Egy Klubvezető naplójából

Egy Klubvezető naplójából                                                              Írta: Makai Attila

                                                                                                          2020-12-07

2020 december 6. Karácsonyi készülődés zajlik, az előadóteremben. A fenyőfát még Misi bácsi faragta be, az ütött kopott tartóba, mint annyi éven át. Idősek klubjának a karácsonyi ünnepére készülünk, de ez az év, valahogy, nem akar igazi készülődés lángjában élni. Csönd van. Nincs próba, nincs csivitelő asszony sereg, nincs önfeledt vihogás. Ilike, itt sepreget még, de ő is mondta, hogy az unokáitól vár telefont, szóval ő is el fog menni délben. Páran, még ígérkeztek, segítségként, hogy feldíszítsük közösen a termet és a fát. Most mégis, csak egyedül állok a nagy terem vízhangzó homályában. A csendet, a telefonom hangja töri meg. Gyorsan felveszem, de talán jobb lett volna, ha nem vettem volna fel. Misi bácsi, az éjjel elköltözött erről a világról. A kis szerelőtáskája, amit tegnap hozott, itt várta, de ő már nem jön érte többé. Nélküle, árvaként gondol a nagyvilágra. Most igazi csendben, a könnyem gurul le az arcom redőin. Semmit sem szólva letettem a telefont és leültem a félig terített asztalhoz. Könnyes szememmel csodálom, a fenyőfát, amit együtt díszítettünk volna fel, Misi bácsival. A díszeket és a csúcsdíszt, ma tettük volna a helyére. A csúcsdíszt már nincs értelme a karácsonyfára feltenni, hisz nem látom a gyönyörben úszó tekintetét, amit talán, csak egy kisgyermek tudott, olyan csillogó szemmel csodálni, mint ő. Ebben az évben, oly sok ismerős, barát, jó ember elköszönt, ettől a világtól, itt hagyva emlékeiket szívemben. Ezen a karácsonyon, már látom, nem lesz olyan díszes, mint eddig volt, hisz számomra, azaz ajándék, e díszes napon, amikor látom az emberek, a barátaim mosolyát.