Elkezdtem öregedni

Elkezdtem öregedni                                                              írta: Makai Attila

                                                                                              2023-03-24

Azt hiszem, van egy kis gondom. Elkezdtem megöregedni, megcsúnyulni. Pedig voltak időszakok az életemben, amikor, egyszerűen jó volt ebben a bőrben létezni. Például, amikor tini koromban az egyik együttes új albumáról ordított zeneszám címe is elég volt, hogy felnézzenek az emberek a könyveikből, a buszon. Akkor még nem volt mindenkinek bunkó fonja, csak az egyik televízió sorozat főhősének a lehetősége volt használni ilyen készüléket. Abban a sorozatban, a bunkó fon tulajdonosa, egy kvarc óra segítségével is tudott kommunikálni az autójával. Elgondolkoztam és párhuzamot találtam talán a dilemmámra. Hisz, amikor olvastak az emberek, talán akkor jobban megismertek. Most, akár atomvillanás is lehet tőlük pár centire, akkor sem vesznek észre, annyira bele vannak feledkezve a bunkó fonjukba.

Mondjuk, mostanában azért fel-felfigyelnek néha rám az öregasszonyok, amikor pl. egy patikába belépek, és hangosan köszönök. Csak az a baj, hogy a hátrafordult tekintetek, nem az ismertségemet igazolták, hanem az ép elmémet vonták kétségbe.

Gyermekkoromban, még szép idők jártak. Nem is volt olyan régen, mégis, talán régebben volt, mint kellene. Akkor még a tini lányok felfigyeltek rám. Mostanában, ahogy észrevettem, a tini lányok érdeklődése, jelentősen megcsappant irányomban. Igaz, most is a szememet nézik, de azt fürkészik, hogy ugye nem őket nézem. Ráadásul, ha véletlenül megakadna tekintetem, az egyik-másik lány idomain, akkor ők inkább idegesen elfordulnak, megtagadva a lehetőséget, hogy kinézhessem magam.

Decemberben, mondjuk azt hittem, hogy végre visszatért a fiatalságom, és a figyelem középpontjába kerültem. Hallottam már, hogy sokak életében előfordul az ilyen, de ők mind híres írók, színészek, sportolók, űrhajósok voltak.

Decemberben, úgy éreztem, ezt az időskori sztárságot valahogy én is elértem, mert a tini nemzedék lány tagjai, és csodálkozásomra, még pár fiú is, akik eddig fütyültek-, most felfigyeltek rám. Végre visszatért irányomba a figyelem, hisz amikor egy általános iskola mellett elsétáltam, megismertek, és fürtökben lógva, egymást lökdösve utánam szóltak, kurjongattak, sőt még fütyültek is. Akkor azt hittem, valaki igazi sztár jött az utcába, de délelőtt lévén, az utca üres volt, csak én lépkedtem a célom felé. Már becsengettek, de a tinik, még mindig nem akarták elhagyni az ablakot. Egyszerűen látni akartak engem. Senkit nem ismertem közülük, de mindenki ismert engem. Még egy ázsiai kislány is hevesen integetett irányomba, és lelkesen kacagott felém. Az autómba való beszállásom előtt, még visszaintegettem nekik. Ekkor érkezett az osztályba a tanárnőjük, aki gyermekkorát visszaidézve, beállt integetni a tanítványai közé. Még sokáig integettek utánam az iskola tanulói, miközben ordítoztak könyörögve.

„Szia, Mikulás! „

És még:

„Hozzál nekem sok cukrot és csokit!”

Nem tévesztettek senkivel sem össze, hisz akkor jöttem ki egy óvodából, ahol Mikulásként léptem fel.