Felfutott harisnya...

Felfutott harisnya                                                                             írta: Makai Attila

                                                                                                          2019-12-20

1962- öt írunk. A modernnél modernebb már minden. Budapesten, már alig van olyan lakás, ahol nincs összkomfort. Elértük, hogy mindenki dolgozik az országban. Hajnalban, ezt harsogta a konyhámban lévő SOKOL rádió, mielőtt elindultam dolgozni.

Amikor kiléptem az ajtón, még egyszer visszafordultam. A szemben levő tükörből, még meg akartam nézni magam. A fekete cipőm megemelt sarkát, a bokám formáját, a fekete, átlátszó harisnyám vonalát, ami a szoknyámig vezette a nézelődő szemét. A szoknyám rojtjai matematikai képtelenségként sorakoztak egymás mellett. Az egyenlő hosszúságú párhuzamos vasalt vonalai, a csípőmet körülvevő, derékszíj alatt találkoztak A fekete velúr kiskabát, a csípőmnél, kis betekintést nyújtott az alatta bujkáló fehér blúzomhoz, de a kacérság mindennemű bólogatása nélkül. Ahogy végignéztem magamon, elkönyvelhettem, hogy minden rendben van rajtam. A Fekete kistáskámat elvettem, az ajtó félfájára vigyázó fogasról. Még egy gyors frufru és sminkigazítás és a nagy kulcscsomómmal, bezártam az ajtót. A kulcscsomómon, csak pár kulcs található, de a sok kulcstartó, ami egy-egy emléket idéz fel bennem, lényegesen megnöveli a kulcscsomó méretét. Ezért, mindig nehezen tudom betenni a táskámba, de legalább nem hagyom el. A villamosra várva, kissé körbenéztem. Sok ásítozó, munkába igyekvő ember. Én is a munkahelyemre tartok. Ez az első napom. Egy állami vállalathoz vettek fel, irodai előkészítőnek. Már, alig várom, hogy megtudjam, ez a szó, hogy irodai előkészítő, mit is jelent.

Lassan, komótosan érkezik a villamos. Fékez, majd nagy sistergéssel az ajtó elhúzódik a villamos falába. A villamosból, kis világosság hívogatja az utasokat. Felszállunk a járműre. Szerencsére, nem kellett már a kalauznál sorba járni jegyért. A csengő megszólalása és az ajtó csukódása, ugyanabban a pillanatban indult meg. Majd az ajtót becsukását követő sistergés és a csengő elhallgat, amikor nagy csapódással az ajtók, majdnem egyszerre becsapódnak. Minden felszálló leült, szana-széjjel a villamosba. A fa ülőke hideg lakkozása hozzáért a lábamhoz. Még a harisnyán keresztül is éreztem, hogy a hajnali fagyok, mennyire komáztak a villamos berendezéseivel. A villamos lassan elindul a következő állomás felé. Az ablakon a pára miatt nem lehetett kilátni. Így az elhaladó lámpák fénye, mintha ködből születne és ködbe veszne, suhant el a látómezőből. A villamossal, csak három megállót kell menni, hogy a csatlakozást elérjem. A villamos most lassít, és apró sikításokkal bevesz egy kisebb kanyart, utána egy megálló fényei kezdtek közeledni felénk. Kíváncsi voltam, merre járunk, ezért két újammal, apró kört töröltem az ablakon. Azon a kis körön keresztül néztem, az elsuhanó világot, házakat, fákat, embereket. A villamos lassított, majd megállt. Sistergő hangjával kinyitotta az ajtókat. A villamosra az utasokon kívül felszállt a hideg is. Most először sajnáltam, hogy szoknyában indultam dolgozni. A munkahely kötelezővé teszi a szoknyát, bent az irodában, de talán, nem kellett volna abban is elindulni.

A villamos kattogása és dalolása mellé, ebben a megállóban a beszélgetés is, mint kapcsolódó toldalék felszállt. Két férfi utas, hallható hangon, másra ügyet sem véve, kritizálta a főnökét, persze nem szűkölködve szorították ki magukból a szavakat. A legmókásabb az volt, hogy minden mondathoz indítóban hozzátették, hogy „képzeld”. Mintha egy vizuális történetet mesélnének egymásnak. Így szövött mese, talán évezredekig is eltartott volna, ha nem jött volna, a második megálló. A villamos lassított és megállt. A következő megállónál kell leszállnom, azt tudom. Csak azt nem tudom, hogy mikor kell ahhoz odakészülnöm az ajtóhoz, hogy tényleg le tudjak szállni. Két lépésre vagyok az ajtótól. Egyre többen szállnak fel és lesznek közöttem, és az ajtó között. Az ajtó, ismét nagy csapódással becsapódik. Az utasok, egyszerre dőlnek hátra, majd előre, ahogy nekiiramodik a villamos. Egy kis kanyar balra, majd egy kis kanyar jobbra. Az álló utasok, mintha begyakorolták volna, egyszerre mozognak, előre oldalra, majd vissza az alaphelyzetbe. A villamos lassít, majd fékez. Az emberek, akik nem akarnak leszállni, beljebb húzódnak. Elnézést kérek, majd felállok, és az ajtó irányába préselem magam az embereken keresztül. A lépcsőnél jártam már, amikor már felfelé kezdtek az emberek szállni. Elnézés szót ismételgetve, nagy nehezen leszálltam a villamosról. Egy felszálló öreg néni szentségel, mert az kosarát miattam, nem tudja gyorsan letenni. De végre leszálltam. A villamos ajtaja nagy hanggal mögöttem becsapódott. A vasorrú bába, még mindig mondja a magáét a villamoson, erős felháborodást keltve, mikor végre elindult a villamos. A csatlakozásra várni kellett. Az eltávozó villamos látványa és hangja, eltűnt a gyenge ködben. A piros lámpáját, még pár másodpercig láttam, utána már csak a hajnali köd, és a gyenge megálló világítás segített elfelejtetni az iménti villamos ittlétét. A megállóban körülnézve, pár embert láttam kabátjába burkolódzni. Azt hiszem, mindenki fázott, kivéve az a kőművesnek öltözött férfi, aki a padon ülve, egy üveg félig üres pálinkásüveget fogdosott, amit ütemesen, biztosan a szomjúsága miatt, a szájához emelgetett. Amikor meglátta, hogy rá szaladt a tekintetem, az üveg pálinkát barátságosan felém nyújtotta. Apró kézmozdulattal, a felajánlást visszautasítva, elfordultam a másik irányba. Az ittas férfi, igazi kapcsolat teremtő fenoménként, a padról felállva, odabotorkált hozzám, és egy frappáns szóösszetétellel, elkezdett magyarázni valamit.

- Kinatyák. A combán kijene a hasnya.

Nem értettem mit akar. Úgy tettem, mint aki nem hallja, hogy mit szeretnének vele megosztani. A férfi nem hátrált meg, ismét nekikezdett a mondanivalójának és, mint, ahogy korábban, művészien lemásolta az előző mondatot.

- Kinatyák. A combán kijene a hasnya.

Ekkor, már a közelgő villamost véltem látni, azt a csatlakozást, amire oly nagyon várok, de sajnos csak egy teherautó döcögött arra a macskaköveken. A férfi szerette volna még jobban felhívni magára a figyelmet. Az üvegből húzott egy bátorságot adó kortyot, hogy a bársonyos hangját, erőssebre, ércesebbre cserélje. Megköszörülte torkát, és próbálta tagolni a mondandóját, mintha egy külföldivel beszélne.

- Kinatyák! – itt hagyott kis időt, hogy a hangja eljusson a fülemig. Majd folytatta lényegre törő és sallangoktól mentes, információs értekezését. – A combán, - itt megint szünetet tartva, az alany, állítmány, és tárgyat is a mondatba fűzve folytatta a mondat befejezését – kijene a hasnya. – és gyors igyekezettel, még hozzátette, - enk nm éteke. - A professzorokat megszégyenítő felszólalása után, visszafordult legjobb barátjával, a pálinkás üveggel. A trónusa felé igyekezett, amit egy munkáskabát foglalt el, a leülni, nem vágyó közönség elől. A visszaúton, párszor megbotlott a semmiben, majd a trónusa előtt megállt. A ködös hajnalnak, mint mellette álló másik jó barátnak elismételte a befejező mondat foszlányt - - enk nm éteke. – de még ezt a kis mondatocskát is követte egy szó – csk szotam.

A helyére visszaülő kőműves ruhába öltözött király felé néztem. Ő üveggel mutogatott az irányomban, miközben majmok beszédének hatását kezdtem érzékelni a beszédében. Egy értelmes szót sem ismertem meg. Lehet, hogy valami külföldi nyelven szeretné a megállóban, a padlón lévő csikkek eltaposásából, a cipők által húzott hieroglifákat megnevezni. Persze kevés sikerrel tudott megfelelni a nagy kérdésre, hogy mit is akar?.

A csatlakozás, a villamos, amit vártam, elkezdett lassítani a megállóhoz közeledve. Ekkor még egyszer szerette volna elmondani az információját a pálinkával kölcsönhatásba lépett úr, és az összes ismertetőjét, egy szuszra elmondta.

- Kinatyák. A combán kijene a hasnya. enk nm éteke – ekkor, mint egy vezénylést indító karmester felemelte, mindkét kezét, majd jött a befejező mondat - – csk szotam.

A villamos megállt, én felszálltam rá. Ülőhely nem lévén álltam az ajtónál és az egyik kapaszkodóban fogódzkodtam meg. A becsukodott ajtó ablaka, kissé tükröződött. Ekkor láttam meg, hogy a térdem felett, a harisnyámon felfutott egy szem. Biztosan a vasorrú bába nagy fonott kosara volt, ami kiszakította a harisnyámat. Pótharisnya nem lévén nálam, az irodáig a táskámmal takargattam a lukat. A portás felfedezte a sérült harisnyát, amit azt hittem, jól takarok, a táskámmal. A magabiztosságom, és a járásom is megváltozott, ahogy az irodának az épületébe léptem. Annyira akartam takarni a harisnyán éktelenkedő sérülést, de mindenki észrevette és szóvá is tette. Így nem volt más választásom, le kellett venni. Ekkor bántam meg másodszorra, hogy szoknyába mentem dolgozni. A harmadik megbánásra, nem kellett sokat várni. Az egyik kollégám, mint később kiderült, együtt várakozott velem a csatlakozás miatt, a megállóban. Miután az asztalomat elfoglaltam, belépett az irodámba, és lefordította nekem a pálinka gőzös férfi kandidátusi értekezését. Amivel megelőzte volna az első nap cikis érkezését.

- Kisnagysád! A combján kirepedt a harisnya. Engem nem érdekel, csak szóltam.