Elkezdtük az offenzívát

Elkezdtük az offenzívát                                                                   Írta: Makai Attila

                                                                                                          2022-11-04

Elkezdtük az offenzívát. Volt felírva zászlókra. Én csak innen loptam ezt a mondatot. Lefordítva a nyelvemre, vagyis az igaz beszédre, elkezdtem az offenzívát. Ez a támadás és a távozás játéka. Mert mikor támadok, a védekező csapatok, ellentámadásba lendülnek és elhárítanak minden, kezdetben dicső próbálkozást. Ez a háború, már sok ideje tart.  És még sok éven keresztül kell tartania. Ahol példát kell mutatni kitartásból és önfeláldozásból. Ahol be lehet bizonyítani, mi mindenre képes a tudás, az akarat és a hit. Ahol bizonyságot adhatunk kitartásunkról és jókora felkészültségünkről.

Az éhség, a szomjúság és más egyéb kifogás is arra sarkal, hogy itt az ideje lépni. Offenzívát indítani, a sáncok letördelésére, vagy felszámolására. Itt az idő cselekedni. Már őseink is kifejtették azon követeléseiket, hogy a jogokat meg kell adni mindenkinek. Mint oly sokszor megtették a történelemben, be kell bizonyítani, hogy, ki lehet törni. Ki lehet törni a fogságból! Tudom és meg is teszem. Állandóan azt szajkózzák, hogy demokráciában élünk. Akkor eléggé követelhetem, hogy ne zárjanak be, a kilinccsel ellátott szennyes szagú, emberi életre alkalmatlan helységbe.

Nagy példaképem Rudi. Rudinak sikerült. Könnyű neki! Az ő fogva tartói elváltak. Így csak egy börtönőre akad, aki rabruhába öltöztet és begyömöszöl minden cellalakót a sötét, mély verembe. Itt nálunk, minden sokkal nehezebb. Nálunk, még repülő könyvek és papucsok is nehezítik a kitörést. Ha ezt tudnák az őrök odaát a Rudiéknál, akkor lenne oka Rudinak félni, sőt reszketni. Addig is kihasználja Rudi az előnyét, és tovább fennmarad.

Mentségemre már kimutatták korábban nemes tudósok, hogy nem ildomos a korai lefekvés. Még a szó is anti pazarul cseng. Korai. Mintha történelemkönyvből húzták volna ki, hat ökörrel. Mintha az elveszett múlt egyik utolsó szava lenne. Mintha valamelyik rikkancs tűzte volna a nyelvére ezt a szót és bőszen mutogatná a világnak.

Óriási hír. Korai, a híres okkult tudós ismét elhagyta a zárt osztályt.

De persze a szülők, ebből mit sem sejtenek. Ők harsogják a saját igazukat, és harsányan visszatoloncolnak, abba a szobának nevezett munkatáborba, ami börtönnek is beillene. De hát miért? Miért nem osztják meg a fényárban fürdést? Miért nem lázadnak maguk ellen? Miért nem csempészik be mondataikba, a megalkuvás kicsiny jelét? Csak fennhangon idézik, amit leolvasni látnak, a kakukkos óra számlapjára rajzolt felálló bajuszon, vagyis szemöldökön.

Már tíz óra!

Mi az nekem tíz óra? Hisz még csak egyszer utánoztam ásítás közben, az oroszlán hangját. Megmondja a közmondás is, hogy három a magyar igazság.! Ja meg egy a ráadás. Igen, igen ráadásnak is lennie kell, hisz minden színi előadásnak az a csúcspontja. A dicső ráadás. Amikor összeszedi minden megmaradt erejét a színész és újrajátssza azt a részt, amit legjobban kigyakorolt, és legfelejthetetlenebb emlékként marad meg a közönség tudatába.

Kérdem én, mit akarnak? Talán ők sem tudják. Itt van például a reggel. Reggel kellene ezt mondogatniuk, hogy aludjak, és este, hogy keljek. Ezzel szemben reggel, mindig zaklatják az embert. Már gondoltam rá, hogy akkor én fogom visszazavarni őket, mint ahogy most teszik. Ugyanazon szavakkal és hanglejtéssel.

De miként mondhatunk egy háborút nyertnek, vagy elvesztettnek? Nem biztos, hogy a területfoglalás, a másik kiírtása mindig a háború célja. Talán mások is jobban megértik, ha elmondom mi lett az offenzíva lezáró taktusa, a kölcsönös fegyverletétel.

Lassan nyílott az ajtó és egy ismerősnek tűnő emberalak közeledett felém a sötétben. Mielőtt sikoltozni, vagy ordítani lett volna időm, letérdelt az ágyam mellé és halkan súgta az anyukám

Jó éjszakát kicsi kisfiam.

Megpuszilt és gondosan betakart