A kedvesem mosolygós lénye...

Kedvesem mosolygős lénye...                            Írta:Makai Attila

                                                                            2016-02-22

Kedvesem mosolygós lényét vonszolom,

A mindennap gyűlölete ellen

Ez mondhatni egy szellem, mely „dzsin”köpenybe bújva,

A boldogságot, mint ajándékot ontja

Úgy mutatja, nincs semmi gondja, mivel szellem,

Aki élmény hiánypótló bugyrából lépett elő

De nem képzelgés, erő, tudás békét ígérő,

Lomha képtelenségben bágyadozó tárgya

Az élet milyen fránya, milyen titkok őrzője

És határtalan türelmetlen, türelemmel bír

Gyűlölöm a világon, aki sír, de mégis zokogni volna kedvem.

Belső, feltörő zokogás nyomja lelkem

Hogyan tudnám a békémet, meglelnem?

Az elázott csönddel, a fellegek áteresztő fényénél

A kedves hold, mosolygós lényénél,

Mintha kedvesem kacsintása, a mosolya gyönyöre, képére

Formálná, és a közönyt tenné a végére.

Mintha sorba rendezné a fontos dolgokat.

Egy mosoly, és amit tartogat. A jövőbe vetett hit,

Egy érintés érzése, egy ölelés nyugalma

Ez a beteljesülés fogalma? Az életnek rendezetlen, és mégis rendbe foglaló.

Egy zaklató kérdés?

A semmihez sem hasonlítható, érzés.

Mintha a mosoly, életet teremtene. Kedvesem mosolya

Lehet, hogy elfogultan mondom, de egy csoda.

Mintha létezne idő, és egy pillanatra megakad

A szerelem érzése, talán ebből fakad!

Egy mosoly, ami bíztat, hogy szeressek élni

Érte boldogan élni. A mosoly, egy csók strázsa őre, a száj.

A látványa buta mohó vágyakat alkot

Mely ökölbe szorítja a markot,

És tulajdonlási vágyba kényszeríti, az érzést akaró szívet.

Aki a mosolyt, mint harmatos liget,

Pihenteti a reggeli napsugár erőtlen fényénél

A nyiladozó virágszirom ívelő végénél.

Szépségével, és mosolyával árulja el, hogy szeret.

Az ilyen vallomásával, akár, meggörbíti a teret!

Vagy az érzést, egy pontba sűríti,

Egy kapott csók a napot bővíti.

Ettől minden erő, az izmokból elszáll…

A kedvesem mosolygós lénye, mint egy hajladozó fűszál…