Bosznia, az ezer kanyar országa...

Bosznia az ezer kanyar országa… a hegyes ország nagy részében szerpentinek, kaptatók és ereszkedések uralják. Az egyik kanyarból felkészülhetünk, hogy egy másik kanyarba érkezünk. Maximum 50-60 km/h a sebességhatár, amit néhol az egyenes utak megszakítanak és 90km/h-ra is fel lehet gyorsítani. A lassú tempó legalább segíti a nézelődést és a csodák felfedezését. A gond az, hogy kevés a parkoló, így kevés helyen lehet megállni, pihenni és fotózni. A helyi autósok, persze nem juhászodnak meg, egy 50km/h – ás, vagy egy 30km/h –ás tábla láttán, és néha felelőtlenül előzésekbe kezdenek. A szerpentíneknél félelmetes, hogy az egyik oldalon a hegyet látjuk, a másik oldalon semmi. Egy szakadék tátong. De mindenkit megnyugtatok, nagy odafigyeléssel, minden út leküzdhető. Ha ellátogatunk oda, kedves emberekkel és gyönyörű tájjal találkozhatunk. Bár, minden általánosítást megtörheti, egy-két oda nem illő rész…

Meg lehet különböztetni, a városi építészetet, a hegyvidéki építészettől. A városokban főleg, beton és tégla uralkodik. A hegyekben, a terméskő és a fa, a fő építési anyag. Egy közös díszítőelemet, azért felfedeztem, a boltíves, vagy íves motívumok az építészet szerves részét alkotják. Népes városok, és hangulatos kis falvak szegélyezik az utakat.

Főleg grill vagy sütött húsokat lehet az éttermekben kapni. A sertéshúsos ételek drágábbak, mint a marha ételek, és az élelmezésbe beleszólnak a birka ételek is. Az út mellett sok étterem rendelkezik kültéri nyárssal. Érdemes megkóstolni, a nyárson sültet. Salátáik és zöldségköreteik, felemelik az étel ízét. A kolbászkák, amit chevap – nak hívnak is felejthetetlen új ízt kölcsönöz a szájnak. Van olyan étterem, ahol ők sütik, a kenyeret is. Ők forró kenyérrel kínálnak, az étkezéskor. A végére hagytam a leveseket. Persze én csak egy levest kóstoltam, a paradicsomlevest. Magyar gasztronómiában a paradicsomos káposztával hoznám hasonlóságba, csak kevesebb a káposzta van benne, és egy csipet sajt díszíti.

A végére hagytam, a borzalmakra emlékeztető, útszéli kegyeleti táblákat. Biztosan mindenki tudja, hogy véres háború zajlott ezen a területen. Az ott elesett katonáknak állít emléket, a fotóval ellátott, kegyeleti márványtáblák.

Legeslegvégére az emberekről pár szót említenék. Ami szembeötlő volt, hogy rendkívül kedvesek és sokan beszéltek angolul, így megértettem magam valahogy velük. A nők, gyönyörűek, és fel is tudnak öltözni hozzá. Nem esnek túlzásba. Kevés smink és nagy mosoly.