Futóverseny, egy futónő gondolatai

Futóverseny, egy futónő gondolatai                                     Írta: Makai Attila

                                                                                              2021-06-06

Rajthoz készülődni, kicsit olyan érzés, mint az iskolai felelést várni, amikor a tanár a naplót nézegeti. A gyomorban kalapál a szív, a lélegzet kissé akadozik, és a pulzus, az egekben. Csak nézelődsz körbe, az esélyeidet latolgatva és próbálsz nyugodt maradni.

Itt állok, a Start zászló alatt, ami erre a széles út felé lett kifeszítve. Rajtam virít a 32-es szám. A körülöttem álló, vagy melegítő emberek rajtszámára nézve, korábban kaphattam az enyémet. Az órámra tekintek, már csak 2 perc, és indulhat a verseny. Több hónap készülődés, több hónapos lemondás után, itt állni és várni, hogy a legnagyobb mutató célhoz érjen, nagyon kemény dolog. Mint a versenylovak a start előtt.

Már csak egy perc, és indulhatunk. A harmadik sor környékén állok, és most kezdtem ellenőrizni a felszerelésemet. Régebben, valakitől hallottam egy módszert, amivel lehet ellenőrizni, minden felszerelést, úgy, hogy nem marad ki semmi. Lentről felfelé haladva végignézek magamon. A cipőm, be van kötve, a nyelve a helyén. A zokni, fel van húzva rendesen, és nem szorítja el a lábamat. A nadrág, a csípőmön, a megszokott helyén legyen. A sport melltartó megigazítva, póló mindenhol takarja és laza legyen.

Már csak fél perc. Az utolsó nyújtásokat elkezdtem az indulás előtt, majd a lazítások. Jaj, nehogy kifelejtsek valamit. A csuklóim, a kezem, a lábam, a nyakam.

A hangosbemondó felharsan: Futók, elkészülni, vigyáz – itt kivár, hogy a feszültséget gerjessze a futókban, utána, hangosabban szólva a „Rajt” szóval, elindította a versenyt.

Elindultunk. Magamat próbáltam visszafogni, és a saját tempómra ráállni. 6 női-, és 6 férfi kategóriában lehetett nevezni. Tudom, hogy vannak jobb és gyorsabb futók, akik már az indulástól, az élre törtek. Magamban, magamnak suttogom: „nyugi, nyugi, még 10, 4 kilométer van hátra, egy sunyi emelkedővel a végén. Tartalékold az energiádat.”. Lassan, rátértem, a saját ritmusomra. Sokan, hasonló ritmuson voltak. Nem akartam versenyezni velük. Nekem elég volt a saját ritmusom. Tudom, hogy sokan úgy gondolják, a futóverseny célja, legyőzni a 10 kilométert, és a társakat. Szerintem, magamat legyőzni, sokkal nagyobb feladat. Amikor úgy érzed, hogy most le kellene állni, és te csak vonszolod magadat tovább, míg a célban végre befuthatsz és megpihenhetsz.

 A légzés, pulzus rendben. Ráérek kicsit nézelődni is. A gondolataimat próbálom terelni, például azzal, hogy belegondolok, a fasor, talán nem érti, hogy hova szaladgál ennyi ember? Szaladgálni szóból, a gyermekkorom jut eszembe, amikor önfeledt játékkal és szaladgálással tölthettem az időmet. A nagymamám, mit szólna, ha most látna „szaladgálni”. Gyermekkoromban, mindig utánam kiabált, mikor az udvarán, a csirkéket hajkurásztam. „ Ne szaladgálj, még elesel!” Még most is a fülemben cseng a mama hangja.

Már egy ideje futunk. Pár kiesőt, már láttam sétálni az út mellett. Akik annyira rohantak, talán a levegő elfogyott. Meleg van. Talán a nyár az, ami megvicceli a versenyzőket. Eddig a nyár eleje, esővel, és hideggel mutogatta magát, de tegnap, és ma 30 fok felé tornázza, a hőmérő higany mutatóját. Ez egy hosszú táv. Tegnap, egy reklámban, a futásom szlogenje futott velem szembe: „ A kitartás, közelebb visz a célodhoz!” Ezt a szlogent választottam, amikor az első futóversenyre készültem. Már az 50-es éveim felé lépdelek, mégis mostanában, vagy öt éve kezdtem el bízni magamban, és felépíteni egy kihívásokkal teli életet. Azelőtt fontosabb volt a gyermeknevelés, a család, a kert, az építkezés stb. kihívásait leküzdeni. De a lányaim, már kirepültek, saját útjukat járják. Új célok kellettek. Sok mindent kipróbáltam, de a futás jelenti számomra a kikapcsolódást, a feltöltődést, az igazi célt.

Most pipacsmező mellett futok el. Mennyire szép, mintha pipacstenger lenne. A lengedező szellő, a hullámzást is biztosítja. Sokszor, legszívesebben befeküdnék, egy ilyen pipacstenger közepébe, és csak lubickolnék az illatos habokban.

Már a megtett út felénél tartok. Egy táblára ki van írva, hogy 5km. A tábla mellett, egy asztalon sok várakozó poharat tettek ki, feltöltve frissítővel. Elvegyek? Ne vegyek el belőle? Inkább elveszek, de csak egy korty. Nem szabad többet. Elvettem. Két korty rohant le a torkomon. Nem baj. Hol egy szemetes? Nem fogom eldobni a poharat. Ott a távolban, a pad mellett. Úgy jó lesz. Megcélzom a szemetes közepét. Csont nélküli kosár. Juhé. Visszanézek, a mögöttem futók is így tesznek. Azért pár pohár, csak szétgurult, de biztosan van, valaki összeszedi.

A 7 km-es táblánál, elkezdtem kicsit fáradni. Ahogy látom, a mögöttem levő, most akar megelőzni. Most mit csináljak? Ha kiesek az ütemből, talán nem lesz erőm az emelkedőn. Engedni kell. Menjen csak. Annyival nem gyorsabb, csak elém jött. De mit csinál ez? Elém jön, és nem megy. Még a végén összeütköznek a lábaink. Kitérek, de pont ugyanabban a pillanatban a pasi is. Már megint előttem van. Legszívesebben elküldeném, de nagyon, oda, hol a nap sem süt. Megint kitérek, a pasi is ugyanabban a pillanatban, közben hátra figyelget.

- Menj már! – szakadt ki belőlem. A pasi tért ki, és, ahogy látom, beleerősít. Meg kell nyugodnom. Minden rendben. A pasi előttem fut, pár lépéssel. Így már jó lesz. Most egy tábla mutatja, hogy jobbra kell fordulni, a fa után. A pasi a fa előtt levágja az utat. Erre mit mondjak? A fa után elkanyarodok. A betonról áttértünk a kavicsos talajra. Szerencsére, nem kell sokáig, ezen a sóderes talajon futni. Pasi a levágásnak köszönhetően, megduplázta a közöttünk lévő teret. Nem baj, Nem is akarom látni. Ő fiatalabb nálam, mégis látványosan, alig bírja az iramot. De felteszem a kérdést: Akkor miért? Sokan mondják, hogy nem a kor a fontos, csak az, hogy mit gondolsz magadról.  Én eltökéltem magamban, hogy megcsinálom. Bírni fogom. Nem szabad beleerősítenem, hogy lehagyjam. Most nem. A sóderes út után, indul az emelkedő. Az utolsó 400 méter kicsinálja az embert. A célba beérkezés szokott a legnehezebb lenni, vagyis, amikor tudod, hogy milyen közel van a cél, de még nem látod a szalagot kifeszítve, ahol az a három betű jelenti a megérkezést. A lábaimban megjelent a savasodás. Talán meg kellene állnom, nyújtani. De, ha most megállok, nem indulok újra. Mennem kell 9 km-nél ismét a hűsítős poharak sorakoztak, egy asztalon. Az asztal meg van osztva. Fele víz, a másik fele valamilyen magnéziumos ital. A futótársak beszéltek erről, hogy egy kortyot kellene innom a görcsök ellen. Hallgatok rájuk, és elveszek egy vizespoharat, és egy italos poharat. Az italosból, kortyolok, egy nagyot, a vizes pohárból a vizet a fejemre öntöm. Kell a hűtés. Szerencse, hogy nem kánikulában futunk, de most is meleg van. Az előző pasi, egyre gyengébb és rendszertelen lépéseket tesz. Szerencsére megáll, mielőtt elesne. Elfutok mellette. Nem érdekel. Csak az, hogy érjek be a célba. Előbb azt mondtam futok. Erős túlzás. Már érzem az emelkedő elindult, vagyis elkezdődött. Fogy az energiám. Sokan itt már csak sétál. Talán nem tudták, hogy a végén ez a gyilkos emelkedő benyújtja a számlát. Már látom, a befutót. Már csak vagy 100 lépés. Bírnom kell. Ki fogom bírni. Még egy kis erőt kell belevinni. Gyerünk. A meg-megálló lábaimnak mit mondjak? Már csak pár lépés. Még. Még egy kicsit, kibírod…

Aaaa…

Sikerült.

Nem szabad leülni… menni kell sétálni. És egy frissítő… Sokan beértek már? Hányadik lehettem? Az idő 59:43. 10,4 km-re, jobb, mint tavaly. 4 percet javítottam. Legyőztem magam, vagyis az akaratommal, meg tudtam tenni, amit nem sokan tudtak.

Tavalyhoz képest most több induló volt. A felkészülésnél a tervem az volt, hogy megint megcsípjem a kategóriám harmadik helyét. Nehéz lesz, de nem tudom meg csak a kihirdetésnél. Mindenkit meg kell várni. Nincs valaki ismerős?

Azt már megtudtam, hogy a befutók között a 43. voltam. De a kategóriámban, azt nem tudom. Mindenki beérkezett, csak ketten adták fel. Most jön az eredményhirdetés. A legelső helyezettek, mind futóbajnokok lettek. Most jön a korosztályos. A mi csoportunk. Már hallottam kimondva a nevem, amikor a bemondó ott tartott: „3. helyezet”… De nem az én nevem következett. Mikor kimondták a 3. helyezet nevét, kicsit bánatos lettem, hogy az idén nem sikerült. Már kezdtem készülődni, hogy indulok haza, amikor folytatta a bemondó. „ A 2. helyezet” Az én nevemet mondta ki. Micsoda? Alig akartam elhinni, hogy 2. lettem. A dolgaimat barátaim kezébe adtam, és csak úgy repültem a dobogóra. Amikor felléptem, mintha világosabb lenne a világ. Mintha nem is ezen a világon lennék. Egy magasabb síkba léptem. Egy lépcsőfok, egy teljes emelet, amit előre léphettem. Fent állva lehunytam a szemem, és egy mélylélegzetet vettem. Vígan sütkéreztem a dicsőségben. Az első helyezet mellettem lépdelt fel, de nem volt semmilyen irigység bennem. Együtt örültem a többiekkel. Alig tudtam lelépni a dobogóról, de bevallom, sosem fogom elfelejteni. Egy igazi siker számomra, amit megéltem, amit átéltem, amiért megharcoltam.