Az utolsó metró

Az utolsó Metró                                                                    Írta: Makai Attila

                                                                                              2020-09-29

Sok összeesküvés elméletet magához édesgető ember gondolja, hogy az utolsó metró után, van még egy szerelvény, ami a bulizósokat -, az igazán fanatikus szórakozókat szedi össze, és hangos zeneszó mellett juttatja el, egy külön állomásra, ahol végre fesztelenül átadhatják magukat az önfeledt szórakozásnak. Kár, hogy az ilyen elméleteket, nem lehet széjjeltépni, megdönteni.

Az utolsó metrón utaztam én is. Az utolsó metró. Milyen megfogalmazás? Mintha egy korszak lezárásáról lenne szó, vagy egy végkiárusítás, a végleg bezárás előtti utolsó vásárlási lehetőségekről szólna. Egy különös kegy, az utolsó metrón utazni.

A várakozás, hosszú pillanataiban látom, a várakozókat. Minden várakozónak, lopva a tekintetét figyelem. Mintha szeretném kitudni belőlük, hogy ki miért szánta rá magát, hogy a metrót várja velem. Mintha a tekintetek beszélni tudnának? És mit mondanának a kémkedő kérdésemre? Mit osztanának meg velem? Egy terhes asszony könyvet olvasva a hasát simogatja. Közben jókat mosolyog az olvasott sorokon. Egy szerelmes pár csatlakozik hozzánk. Akik, nehezen tudják levenni egymásról tekintetüket és ruha alá elbujdosó kezüket. Egy bőrdzsekis, rockerként öltözött összekócolt hajú fiú, egy öltönyös férfi, és három vihogó középkorú nő. A peronon állva várjuk, hogy az utolsó metró befusson az állomásra. Kezemben egy kisregénnyel a metró vezetőtől legtávolabb lévő feltételezhetően ideérkező ajtó előtt várakozok. Az olvasást sokszor megzavarja a felröppenő hangos kacajtenger, ami ellepi a metró állomás, teljes hosszát. A kezemben kinyitott könyv, mégis az embereket figyelem. A szerelmes pár, egyre vadabb, és merészebb tapogatózását, és csóközönét látom, amiről nehezen veszem le a szemem. Ahogy látom, a falnak dőlő rocker gyerek is így éli át az erotikai orgiát, de az eddig merő közönyt mutató arca, kéjsóvár tekintetett vett fel. A zsebében tartott keze is mutatja, hogy szívesen lenne a szerelmes fiú helyében, és a szőke hosszú hajú kislányt, még vadabbul tenné szerelmi tárgyává. A nevetgélő nők, buliba készülnek a ruhájuk és a sminkjük alapján. A kissé koordinálatlan lépésüket, be lehet tudni az elfogyasztott alkohol és a keveset használt magas sarkú cipőknek is, ezért nehéz eldönteni, hogy a jó kedvük, a találkozásuk, és felajzottságuk, vagy az alkohol műve. Tudom, hogy elég merész következtetésem, hogy buliba mennek, és nem onnan jönnek, de péntek lévén, gondolom, holnap ráérnek majd aludni, ráadásul milyen buli kezdődik el tíz előtt, és végződik fél éjfélkor? A terhes kismama, a műanyag padra leülve senkitől sem zavartatva még mindig a könyvét olvassa. Már a könyv vége felé jár, ezért mohón lopja magába a nyomtatott betűket.

Már csak egy perc, és itt a metró. Egyre több ember érkezik a peronra, felhígítva az előbbi légkört. A rocker már nem a szerelmesek légyottját figyeli, hanem egy naivaként felöltözött, fehér szoknyás, világos barna hajú lányt, aki egy szál vörös szegfűt szorongat a kezében. Annyian várakoznak a metróra, mintha vasárnap délután lenne. Biztos vagyok benne, hogy az előző szerelvények kevesebb utast utaztattak. Az utolsó metró, határidőt szab, mint az ABC nyitvatartási ideje. Mert vagy ezzel utazol, vagy nyitásig a föld felett.

Megéreztem a metró szelét. Oly hűvös, kezdetben enyhe később erősebb ütemben érkezik a metró előszele a megállóba. Ha a metró falai beszélni tudnak, mit mondanának? Hányszor érezték már ezt a csiklandozó érzést, az utolsó metró szelét? Hányszor várták, hogy az utolsó metró begördüljön az állomásra, ami után pihenni mehet, a leoltott lámpák sötétségébe burkolódzva.

Felcsendül a bemondó hangja, egy női hang: „Kérem a biztonsági sávot elhagyni!” A várakozók zöme a sötét lukba bámul, ahonnan a metrót érkezését várják. Páran a biztonság érdekében felfestett vonalon állva nyújtogatja nyakát, hogy minél távolabbra lásson a sötétségbe, a lukba. Ismét megszólal a bemondó hangszórója, de most egy reszelős férfihang szólt bele. „Nem hallasz pubi? „ Az illető, erre magára ismert talán? Illedelmesen pár centit hátra lépett. Lehet, hogy meglátta a két fehér pontot, ami egyre nagyobbá válva, bevilágította a metró előtti teret. Lehet, hogy meglátta a közeledő metró elején világító lámpákat. A közeledő csikorgó, és kattogó hangokat már mindenki hallhatta, utána mintha villám lépne elő a sötét lukból, kivágtatott a metró. Mintha egy pillanatra megállna az élet. A metró kocsiai megérkeznek a peronra, és elfoglalták a számukra alkotott teret. Az emberek az ajtók felé gyülekeztek, és kínos csendben várták, hogy végre kinyíljanak az utazás ajtaja. Sistergés közepette megnyílott az ajtó. Beléptünk, elfoglaltuk helyünket. A terhes hölgy velem szemben ült le, és még mindig a könyve hatása alatt, mosolygott. A mosolyában, még ilyen késői órában is benne volt az életöröm, a boldogság. A könyv kiolvasásra került.

„Az ajtók záródnak!”.

Nagy csapódással bezáródott egyszerre minden ajtó. Pár kattogás, és indult a metró. Az utolsó metró. Mégis sokakat láttam a peronon állni, várni, vagy most érkezni. Feltettem magamnak a kérdést: Ők mire várnak? Talán a buli vonatra, ami a metró, az utolsó metró után érkezik?