Egy pohár bor...

Egy pohár bor…                                                                   írta? Makai Attila

                                                                                              2020-07-12

Elfogyott a mai nap. Elfogyott a stressz is. Szeretném, egy pohár borral elbúcsúztatni ezt a napot. Nyugodt vagyok. Sok volt ez a hét. A péntek, mint fiatal koromban, most is a pihenésről szól, és a nyugalomról. A férjem nincs itthon még, addig is, már csak a finom aranysárgás nedű hiányzik, amit páran, csak a hegy levének hívnak. Sokan borhűtővel rontják el a bor ízét és zamatát. Nekem nincs ilyenre szükségem, hisz az élelmiszerboltban úgyis hidegben tartják, az összes palackot.

Csak egy pohár bor a kézben, és a fotelem nyugalmában, kezdődhet a sorozatom megnézése.

A boltból hozott fehérbort elővettem a bevásárló szatyromból, a poharat kikészítettem, még a szalvétát is odatettem a konyhapultra, mint pohár alátétet.

Előre bekapcsoltam a televíziót, így kezdek majd hozzá a borosüveg kinyitásához. Még pár perc és a sorozat indul, addig, bugyutábbnál bugyutább reklámokkal szórakoztatnak.

A borosüveget a kezembe veszem. A borosüveg szép, formatervezett nyaka, oly hivalkodóan mutogatja magát, hogy nem győzök betelni a nézésével. Az üveg sikamlós, sima felülete is jó érzéssel fog el. Az üveg bendője, sok édes korty őrzője lehet. A talpán lévő bemélyedést is úgy tervezték, hogy könnyebb legyen az öntés, a bor selymes nedűjének a kiöntése. Ráadásul, itt a dugó… Hol a dugó? A borosüvegbe dugó dukál. Mi ez a csavarós kupak? Miért nem tudnak pont beleillő parafa dugóval ellátni, egy ilyen szőlő nedűt? Fém csavaros boros kupakkal próbálják befedni az üvegszáj útját. Egy ilyen zöld borzalommal tompítják el az agyat, mielőtt a búkergetőmhöz hozzáférhetek. Talán, ez hasonlít színben, legjobban a szőlőhöz? Na, mindegy, egy gyors tekeréssel lecsavarom a fejét, és kész.

Gyors tekeréssel? Már pár perce próbálom lecsavarni a kupakot, de nem megy. Próbáltam a pulton lecsavarni, de a csúszós nyaka nem engedte a tapadást. Utána konyharuhával fogtam meg, de a csavarás nem engedett. Először állva a térdeim közé fogtam az üveget, és két kézzel csavartam a kupakot. Utána a földre leültem, és ismét a térdeim közé, mint satuba vettem bele az üveget úgy csavargattam. Még a fogamat is próbáltam csavaró szerkezetté alakítani, de a siker elhagyott. A gondűző üveges csomagolása, gondot okozott. Miért nem tudták ezt a rothadt üveget ledugózni? Azt akár még egy fakanál nyelével is betolhatnám, ahogy a férjemtől, már láttam. Az is inkább a haverokkal bulizik, minthogy idehaza enné a fene, és kinyitná ezt a mocskos üveg bort. A reklámok, már idegesítenek. A sok betét és tamponreklám már amúgy is ingerel. Miért nem lehet a menstruációm az én magánügyem. Kit érdekel a reklám, hogy kék színű víz állagú vérrel, hogyan öntözik a betétet és ettől hogyan lehet mosolygós az ember. Ezeket a reklámokat biztosan bunkó férfiak írják, akik nem tudják milyen a menstruációs fájdalom. Akik nem tudják, hogy milyen idegőrlő egy ilyen tetű kupak lecsavarása, hogy végre hozzá jussak ehhez a hordótöltelékhez, és nyugodtan pihenhessek a tévét nézve.

Le kellene vágni ezt a dugót. Igen. Egy recés kés jót tesz. A dugó tetejétől egy milliméterrel elkezdtem lefűrészelni a dugót, körbe-körbe. A reklámokban, ez gyorsan megy.  Most vagy a recés kés nem jó, vagy a reklám keltett hamis illúziókat, de csak a zöld festéket kaparta le körbe a dugóról. Már nem bízok megnyugvásba, már elvetemült gondolatok keringenek bennem. A kést kis ívben, de annál erősebb erővel a szemetesbe hajítottam, és még egy erőfeszítéssel megpróbáltam lecsavarni a szörny sisakját. A bor fehér az üvegben, de a fejem vörös az idegben. Hogy juthatnék hozzá a vinkóhoz?

Mi lenne, ha kilukasztanám? Egy kést beledöfök, és máris kiszabadulhat a raboskodó. Ehhez kell egy jó hegyes kés. Elővettem az egyiket, és a kupak közepére helyeztem, majd elkezdtem tolni. A konyhapult jó segítség volt, mégsem sikerült átlukasztanom. Már ráfeküdtem a súlyomat is bevetve a késre, de a kés pengéje csak elgörbült, és a dugó közepére egy apró bemélyedést nyomott. Kell a megnyugvás, így nekikezdtem szurkálni a tetejét. Mintha sorozatgyilkos lennék, úgy ütögettem késsel, a borosüveg kupakját. Lidérces álmomba se törjön rám ez a felismerés, hogy idegből, mire képes az ember.

A kés nem segített, de jó a bejutási irány. Csak az eszköz nem. Elővettem férjem fúró gépét. Majd én átfúrom ezt a kupakot, ha kell a falfúrásra használt fejjel is. De ez az Isten átka hova tette a fúró hegyeket? Miért kell máshova tenni a hegyet, mint ahol a fúrót rakja? Lehet, hogy ellenem műveli ezeket. Azért, hogy ne találjak meg semmit?

Nem átalkodok, pár nem oda illő szóval körbe írni, annak az embernek az édesanyját, aki ezt a dugót ide rátekerte. Szalvétát, amit alátétnek akartam használni, most jó helyen volt, Az izzadó arcomat töröltem le vele.

Elkezdtem forgatni az üveget. Ami eddig lehetőségként gondoltam, már kihívásként lépett elő. Akkor is kinyitom, ha szét is kell törnöm ezt az üveget. Jó ötlet. Ha betekerem konyharuhába, és egy tálcára teszem, akkor a húsklopfolóval szét törhetem az üveget. A borocskám kiszabadul. Gyorsan a tálcát vettem elő, itt a konyharuha, és az idegesség egyik legjobb levezetésmódja, a klopfolót két kezemben tartva elkezdtem ütni az üveget. Az üveg nem engedett. Az üveg hasától, a nyakáig ütöttem, magamból kikelve. Az egyik nyakára mért ütés, sajnos halálosnak bizonyult. Gellert kapva, párat bukfencezve a levegőben, a padlóra zuhant, ahol darabokra tört. A lőre szétfolyt, a szekrény alatt.

Hirtelen felindulásból, az otthoni ruhámban elindultam le az élelmiszerboltba, egy másik üveg borért. A pult előtt még átvizsgáltam, hogy mindenféleképpen dugóval ellátott üveget vegyek. Az eladó furcsállotta, hogy a borosüveg nyakán lévő papírtakaró alá akarok belesni. A pénztárosnak is próbáltam elmagyarázni, hogy mi is történt, de ő csak átlátszó mesének tartotta a mosolyából látva, de amikor kimondta az összeget, a mosoly eltűnt az arcáról. Nem hoztam pénzt magammal. Hiába esküdöztem, hogy lehozom a pénzt, a pénztáros nem adta oda az üveg bort. Rohantam haza a pénzért. Ekkor találkoztam a férjemmel a lépcsőház kapujában. Köszönés helyett két szóval fogadtam

- Adjál pénzt!

A férjem elővette a pénztárcáját, de én meg sem vártam, hogy bármit is elővegyen belőle. A kezéből kikaptam, és rohantam, mint egy rabló vissza a boltba. Rögtön a kasszához mentem. A pénztáros furcsa arckifejezéssel fogadott. A pár lépéses futás, most lihegésre ösztönzött. A következő vásárló elé tolakodva követeltem a bort. A pénztárosnő, csak annyit mondott „visszavitték”. Ő az a tehén, mi a francért küldte vissza. Rohantam a pulthoz. Az eladó, mint visszatérő alkoholistát fogadott.

- Máris elfogyott? – tudakolta, mint aki csak egy költői kérdést tenne fel.

- Nem csak… - de nem engedte, hogy végigmondjam

- Jó, nem firtatom. Ha kell, kell…

Nem maradtam felvilágosítani őt, inkább elkaptam egy üveg bort, és mintha az életem függne tőle, majdnem futva a pénztárosnál termettem. A férjem pénzéből kifizettem a bort és rohantam haza. A lakásban terjengő alkohol szagban és a szanaszét heverő szerszámok közepén állva a férjem egy kérdéssel fogadott:

- Mi történt itt?

Hiába is próbáltam volna a férjemnek elmagyarázni, úgysem értette volna meg.