Jelenleg foglalt

Jelenleg foglalt                                                                      Írta: Makai Attila

                                                                                              2023-01-09

A városból gyengén beszűrődő fény, a teljes szobát, holdbéli tájként mutatta a lakójának. Csak a szoba közepén lévő televízió fénye világította meg tisztán a teret. Az egész napi munka után, a férfi az ágyán ült, fehérnek tervezett, mégis a kosztól szürkeként hallódó trikóban. A hazaúton vásárolt vacsoráját próbálta megenni. A szobában az étel szaga és valamiféle olajnak, és égett műanyag szagnak keveréke bűzölgött, amit az elszívó rendszer, sosem tudott eltüntetni. Egysíkú bambasággal meredt a villódzó képernyőre.

- Ez a nap, ugyanolyan volt, mint eddig mindegyik- szánakozott közben, fejében a gondolat. Egyedül élt ebben a szobában, a 241. körzet, egyik utcájának, a 64. emeletén. Gyűlölt az ablakon kinézni, ezért sosem tette, mert benne látta az épületekbe, a skatulyákat, ami ellen, talán, sosem mert ellenkezni. Egyetlen szórakozása ebben az életben, a televízió által nyújtott, apró örömök voltak. A filmek, és a sorozatok, ami közé rengeteg reklám volt begyömöszölve. Már készült felállni a képernyő elől, hogy egy sört bontson magának, amikor megpillantotta a hirdetést. Valami mágia üthette őt pofon, hisz nem tudta levenni szemét a reklámról. Nem „egy” reklámról volt szó, miből, akár ezret is leadnak egy nap, hanem, „a” reklámról. Úgy érezte, a reklámot, direkt azért forgatták le, és mutatták be a kereskedelmi csatornán, hogy őt megtalálja. Ez szerinte, egy neki szóló reklám volt. A falat is megállt a szájában, amit még megrágni készült. Minden más, elhalványodott, csak az volt a fontos, hogy ezt a reklámot nézze.

A szolgáltatásunk, csak az ön szolgálatában.

Hangzott a szlogen, egy hangjáról ítélve gyönyörű nő szájából, miközben a hívószám, a képernyőn csillogott és villogott. Azt, hogy miről szólt a reklám, még csak nem is sejti, mégis nem tudta levenni a szemét a képernyőről.. A reklám végén, olyan érzés kerítette hatalmába a férfit, mintha az a nő elnevette volna magát. Nem viccen kacarászott, hanem mintha csábítani szeretett volna. Mintha őt akarta volna elcsábítani. A férfi lehunyta a szemét, miközben magába szívta a csábítás kacaját. Amikor ismét kinyitotta a szemét, már másik reklám képkockái futottak. A férfi odakapott a televíziója távirányítójához, és próbálta visszapörgetni az imént látott képsorokat. Idegesen nyomogatta a távirányító visszatekerő gombját, de a következő, bosszantó reklám, csak nem akart megállni. Feszülten rácsapott a távirányítóra. A reklám megállt. A kép nem mozdult. Két mozdulat között rekedt meg az idő. Próbálta ismét a visszatekerő gombot nyomogatni, de a kép nem visszafelé indult el, csak folytatta útját, és váltott a következő reklámra. Ütögette, sőt csapkodta a távirányítót, de semmi sikerrel. A fiókokhoz lépett, és a felső fiókot kirántotta és kivett egy elemet. Próbálta kicserélni, hátha az elem játéka miatt nem teljesíti a távirányító a feladatát. Remegő kézzel nyitogatta a távirányító elemtartóját, és idegesen kivette belőle a régi elemet. Ügyetlenül, de betette az elemet. Elkezdte hosszan nyomni a visszatekerő gombot. A reklám megállt, és visszafelé kezdte játszani, majd az előző reklámba kezdett bele. A férfi kezdett megnyugodni. Úgy érezte, itt az idő, mindjárt következik, amire vágyott. De minden hiába. Nem lehetett visszaugrani az előző reklámra. A reklám, nem volt meg. A film végére ugrott a televízió. Az lehetetlen. Hisz biztosan látta azt a reklámot. Nem képzelődhetett. Biztos, hogy nem képzelődött. Egy utolsó próbálkozással, elindította a film végén a lejátszást. Hátha ismét a reklám kezdődik. De semmi. Egy másik idegesítő reklám jelentkezett be. Most mit tegyen? Gondolatai cikáztak. Halványan derengett elméjében, a felhívandó szám. Erős késztetést érzett magában, hogy telefonja után nyúljon és tárcsázzon. Nem akart semmit. Azt sem tudta, mit keres, de úgy érezte, most rögtön, telefonálnia kell. Mintha megfertőzte volna, az a reklám. Nem tudott másra gondolni, csak arra, hogy telefonálnia kell. Remegő kézzel kezdte keresni a számokat telefonján. A televízió fénye volt lámpása, vele világította meg a telefonját, miközben tárcsázott. Egy verejtékcsepp jelent meg halántékánál. Nagyot nyelt. Az idegessége miatt kiszáradt a szája. A fülére helyezte telefonját. Feszülten várakozott. Pár kattintás hallatszott a hallgatóból, majd végre az első csengést is meghallotta. A csengéssel, megnyugtató melegség árasztotta el belsőjét. Nagy levegőt vett, és kifújta. Egy kicsit megnyugodott, majd a második csengés után, valaki felvette a telefont. Légzését visszatartva várakozott, hogy mi fog történni.

Egy női géphang szólt bele.

Jó napot kívánok! Ön minket hívott. A hívása fontos számunkra. – majd egy kattanás után – Jelenleg, minden munkatársunk foglalt. Kérem, várjon, a kezelő jelentkezéséig.

Egy régi gyermekjáték csengődala szólalt meg telefonban, és játszotta muzsikáját. A férfi, lassan lecsukta szemét.

A telefonok lázasan keresik a fogadót. A sötét teremben, apró fénylabdákként volt megvilágítva a fogadó állomások. 50, sőt 100 állomás is van a teremben. A telefoncsengetések, az egyik kezelőállásból egy másik kezelőállásig kapcsolt. Mindenhol, csak egyet csengetett. Egyik állomásnál sem ült senki, már régóta.

A férfi, türelmesen várt, pedig nem is tudta, hogy mit fog mondani, ha egyszer felveszi valaki. Minden tízedik csengés után, a központ, megszakítja a csengő dalt, és bemondja:

 – Jelenleg, minden munkatársunk foglalt. Kérem, várjon, a kezelő jelentkezéséig.

A férfi türelmesen várt…

Két hét múlva így találtak rá lakásában. A telefonját markolta, az ágyán ülve. Halott volt. A telefonban, még mindig élt a vonal. Amikor belehallgattak a telefonba,  a 10. csengés után, egy női géphang beleszólt:

– Jelenleg, minden munkatársunk foglalt. Kérem, várjon, a kezelő jelentkezéséig.