A gondokat feledni kell...
A gondokat feledni kell... írta:Makai Attila
2014.10.15
Gondolat rózsákat hozott a gyermekkor
Kicsit tüskéset, de szép virágot rejt
Lehangoltságot villant a felnőttkort
Keveset emlékezik, inkább sokat felejt
Vágytam, hogy felnőttnek felnőjek
Kivert láncaimat levessem
Gondoltam felnőttnek könnyebb
Most ehetem, a kihűlt levesem
Gondoltam évekkel könnyebb lesz
Megélni gyermeki sorsom
De rájöttem, hogy szörnyűbb lett
Azóta ezt magamban hordom
Elvesztem a reményben
Vágytam rá, hogy rám találjanak
Orjás akartam lenni
Olyan ember, kinek a barátja nagy
Mindent egyedül kellett létrehoznom
Aki segített, gátolt is egyben
Nagy céljaim tengernyi, vannak
Kevés kit barátnak hívok kegyben
Egyet azért az évekből tanultam
Barátot soha bajba nem hagyok
Emberséget tanulnék tőlük
Kevés az ember kinek a szavára adok
Félek, hogy senkiként végzem
Mint pillanat csupán, elzúgtak éveim
Mondták lehetnék több is
Tiltakoznék, de már elfogytak érveim
Igaz… Tenni kéne valamit
Kicsiként kezdeni
Híven elfogadni múltat, jövőt
Az élet kudarcát felejteni
Két lábon állni az úton
Elindulni, ahogy vártam
Ha elágazás is van előttem
Belekezdeni kell… bátran
Csak a vasárnap este nehéz
Mikor érzed, holnap indulni kell
Folytatni a megkezdett munkát,
És a gondokat feledni kell