Piros sportkocsi és a vonat.

Piros sportkocsi és a vonat                                                    Írta: Makai Attila

                                                                                              2020-12-20

Sűrű köd volt. A tejszerű látványt, csak néha szakította meg, az útszegély oszlopáról visszavert fénycsík. Mögöttem, egy kocsi lámpáját látom a tükörből. Nem lassabb és nem gyorsabb nálam, csak tartja közöttünk a távolságot. Az út nem igazán széles, ha egy gyalogos, vagy biciklista tekerne a szélén, talán észre sem venném, ezért a felezővonalhoz húzódok közelebb.

Tudom, már csak egy pár perc, és meglátom a házam kapuját, bár ebben a ködben, már azt sem hiszem. Régen vezettem ilyen látási-, illetve nem látási viszonyok mellett. A rádióban egy férfi meséli az élete szerelmeit. Nem igazán tudok odafigyelni, most az a lényeg, hogy az úton maradjak. Az ilyen ködben, talán még rosszabb, ha reflektorral közlekedek, hisz a visszaverődő lámpám fényében, mintha egy fallal állnék szemben.

Tudom mindjárt, az útelágazáshoz érünk, ahol le kell fordulnom. Az út póznától póznáig tart. Keresem a beazonosítható jelzéseket. Olyan, mintha bekötött szemmel keresnék egy tűt a szénakazalban. Előttem kis piros fény jelenik meg villogva, és közeledik. Fékeztem, bár nem mentem gyorsan. Mögöttem az autó kellő távolságban megállt. A villogó fény, a vasútátkelő jelzése volt. A sorompó még fent volt. A lámpa mégis pirosan felváltva villogott. A motort nem állítottam le, hátha a jelzés átvált szabadra, és mehetek tovább. Bentről párásodott az üveg, törölgetni kellett. Ahogy töröltem, azon járt az eszem, hogy miért is van nyitva a sorompó. Talán elromlott? A minap olvastam az újságban, hogy valaki bejelentette egy hibás sorompó zavarát, és egy iskolabuszt mentett meg, hogy a vonattal ütközzön, úgy, hogy a bejelentés után, ottmaradt és a közeledő vonatot látva, a busz elé állt autójával. Mekkora mázli lehetett. – gondoltam, utána azon kaptam magam, hogy azon járnak a gondolataim, hogy miért nem jön a vonat. És ebben a tejszerű ködben, talán nem is fog. Talán el sem eresztik az állomásról. És ha így van, akkor lehet, hogy egész éjjel itt fogunk szobrozni, várva, hogy a szabadjelzés átengedjen. Ránéztem a benzin mutatóra, mert a sárga lámpa, ebben a pillanatban gyulladt ki, ami jelzi, hogy már kevés az üzemanyag. Ekkor a mögöttem lévő, aki eddig távolban várakozott, elindult, és nagy gázzal, mellettem elhúzva át akart menni a nyitott sorompón. Én hiába dudáltam, az autó ráhajtott a sínekre. Sínen, mintha jármű, vonat fényeit láttam volna, feltűnni, de akkor már késő volt. Az autóba beleütközött az érkező vonat. Nagy csattanást, és robbanást hallottam, és a kisautó tűzgolyóként változtatott útirányt. A vonat tolta maga előtt, még hosszú métereken keresztül. Én meg, mintha csak a TV előtt ülnék, bambán néztem az égő roncsokat, és a vonatot, ami, maga előtt gomolygó tűzlabdaként passzolgatja a roncsot. A vonat nem fékezett, futott tovább. A fényeit látva láttam, hogy a mozdony, három kocsit húzott maga után. A legutolsó kocsiban, mintha egy kutya ült volna az ablakban, miközben egy ló futott el a…

Az ablakomnál kopognak. Erős, határozott kopogás ébresztett. Pillanat alatt magamhoz tértem. Talán nem is aludtam. Kerestem a vonatot, az égő roncsokat, a kopogó embert, mire egy fénysugár világított be az oldalüvegen. Kissé lehúztam az ablakot, hisz meg akartam tudni, hogy ki is az.

• Igen?
• Bocsásson meg uram! – szólt egy fiatal női hang. – ilyenkor mi történik, amikor nyitva a sorompó, miközben pirosan villog?
• Nem látta a karambolt? – kérdeztem vissza.
• Milyen karambolt?
• Hát az előbb, amikor a piros sportkocsi a sínekre hajtott, és a vonattal ütközött.
• Milyen autó? Én már jó ideje senkit nem láttam ezen az úton, még szemben sem jönni. A maga lámpáit követem, miközben próbálom kitalálni, hogy hol is járhatunk.
• A kisváros, ez a vonatátjáró után lesz, kb. egy kilométerre.
• Melyik kisváros?
• Tápiószele. De tényleg nem látta a karambolt?
• Ne vicceljen velem uram, mondom, nem ment el mellettünk senki.

Álmodtam volna? Az erős koncentrálás ennyire kifárasztott, hogy megállás után, elnyomott az álom?  A kocsiból kiszálltam, és kerestem szememmel az égő roncsokat, de semmi. A köd, teljesen eltakart mindent. Utána hirtelen a női hang irányába néztem. A fiatal, kb. 20 éves barna hajú nő, kissé megijedt.

• Gondolom, bolondnak tart, de az előbb egy, - néztem körbe – ilyen sportkocsi, mint mögöttem áll ütközött a vonattal.
• Harmadszorra mondom, itt nem volt sportkocsi, nem volt ütközés.
• Akkor biztosan álmodtam. U, kérem, ne haragudjon, biztosan álmodtam. –erősítettem meg, miközben, még mindig az égő roncsokat fürkésztem.
• A férjem, azt mondta, hogy ilyenkor, nagy gázzal kell átmenni, így kevesebb a lehetőség ütközni. Fogyóban van a benzinem, és minél gyorsabban haza kell érnem.
• És hova megy?
• Szent Mártonra.
• Ha beérünk Szelére, ott van egy benzinkút. Ott tankolhat.
• Na, megyünk?  - kérdezte a fiatal lány.
• Bármikor jöhet a vonat.
• Ugyan! A férjem szerint, ilyenkor, nem is járnak.
• Én nem mennék. – mondtam, kicsit elhaló hangon.
• Ha maga nem, akkor Én megyek. – indult a kocsija felé.

A piros sportkocsiba beült a lány és elkezdett tolatni. Mit mondhatnék neki, hogy elálljon elképzelésétől?  Beültem kocsimba, ahol még mindig a pasas beszélt szerelmeiről és az, életéről a rádióban. Lezártam a rádiót. Lehunytam a szemem. Az autó ütemesen dübörgött alattam. Az autó morajlásán kívül csend volt. Az üzemanyag jelző, most csipogott hármat, és a sárga lámpa is kigyulladt, mutatva, hogy nemsokára kifogy a benzin. A szememet kinyitottam, és mindent úgy kezdtem érezni, mint az előbb, mintha ismét megtörténne a baleset. A sorompó fent van, a ködben, alig látszik a vége, míg a piros lámpa felváltva mutatja a pirosat. A hátam mögött, egy fényszórópár jelent meg, és a sportkocsikra jellemző nagy hanggal közeledett az átkelő felé. Ebben a pillanatban, mintha lelassult volna az idő. Mintha megállt volna a pillanat. Most mindent nagyon tisztán láttam, és tudtam mit kell tennem. A kocsi ajtaját kilöktem és kiszálltam, a sportkocsival szembe álltam, és a karjaimat széttárva vártam, hogy meglásson a vezető. A kocsi közeledett, és amikor meglátott, erőset fékezett. A csikorgó kerekek, kicsit csúsztak a nedves aszfalton. Elrántotta a kormányt, és az útmelletti árokban állt meg. A nő idegesen szállt ki. Már elkezdte volna az ordítást, amikor a vonat, eszeveszett gyorsaságban elrobogott mögöttem, a síneken. A lánynak, benne szakadt a mondanivalója. A vonat után néztem. Az utolsó kocsiban, egy kutya ült az ablaknál, a gazdája ölében. A vonatból kiszűrődő fény bevilágította a környéket, a sportautó elején, egy vágtázó ló címert vettem észre, utána sötétség köszönt a tájra. A vonat halkuló zörejeit hallottam, amikor a lányból kitört az ordíthatnék. Mintha a puskaporhoz vezető kanóc, most égett volna végig.

- Ez a maga hibája! – nézte a kocsit az árokban – most mit mondok a férjemnek?

- Mindjárt segítek kitolni. – amúgy a férjének, nyugodtan mondja meg, hogy nem halt meg.

- Még átfértem volna előtte.

- Mindketten tudjuk, hogy nem. Na, üljön be és szedjük ki a kocsit.

Az autóját beindította és hátramenetbe váltott. Nem volt mély az árok. Tulajdonképpen, a sárban akadt el az autó, és nem ütközött semminek, ami behorpasztotta volna a sportkocsi oldalát. Az agyagos sárba beléptem, és elkezdtem tolni a kocsit, ki a sárból. A kerekek fröcskölték a sarat, és lassan, nagyon lassan elindult hátrafelé az aszfaltra. Amikor az úton volt a sportkocsi, akkor váltott át a jelzés pirosról fehérre. A sorompó, nem mozdult. Még mindig úgy meredezett, mintha őrt állna. A lány, nem szólt, nem köszönt meg semmit, csak nagy sebességgel elhajtott mellettem. Sokáig néztem a halványuló piros lámpái fényét, majd kicuppogtam a sárból, és a kocsimba beültem. A kocsi motorja járt, mégsem tudtam elindulni. Ekkor döbbentem rá, mi is történt. Megmentettem az életét, egy embernek. Kicsit össze kellett szednem magam, utána, szépen lassan átgurultam a vasúti síneken, majd folytattam az utam a városba. Egy-két kilométer múlva a város fényei hívogattak és kísértek teljesen haza. Amikor a benzinkút előtt elmentem, láttam a piros sportkocsit, miközben a lány járja körbe és törölgeti a sártól. Egy mosolyt, még kapott tőlem. Szerintem, nem is tudja, hogy mi történt az előbb. Ahogy látszik, nem nehéz a jövőbe látni, hőssé válni, de sokkal könnyebb sarassá válni.