Tél van, vagy tavasz?
Tél van, vagy tavasz?... írta:Makai Attila
2018-03-08
Megőrült a világ, vagy csak velem vannak gondok?
Tél van, vagyis tavasz!
Márciust írunk. A csillagászok szerint tavasz van, mégis esik a hó és a minuszok - mint a károgó varjak jó komája - itt repdesnek a fejünk felett.
Tél van, vagyis tavasz!
A rádió csak azt harsogja kissé viccesen:
- Emberek! Kössétek fel a nadrágot! A közelmúlt leghidegebb hétvégéje jön!
Furcsa. Én még emlékszem a ’87-es hideg hétvégékre. Ha az köszönt be ismét?
Megingok.
De hisz most mondta be a hírek, hogy március 1 után, itt a tavasz.
A hőmérőre nézek „-14 celsius”.
A hétvégén nem merek otthonról kilépni.
Erős gondolatom támad. Mégiscsak fel kellene öltöznöm vékony nadrágba, ingbe, és tavaszi felöltőbe és el kellene indulnom otthonról. Hátha a tavaszias öltözetem és megrendült tekintetem előhozza a hétvégén a tavaszt. Hátha pont akkor köszönt be a tavasz, mikor az utcára lépek. A következő gondolatom az, hogy a szomszédaim, akik sok mindent láttak a függönyeiktől takarva már, mit mondanának, ha így felöltözve didergő fogakkal meglátnának? Talán azt az elferdített mondást:
„Egy hülye, nem csinál nyarat!”
És talán igazuk is lenne. Ettől vezérelve, otthon is maradtam.
Pár nap múlva tényleg jött a felmelegedés. Biztosan, azért ilyen későn, mivel az időjárás, nem ismeri a Gergely naptárt. És kénye kedve szerint változik.
A félig olvadozó és elolvadt hó, mocsaras területté varázsolja a játszóteret, a kertet, és a kutyafuttatót. Az elolvadt hóból kikukucskál, a kutyáknak azon származéka, amit eddig a jeges idő és hó konzervált. A nap édes melegítő sugarai kiolvasztották nekem, és minden kedves szomszédomnak ezeket a régészeti leleteket... Fokozta a hatást az is, hogy még a szagukat is kiolvasztották.
Eddig tél volt. Hideg. A kutya tulajdonosnak érthetően fázott a keze, hogy kis nylon zacskóval illedelmesen felemelje, és elrejtse, amit a kutyája idáig hozott. Persze az is lehet, hogy ezt a mérnöki csodát, az utókórra szerette volna hagyni, hogy más is gyönyörködhessen a kutya ügyességén. Gondolom okos telefonjával le is fotózta és álmatlan éjszakáin elővéve, ezen csodás mű képét megbűvölve, könnyeit nyelve nézegesse és csak annyit rebegjen:
- Ezt az én kutyám tojta!
Mintha az aknamezőn járnék. Kerülgetem az elszórt szükséget. A figyelmem, csak az aknamezőn való átkelés köti le. Ezért nem veszem észre, hogy ismerős közeledik felém, aki élesen rám is köszön.
Felkapom a fejem. Zavartan visszaköszönök.
A zavartságom érthető lenne, ha az imént köszönt ismerősöm tudná, hogy a lábammal mit éreztem.
Elkerülhetetlenül, kutyaszarba léptem!