Igazi pontvadászat

Igazi pontvadászat                                         Írta: Makai Attila

Az egész történet, egy gyorsétkezdében történt. A gyorsétkezde akciót hirdetett Igazi pontvadászat címmel. Az akció eredeti elképzelése az volt, hogy családias légkör alakuljon ki, úgy, hogy az étkező vadidegen emberek is szóba állnak egymással.  Az akció leiratában úgy szerepel, hogy akkor kap egy vásárló kedvezményt, ha a pontját megossza egy vadidegennel, a sorban, mögötte várakozóval. A blokk alján lévő kódot, a saját profilba való belépés után, a saját blokk kóddal együtt kell feltölteni, vagy az appba, vagy SMS-en, vagy az étterem konzolján.

Egy öregúr, az unokáját vitte a gyorsétkezdébe ebédelni, és az „Igazi pontvadász” kedvezménnyel rendelte meg a menüt, az unokájának. Ő nem eszik, inkább gyönyörködik az unokájának falánk természetén. A fia is így habzsolta be, a szendvicset, amikor ilyen korú volt. Az unoka, még csak 10 éves, de be nem áll a szája. Amikor nem harap és rág, akkor egymás után fújja a sztorikat, ami vele történt az iskolában.

Egy 16 év körüli, bőrdzsekis, hosszú, félig lila hajú, és orr pirszinget viselő lány lép az asztalukhoz. Az öregúr nem érti, hogy mit akar, de a ruházatából látja, hogy nem pincérnő, hanem, valami helyi hippi. A tini lány, nem sokat várakozik, kicsit előre hajolva az asztalra teszi a gyűrűkkel túldíszített kezét. Az öregúr a tini lány felé fordul.

• Tudok segíteni? – tette fel a kérdést, az öregúr az asztaluknál álldogáló, és várakozó kishölgynek.
• A pontokért jöttem. – jött a válasz a tini lánytól, de közben látványosan, nem néz az öregúrra. Érzékelteti, hogy mennyire „ciki” ez a vadidegeneket megszólító pontvadász feladat.
• Milyen pontokért?
• Amit kapott. - mondta a kishölgy, a szemeit forgatva és kissé nyitva maradt a szájjal, amivel azt akarta jelezni, hogy ő mekkora vagány.
• Te – fordult az unokájához az öregúr – milyen pontokról beszél?
• Arról, amit a számlára írtak. – szólt közbe a tini lány, a barátnői felé pislantva.
• Ezt nem értem. Milyen számla? Milyen kód?
• Api! Van itt egy játék. Ha felajánlod a kapott pontokat valakinek, bárkinek, akkor kapsz egy ingyen üdítőt, a szendvicshez.
• Ezért, a kódért jöttem. Most adja, vagy nem adja?
• De nálam nincs, semmilyen kód.
• Api! A számlára volt ráírva egy kód, amit el kell küldeni, vagy be kell írni, abba a konzolba, és máris megkapja a pontokat.
• Ha nem akarja odaadni, nem gond, csak mondja meg, és elmegyek.
• Sajnálom, nem tudom, odaadni, mert széttéptem a blokkot és kidobtam.
• Na hagyjuk… - és otthagyta az asztalt, és a barátaihoz visszament a tini lány. Az öregúr sajnálkozva nézett, a lány után. Nem értette az egészet. Talán az a baj, hogy megöregedett. Az unokája szemében, ő, mint őskövület szerepel, mint a környezet ismeret könyvében a Neandervölgyi ember. Sokszor ki is neveti, mert rendesen, még a telefonját sem tudja használni. De hisz érthető, hisz annyi alkalmazás van azon a kütyün, amit nem is lehet követni. A telefon eladónak is már mondta, hogy neki csak olyan telefon kell, amivel telefonálni lehet, meg néha SMS-ezni. A többi huncutság, nem érdekli. Erre odaadta neki, ezt a telefont, amit fel sem tudott „oldani”, bármit is jelentsen az. És most egy gyorsétkezdében, nem érti a kóddal, vagy a pontokkal összekötött életet. A lány, amikor visszament az asztalához és leült, elkezdett beszélni, a barátnőivel. Sokszor, az öregúrra nézve. A lányok, miközben hallgatták a tini lány beszédét, közben az öregúr asztala felé pillantgatva, néha gyűlölködve néztek, néha felkacagtak a semmiből. Az öregúr szerette volna az egész történetet elfelejteni, és a hibáját kijavítani, de tudta, hogy a számlát, már a „Köszönöm!” – ahogy unokája nevezte, a szemetest, - már elnyelte. Az öregúr, hirtelen gondolattól vezérelve „Elnézést! Mindjárt jövök.” Mondat után felállt az asztaltól, és a kiszolgáló pulthoz lépett.
• Adjon még egy szendvicset, és a pontokkal ellátott kólát.
• Hogy mit, mivel kéri?
• Adjon egy szendvicset, és úgy kólát, hogy a pontok a számlán legyen.
• Milyen szendvics legyen?
• Az mindegy, csak adja.

Az öregúr, nem is értette, hogy milyen szendvicsről beszél az eladó, és mennyibe kerül, csak fizetett. A számlát megfogva, a kishölgy felé vette az útját, és a barátnői körében ülő kishölgy asztalára letette a számlát.

• Tessék. Itt van egy kód.
• De ez nem az enyém.
• Hogy micsoda? Az előbb ott volt az asztalunknál, és követelt egy kódot, mielőtt idejött a barátnőihez, és engem nevettek volna ki.
• Hogy mi van Apikám?

Ezt a szót, hogy apikám, egyszerűen gyűlölte az öregúr. Még az Apit is, amit az unokája mondogatott.

• Itt van a kódja – mondta az öregúr a számlára mutatva.
• De már mondtam, az nem az enyém.
• De hát… - kezdte a mondatot, de egy 5-6 éves kisgyerek lépett oda, és az öregúr ingét húzogatva szerette volna felhívni magára a figyelmet.
• Csókolom bácsi. Készen van a szendvicse. Kérem a kódomat.
• Hogy micsoda? – mondta az öregúr, aki nem értett semmit. Ez a kisfiú, aki koszos kezével, majdnem letépi róla a fehér inget, a biztos, hogy nem a pincér. De ő is a kódot követeli tőle. Mi történt a világgal? Most ő itt van, jóvá szeretné tenni a „bűnét”, erre, még nagyobb a bonyodalom. A kis hölgy azt állítja az előbb, hogy kell neki, valami kód, most meg azt, hogy nem az övé.
• Bácsi! A kódot kéjem! – szólt ismét a kisgyerek, akinek az anyja, már mosoly nélkül, türelmetlenül toporog a kisgyerek háta mögött. Már az egész gyorsétterem az öregurat nézi. A 10c éves unokája, odament a kis társasághoz, és az asztalról, a számlát odaadja, a kisgyereknek. A kisgyerek anyja megköszöni, mosolyogva az unokának a számlát, utána az öregúrra néz, mosolymentesen, és a konzolhoz vezeti gyermekét. Az öregúr, nem tudja, mi történt, és történik. Ott áll, a gyorsétterem közepén, a pirszinges, bőrkabátos lány és barátnői asztalánál, és nem tud mozdulni.
• Gyere Api! Menjünk. – megfogja a nagyapja kezét, és elkezdenek kisétálni az étkezdéből.
• Elnézést! Várjon! – rohant utánuk, a pultos fiatalember. Az öregúrban felmerült a kérdés, vajon most még milyen megaláztatás jöhet? – a szendvicsét, és a kóláját itt hagyta. – és egy papírzacskóban átnyújtotta az ételt. – Viszontlátásra! - mondta a pultos fiú, és visszament dolgozni. Az öregúr, még hallotta a pirszinges asztaltól, a vihogást, de már nem érdekelte. Az egyik kezében az unokája kezét fogva, a másikban a szendviccsel és a kólával elindultak haza. Amikor hazaértek, az öregúr lánya, az ajtóban, azzal a kérdéssel fogadta őket
• Na, hogy töltöttétek a délelőttöt? Mi történt veletek?

Az öregúr, csak a kezébe adta a szendvicset, és a kólát tartalmazó papírzacskót, és annyit mondott.  

• Semmi.