Rózsaszín felhő...

Egy zenét leírni legalább olyan nehéz, mint egy szerelmes érzést. Hogyan lehet megfogalmazni, megfogalmazni azt az érzést, ami feszít? Ami a belsőt, oly üde érzéssel tölti be, amit csak úgy hívnak sokak: a rózsaszín köd. Pár kusza szótöredék…miért van az, hogy a bánatot könnyebb megfogalmazni. A bánatot, a gyötrelmet könnyebb, a posvány, a sár és a negatív csúnya szavakkal megfogalmazni. A feketeséggel, a sötétséggel, a bánat színével körülírni. De miért alakult ki, hogy, ha valaki szerelmes, az rózsaszín köd lebeg felette, vagyis körülötte? Miért nem, a gyémánt csillanása a fényben? Miért nem a patak csordogálása, vagy a hűsítő nyári szellő? Miért rózsaszín? És miért felhő?  Többeket megkérdeztem erről. Van aki azt mondta, hogy ez a szerelem színe, van aki azt mondta, hogy az olyan lányos szín! Persze sokan csak annyit mondtak, mert az olyan szép! De miért, van a rózsaszín, a gyomorgörcs, a némaság, és a felfokozott érzés? Ez mind a rózsaszín köddel jár? Vagy a rózsaszín köd váltja ki belőlünk? Egy csomó, csomó kérdés, de igazi felelet talán nincs is rá. Vagy a rózsaszín köd az nem is kérdés, hanem a felelet? A felelet a kérdésre, amivel kezdtem az írást:

„ Hogyan lehet megfogalmazni, megfogalmazni azt az érzést, ami feszít?”

A rózsaszín sejtelmes, üde, és a tavaszt idézi. A köd…A rózsaszínt erősíti…Talán ez a válasz?…