A hitegető tavasz, és az ősz...

A hitegető tavasz, és az ősz…                     írta:Makai Attila

                                                                  2016-10-18

Már csak pár levél, fázva csücsül a fán,

Már csak a hideg süvit, a dombok homlokán.

Már csak a télelő eső, nyújtogatja nyelvét,

Már csak a lombtalan ág, mutatja keservét.

A napraforgó feje barnán, lehajtva gyászol,

A vadaknak, nem soká, étekkel teli a jászol.

Az eke ez évben, utoljára hasítja a földet, oly keményen,

A gyöngyöző hajnali dér is elmereng, a vendég reményen.

Álmosul az idő, szemét fáradtan be- becsukja,

Várja, hogy a hó a földet takarja el, mint a csukja.

Napszínbe takarózik, a bölcsé vált világ!

Többet pislákol, a kanócról égő világ.

De tudom, esküjéhez magát hűen tartja,

Jövőre is eljön a boldogság a tavasz, a tarka,

Lesz még tavasszal, étekben dús határ,

Kacérkodva álló, piros pipacs és nem kopár.

Lesz még vidáman pancsikáló napkelte,

Lesz még virágos a mamám kiskertje.

Lesz még tavaszi szél kergette méhek szava,

Illatozó virágokat, egymás kezébe küldve haza.

Lesz még… az ígéret oly tetszetős, álomszép,

Megfogalmazott tétel csupán, de csak álomkép.

Most még borongóssá vált a világunk,

Elszáradt bebarnult, minden virágunk.

Most még borongós, seszín a színtár,

Szomorú ősz, csak reménységet diktál.