Egy "Igaz" férfi telefonbeszélgetése

Egy igaz férfi telefonbeszélgetése                                        Írta: Makai Attila

                                                                                              2021-04-03

Egy férfi a telefonfülke előtti padon ül. Felöltője kifogástalan úriember benyomását kelti. Kalapja a fején, közben az előtte hömpölygő, és tovahaladó Dunát figyeli. Szemét lehunyja, és úgy tűnik, mintha megrágná a szavakat, mielőtt kimondaná.

Egy másik férfi ül le, a mellette lévő padra. Az újságját előveszi és keresztberakott lábbal, hátradőlve olvasni kezdi.

Az első férfi, egyszer csak fellobban, és az előbb a szájában, úgy meggyötört szavakat kipréseli magából.

• Már megint emelte az albérlet díját, maga szemét. Persze, hogy én a családommal nyomorgok a másfél szobában, az persze őt nem érdekli a villájában ülve. Hogy miért nem költözöm, el? Mi köze hozzá. Az anyám lakása volt, amíg el nem halálozott. Ráadásul, az anyám bútoraival van berendezve. Tudom, hogy eladtam, a bútorokkal együtt, de hisz el kellett adnom, mert a házköltségek, és a be nem fizetett közös képviseleti díjak, már a kilakoltatás rémét hozták elém. Maga csótány. Maga mondta, hogy csak annyiért lehet eladni, azt a lakást. Persze két házzal arrébb egy hete, egy millióval többért adtak el, egy ennél kisebb lakást, ami nem is volt ilyen szépen felparkettázva. Igen, ezt még az édesanyám csiszoltatta, és ő volt az, aki viasszal kente le minden héten. Mi az, hogy az semmi? Már megbocsásson. Megint emeli az albérlet árát, közben a falakban a vízcsőtörés mutatkozik? A konyhában meg leesett egy csempe? És, amikor szólok, azt mondja, csináltassam meg? Az ablakokról nem is beszélve, amik, meg nem akarnak rendesen csukódni. Mondja! Minek néz engem? Mi vagyok én? Talán, valami ezermester részvénytársaság? És amikor baj van, akkor a szakik ott vannak egy pillanat alatt és önköltségen megcsinálják, amit kell? Mag egy disznó, ha azt képzeli, hogy a kevés megkeresett pénzemet arra költöm, hogy ezekre szerelőt hívjak. Így is egy csomó pénzbe került, hogy az előszobafalat visszafúrattam a falra. Ja, és azt a szerelőt, amit küldött, azt meg legközelebb, nem fogom beengedni. Hiába mutogatja a szerződést, hogy ehhez joga van. Én azt magasról letojom, maga senki. Csak az lesz itt megcsináltatva, amit én akarok, és annyiért, amit én mondok meg. Ráadásul otthon kellett maradnom szabadságon, mert reggel nyolcra ott volt az ajtóban? Hát ki fogja ezt nekem kifizetni? Legszívesebben lenyomnám a torkán ezt a pénzt is, maga kizsákmányoló, hogy fulladjon meg.

Hirtelen felpattan, és a telefonhoz lép. Harcias mozdulatokkal leveszi a hallgatót és tárcsázni kezd. A kagyló a kezében, mintha a világmegváltást, mint valami hobbit tartaná a legkedvesebb játékának. A férfi sziklaszilárd állása, kifogástalan felöltője és a fején lévő kalap, biztosítja, hogy egy gerinces és meg nem hátráló emberről beszélünk. A kalap alól a tarkóján a haj, kissé lenőtt, de még elfogadható, igazi úr benyomását kelti. Egy olyan úré, aki nem hátrál semmitől.

Az ajtó a fülkén nyitva maradt, az újságolvasó örömére, aki mindent tisztán fog hallani, amit a főpróbán, a padon ülve, már elpróbálni hallott. Az újságolvasó, kicsit kikukucskál az újságja mögül. Várja, hogy a monológ, erősen fokozott hangulata, ismét ruhát öltsön, és passzírozódjon bele a telefon, kicsiny beszélőjébe.

Nagy levegővételt hall. Most, következik a dicsőségben létrejött monológ, adásba indítása. Most jön egy hős, aki végre kiáll és megmondja egy zsarnoknak, hogy hova menjen. Megmutatja neki, hogy hol is lakik, az úristen. A nagy levegővétel után egy pillanat kivárás és az újságolvasó, már hallani véli az első dübörgően kiszakított szavakat, amitől a telefonáló, erős Önhergelő spirálba kerülve, hisztérikusan, az igazi véleményét beleordíthatja a gazember fülébe. Minden kisember felnézhet rá, hisz lázadásra hívott tömött sorai élére állva, ő fogja megmutatni, mit kell tenni az elnyomókkal.

A sóhaj hosszúsága, igazán kifejezőnek hatott, hiszen ennyi levegővel, talán egy szuszra elmondhatja a mondanivalóját, ami a begyét nyomja. Az újságolvasó, úgy érezte, hogy már felvették a másik oldalon a telefont, hisz a telefonáló mély hangon beszélni kezdett.

- Halló, én vagyok az. – kezdte azon a hangon, amivel a nagy detektívek kezdik telefonbeszélgetéseiket, utána majdnem egy oktánnal felemelt hangján fojtatta, a kalapját levéve mellkasához préselve – Hát én Szabó János. – erősen meghajolva folytatta teljesen máshangon, egy cseppet dadogva a beszélgetést. - Csak azért mertem felhívni, hogy elmondjam, feladtam az albérlet pénzt a postán. Igen. .Igen. és szeretném, ha jóváírná, a füzetébe. Valamint értesítem, hogy az előszobafalat tartó csavar, kissé megadta magát, de egy barátom, újat fúrt a helyére, és egy másik csavarral kicserélte. Igen. A szerelőt, amit küldeni tetszett? Igen, még kávéval is megkínáltam, és borravalót is adtam neki, amikor elment. Igaz aznapra szabadságot kellett kivennem, de nem baj, hisz úgy is sok szabadságom maradt meg, a múlt évben is. Meg majdcsak levonják a fizetésemből. Igen. Igen, a konyhai csempét is felragasztotta. A kedves felesége jól érzi magát? Igen, az jó. Jó nyaralást kívánok neki is. A viszont látásra. –

Még két meghajlás, és felegyenesedve, letette a kagylót. A kalapot a fejére tette, miközben a telefonkészülék kissé megkopott, de tükröződő felületén megnézte a kalap állását, és elindult a folyóparton, háta mögött összefogott kézzel és határozott léptekkel.