Egyperces...

A postán...                                                írta:Makai Attila

A postaládában egy papír fogadott, hogy csomagot kaptam. Megcéloztam a posta irányát, és lépdeltem felé. Bármerre nézek az utcán, boldog ünnepek tolakodnak elém. Az ablakokban fényfüzérek, és a Mikulás felmászó utánzata mutatja, hogy vágynak az emberek az elérhetetlen tökéletes létre, a boldogságra, és a megértésre

Amikor a postára beléptem, még nyugalmasan fogadtam a nap kihívásait, de a posta nyugtalan légköre nekem is beköltözött az életembe.

A postán a sorban állok. Körbe nézek. Hatan vannak előttem és tízen mögöttem. Nehezen és lassan megy a sor előre. A dolgozók, keresnek, kutatnak, nem találnak csomagokat, leveleket újságokat... Egyre nagyobb a sor, egyre türelmetlenek az emberek... Pár ember élettörténetét végighallgatva sem tudjuk, hogy unalmunkban, és feszültségünkben mit csináljunk... a biztonsági őr, próbálja nyugtatni a népet. Néha több, néha kisebb sikerrel. Az emberek kínjukban már egymást szórakoztatják. Ekkor egy kisgyerekes anyuka felcsattan, és a postát egy (más szavakat használva) ördögtől való, kuplerájnak mondja. Az ablak mögül a helyettes vezető, megpróbálja csendre inteni, az ordítozót. De a „hölgy”, anyatigrisként belelovalja magát a saját igazának a védésébe. A többiek eleinte nem szólnak, hisz jobb ebből kimaradni, de amikor egy öregúr a balhét kihasználva próbál tolakodni, az mint egy bomba robban a posta közepén.

- Én csak szerettem volna… - de beleszakasztják a szót. Őrületes indulattal lehordják, és két fiatal nő, vén hülyének nevezve, elkezdte kilökdösni a postáról. Amikor az öreg orra előtt bevágott ajtó, és a posta felirattal nézett farkasszemet, csak annyit mondott...

- Én csak, a délutános műszakra jöttem volna...