Ébredés

Ébredés                                                                                 Írta: Makai Attila

                                                                                              2021-07-14

Reggel van, hajnali fél öt. A pirkadat fényei már, kis erőre kaptak. Az ágyban feküdve keresem, merre is vagyok, hol tértem magamhoz. Ahogy kinézek a függönyök között nyitott ablakon, furcsa morajlás és a távolban elsuhanó villamos hangja fogadott az ébredésben. A morajlás hangja, a nem messze lévő szemétfeldolgozóból érkezett felénk. A villamos hangját hóna alá kapva, utazott el hozzánk, a tizedik emeletre. 

Ébreszteni, a kezemen lévő kis seb ébresztet, amire alvás közben ráfeküdve, éles fájdalom sújtott le rá. Nem jó fájdalomra kelni! Úgy éreztem, mintha az álom szigetéről kilakoltattak volna és a fájdalmat ért testrésznél fogva rángatnának, egy dühödt ló mögött a valóságba

Az álló ventilátor tánca még mindig olyan kecses, mint tegnap éjjel, amikor elkezdte, a szűnni nem akaró hőségben. Megesett rajta a szívem, és lekapcsoltam, hagy pihenjen ő is. Egy madárka kezdte el mesélni életét nem messze, amiből megtudtam, hogy tényleg, nem álomban ringatózom. Felébredtem. Nyomatékot szerettem volna adni az ébredésnek, így felültem az ágy szélére, mint a kakas, a kakasülőre. Szemeimből tenyereimmel kifacsartam, az utolsó megmaradt álmot is. Nekikezdtem az írásnak. „A szükség, nagy úr” – mondták már sokan ebben a világban. Bármennyire is húzni szerettem volna az időt, míg leírom gondolataimat, egy pont után, már indulnom kellett. Egy gyors mosdó látogatás  lesz – gondoltam magamban, és míg kint voltam, a következő mondatot morzsolgattam, ízlelgettem, a fogaim között. Siettem vissza, nehogy elfelejtsema választott mondatot. Az írógéphez még nem tértem vissza rögtön, mert az akvárium halainak még hoztam egy kis innivalót, pótoltam a vizet, amit a napközbeni forróság, kihörpintett tőlük. A halak, nem tudták mit akarok, így felsorakoztak, a reggelihez. Nem tudtam elmagyarázni nekik, hogy csak pótolni szerettem volna a vizet, mert a halak levegőztetője, már kis vízesésként csobogott alá

Megcsörrent az óra. Most ébresztene. Feleségem, egy csepp pillanatra megébredt, és az ágyon ülő valómat látva, annyit kérdezett. Nem tudsz aludni? Pár szóval megnyugtattam, mire ő, a kis álom tengerén még egy kört hajózott. Szuszogása, pontosan és lendületesen vezette hajóját. Ismét megcsörrent az ébresztő. Feleségem, a hajóját, még csak a kikötő felé vezetve, félálomban, feltette a következő kérdést. :

• Ma szerda van?

Igenlő válaszom után, óhaját közölte velem, ami után ismét hajózni indult:

• Lehetne már péntek!

Ezen, a három szón elgondolkoztam. Miért pont péntek? Miért nem szombat, vagy vasárnap? Ha szombat lenne, akkor biztosan a keltegető órát, véglegesen lekapcsolta volna, és a hajózás szerelmesei segítségére sietve, vitorlát bontott volna, hogy még legalább egy órát az álom tengerén hajózhasson. A másik választás a vasárnap lenne, de tudom, hogy a vasárnap, már szitokszóvá kezd válni a munkába járók között, hisz, már a hétfői nap gondolata is depresszióba hajtja, a még pihenni vágyó fejét és a vasárnap, csak egy napra van a hétfőtől..

Fél hat. Az ablakon kinézve, már határozott világítást nyújt, az eddig derengő fény. Az ablak alatt lévő parkolóból, egymás után indulnak munkába az autók.

A nyitott ajtó résében, a tizenegy éves kisfiam kukucskál be. Jó reggelt apa! Köszönéssel.

• Szia, kicsikém. Hogy aludtál?
• Jól – és megölelt. – Mit írsz?
• Csak az ébredésemet.
• Mész ma dolgozni?
• Igen, úgy egy óra múlva.
• Akkor jó írást – és kiment a szobából.

Tudom, hogy ilyenkor, a nappaliban, még a televízió előtt sziesztázik egy kicsikét. Nyár közepe van. A tanulóknak, már egy hónapja vakációt véstek fel a táblára és a kis szívükbe, amit szeptemberig, nem moshat le senki. Bár a kötelező olvasmány, kissé elhalványítja talán a nyaralás boldogságát.

A Pál utcai fiuk…

Ennyit fejlődött az iskolarendszer gyermekkorom óta? Ebben a korosztályban, nekem is ez volt a feladat. Nem hiszem, hogy egy tíz éves gyereknek kellene egy ilyen történettel terhelni a nyaralás mindennapjait. Azért, mert gyerekekről szól, még nem biztos, hogy gyerekeknek szól. Jaj, most jut eszembe. Valamelyik nap, egy felnőtt ismerősöm telefonon feltette a kérdést. Te olvastad a Pál utcai fiukat? Mondtam igen. A gyereknek olvasónaplót kell írni. Nem tudod, hogy hol játszódik a történet? Egy kis elfojtott mosoly után, csak annyit mondtam, a Pál utcában, és annak környékén. Soroltam volna tovább a helyszíneket, de leállított és annyit mondott: - Jó, csak ezt akartam kérdezni. - és letette a telefont.

A harmadik óra csengés, végre kikötötte a hajót. Egy kérdés lépett a köszönés szerepébe:

- Te fent vagy?

Az ébredő feleségemnek mutattam, a bibis ujjamat, mint egy kisgyermek az óvodából.

- Ez ébresztett fel… - mondtam panaszkodva