Boldogság...

A boldogságot, az élet boldogságát, nehéz elérni. Talán, nem is sikerül mindenkinek. Lehet, hogy rosszul kezd hozzá, vagy magasra teszi a lécet. Bár az is lehet, hogy a saját bajával, a saját egójával van elfoglalva, ezért nincs ideje, boldog lenni. A boldogságot, mindenki saját maga fabrikálja, foltozgatja, kovácsolja. Van, aki külső segítséget kér, mert egyedül nem tudja elérni a megfelelőt. Ez nem azért van, mert tudatlan (bár van köztük olyan), hanem azért, mert nincs példa előtte. Nincs olyan megtanult módszer, amivel kézbe tudná venni a boldogságát, a boldogság felé vezető utat. Van, aki a boldogságát, a párjánál, a gyermekeinél találja meg, van, aki a kutyájánál, esetleg macskájánál. Van akinek, nem is kell külső segítség. Elég, ha kinéz az ablakon és mosolyra fakad. A boldogság megfoghatatlan. A boldogság az, ha reggel mosolygósan ébredsz. Ha esik, ha fúj, mosolygóssá tudsz válni. A boldogság megkeserítője a szorongás. A minden elevenent felfaló, úgynevezett stressz. De, mivel a stressz 99 %-a szorongás, a félelem, akkor mégiscsak, a félelmeink irányítják az életünket, a boldogság helyett. Persze nem elég csak akarni, a boldogságot, tenni is kell érte. Formát kell önteni, gyúrni, alakítgatni. Nem vagyok pszichológus, így a szakszövegektől tekints el. De érzem, és tudom, sok ember nem tudja mi az a boldogság. Van olyan ismerősöm, akinek a fellángolás egy fiú iránt, a boldogság. Ez tart a rózsaszín köd elvesztéséig, és a fiú játékainak végéig, utána a keserűség és a mentegetőzés. És látom a depresszió tüneteit, utána megint egy választott fiú…És így tovább. Ezt nem érzem igazi boldogságnak. A Boldogságot tanulni kell? Sokszor én is beiratkoznék egy tanfolyamra. Amikor rám tör a pesszimista énem, és eltapossa a boldogság szikráját. A jókedvemet, nem lehet elvesztenem. Ez éltet: a jókedv. Ettől érzem, hogy élek, ettől vagyok több. Ettől van erőm. Erőm, hogy a mindennapos szennyet lemossam magamról. Az emberi gyűlölet szennyét. Az apukám, ahogy mondaná „a férgeket”. Amiben belegondolva lehet igazság is, mert belülről rág, belülről hoz értelmetlen gonosz érzelmeket. Olyan érzelmekről beszélek, amit nem lehet csitítani. Amitől olyan dolgokat teszel, amit máskor megvetsz. De abban az érzelemvilágban elfogadsz, és célnak tekintesz. Az egyik ismerősömnek feltettem a kérdést, mit lehet csinálni a gyűlölet ellen. Ő azt felelte „a gyűlölet ellen csak a szeretet véd, a család a barátok szeretete, mint egy pajzs.”

A szeretet olyan megfoghatatlannak tűnik, mint tavasszal a virágok illatzuhatagja. Szeretni? Egy elkoptatott klisé. Sokak, még saját magukat sem szeretik. Hogyan várható el, az elfogadó szeretet bárkitől? Azt is tanulni kell? Tele vagyok kérdésekkel. Talán ezekre nincs is felelet. Érezni kell… Én minden nap úgy próbálok ébredni, hogy a tegnap problémáját magam mögött hagyom. Minden nap új nap.