Az osztálytalálkozó

Az osztálytalálkozó

írta: Makai Attila

Az éjjel, egy osztálytalálkozóról álmodtam, egy lehetséges osztálytalálkozóról. Az én osztálytalálkozómról. Valamit elárulok az életemről. 6. osztály végén, sajnos elköszöntem és elköltöztem az általános iskolai osztályomtól, iskolámtól, olyan messzire, hogy már a 7. osztályt egy másik iskolában kellett kezdenem. Jó nagy törés volt számomra, az újrakezdés, a tiszta lappal kezdés. Mint a tinédzserek általában, én is be akartam bizonyítani, hogy minden, addig elkövetett hibámat, újra el tudom követni. Az iskola, akkor épült fel, és a 7. osztályunk egy teljesen új hagyomány nélküli iskolában kezdte az évet. Senki nem ismert senkit. A semmiből kellett volna osztályközösséget létrehozni. A semmiből kellett volna barátságokat, sőt mély barátságokat létrehozni. Nem sikerült. Az általános iskolában 2 éven keresztül, vagyis 2 év alatt nem sikerült össze rázódnunk. Ahogy elképzelték az okosok, a lakakótelep mint „olvasztótégely”, sajnos nem hozta össze az embereket, és nem segített mély kapcsolatokat kiépíteni. Igaz a facebook, azóta kissé segített a kapcsolatok tartásában, de azon kívül, hogy pár volt iskolatárs kis ikonját látom néha, mégsem segít, hogy megtudjak róluk többet. Soha nem hittem a mondásnak, hogy „a barátok az évekkel elfogynak”, hisz tele voltam haverral, baráttal a tini éveimben, és ma már, tulajdonképpen, talán egy sincs.

Anno volt egy levezetés a barátok eltünését és az életkort összevetítve egymásra, hogyan változik az ember körüli barátok helyzete.

amikor 5 éves vagy – barátod az egész világ

amikor 15 éves vagy, - barátod max 30 ember

amikor 25 éves vagy .. barátod max 3 ember

amikor 35 éves vagy – barátod max 2 ember

amikor 45v éves vagy – barátod max 1 ember

És ha azt mondanám, hogy és így tovább, akkor nagyot nevetnék az egészen, de így csak sajnálkozok. Ugyanis nálam, ennél drasztikusabb volt a fogyás. A barátok fogyása. Annyira, hogy már nem is tudom, mit jelent a szó barátság. Igazi, életet megváltoztató barátom, kettő volt, és mind a kettő meghalt. 2 fix pont az életemben megszűnt. Próbáltam pótolni, de rájöttem, képtelen vagyok rá. A bizalom, nehéz építőkocka. Próbáltam és próbálom munkatársakkal építeni a bizalmat, de annyi csalódás ért már ezen a szinten, hogy a bizalom, már alapok nélküli kártyavárrá szelídült!

De térjünk vissza ahhoz, hogy az éjjel azt álmodtam, hogy az első általános iskolai osztályomnak a találkozójára tértem be. Ami igazából, állítólag, még sosem volt. Az álmomban, első osztályú étterem, grafit szürke falak és puccos evőeszközök. Még leülni sem mertem. Próbáltam keresni az ismerős arcokat. Egy jellegzetes arcot találtam, de nem bent az étteremben, hanem az étterem előtti, vagy melletti irodában, fehérre festett falak és számítógépekkel telezsúfolt asztalok között. Nemhiába a csúfolás művészete, ismét diadalmaskodott. A srácnak lófeje volt, ami maradt is, az álmomban. Odaléptem a háta mögé és megöleltem. Persze ő, ezt kikérte magának és azt mondta, hogy semmi dolgom itt. És persze azt is mondta, hogy sokakban felmerült, hogy nincs is közöm hozzájuk! Ekkor én visszamentem az étterembe és minden ottvacsorázó embertől elköszöntem és végül, elhagytam az osztálytalálkozó helyszínét. Álmomban próbáltam magyarázkodni és próbáltam bizonyítani, hogy sokat érek, de csak a semmibe kapálóztam. Semmit sem ért. Az ébredés után, a csalódottság megmaradt, nem távozott az álommal együtt a semmibe.