Jelek...

Minden ember életében vannak döntések. Kisebb, (ami az ebédet illeti, vagy, hogy hova menjek vásárolni), vagy nagyobb (életet, életpályát eldöntő) kérdések. Sokszór a nagyobb kérdéseknél, jelekre várunk. Majdnem az egész életünket felöleli a jelekre várás. Gyermekkorunkban a virág szirmait tépkedjük, szeret, nem szeret mondogatással. Felnött kórban, ha egy lány elmegy egy fiu mellett, akkor a fiu a lány után fordulva magának mondja, „ha megfordul, akkor van esélyem nála”.

Több film is megerősíti ezt a jelenséget. Amikor a főhős kedvese meghal, és a gyász után egy új nő, egy új szerelem lép a képbe, akkor a volt kedvese sírjánál kéri, hogy küldjön jelet. Akkor a szél fújását, vagy egy madárhang megszólalását vélhetjük annak, hogy a túlvilágról a régi kedvese üzen, és áldását adja a frigyre.

Az asztaltáncoltatás és a halott idézés is, a jelek figyelését erősíti. Kérdések feltétele egy vagy több halottnak?

Sok ember nem mer dönteni és a döntést felelőségét átadja, egy valós, vagy kreált magyarázatnak. A jeleknek. Pedig a jelek csak akkor érnek valamit, ha mögé csatolunk egy kis magyarázatot, amit az elme, ki tud találni.

Kis önismeretet, vagy annak hiányát nem lehet leplezni, csak a jelekre várva.  Néha megéri a döntéseket a saját kezünkbe venni. Mérlegeljünk, és próbálkozzunk…Merjünk felelőséget vállalni, a döntések súlyáért. És fogjuk a jelekre a végén…