.

Elmentek…

Elmentek, és elvitték a vízi pisztolyt is. Pedig, annyira jó volt. Olyan sárga volt, és lehetett bele vizet tölteni.

Elmentek…

Két csapás ért engem reggelre. De ha jól számolom három csapás ért, azon a vasárnap reggelen. A kislámpa eltűnt, a vízi pisztolyt nem kaptam meg, és egy nap választ el, hogy oviba menjek. Pedig én sokkal jobban szeretem otthon játszani. Vasárnap, egész nap az elemlámpát kerestem. Még a kockákkal telepakolt dobozomat is kiborítottam, de az elemlámpa nem került elő. A szüleimnek nem mertem elmondani, féltem, hogy kikapok miatta. Két dolog miatt kaptam volna ki. Az egyik amiért elveszett, a másik, meg az a tény, hogy a kistesónak vett ajándék, nálam veszett el. Ha véletlenül a kistesónak mondtam volna el, hogy nincs meg, akkor összekürtöli, még a házat is, hogy én, (az ártatlan) elveszítettem az én lámpámat. Ezért vasárnap délután, igen is megpróbáltam jó lenni. Csak egyszer pofoztam fel a kisöcsit, az egész délután alatt.

Este azért eszembe jutott, hogy mekkora nagy megrázkódtatás ért. Nem csak a vízi pisztolyt nem kaptam meg, de még az elemlámpa is eltűnt. A kistesó, szerencsére hamar elfelejtette, így egyszer sem kellett megvigasztalnom a lámpa miatt. Pedig olyan jó volt az, az elemlámpa. Amikor olvastam, észrevettem, hogy átvilágítja a dolgokat. A szüleim szekrényéből még a diafilmeket is elővettem és átvilágítottam a meséket. Igaz azt úgy találták ki, hogy falra kell világítani, de a takaró alatt nem volt fal, így a lábamra világítottam.

A zseblámpa eltűnt. Arra emlékeztem még, hogy a takaró alatt világítottam vele, de a délutáni alvás alatt, huss… eltűnt. Pedig olyan jól világított

Hétfőn, ahogy mentünk az oviba, a tér mellett mentünk el. Az álmaim központja mellett. És közelről is megnéztük, hogy nincsenek ott a cirkuszosok, és nincsen ott a bekötött fejű néni, aki a lámpát árulta. a vízi pisztoly mellett. Nekem nagyon hiányzott a lámpa . Az oviban is a fiuknak elmondtam, hogy kaptam egy zseblámpát, de nem tudtam megmutatni, így hamar el kellett felejtenem. Úgy sem hitte el senki.

Egy hónap múlva találtam rá, a szekrény tetején. Biztosan a kistesó dobta oda. Amikor bekapcsoltam, láttam, hogy még mindig milyen jól világít...