A kezek...

A kezek                                                                            írta:Makai Attila

                                                                                        2014-02-26

A kezek...

Az ujjak helye

A z ujjak fogják az ujjakat. Az ujjaim fogják, az ujjaidat. Kicsit remegve és pihegve…

Cirógatni az ujjak barázdáit, a tenyér vonalait, mint Nasca vonalait tanulmányozni kellene…

Hosszú vonalak és apró vonalkezdemények. Mélyek és enyhék, Kicsik és nagyok. Mikor végigsimítom tenyered terepasztalát, csiklandás fut végig, a tenyértől kiindulva, végig a csuklón, az alkaron, de mire kimondom, már végigfutott a tarkóig. És álló szőrszállak mutatják rohanó útját. A tenyér önkéntelenül is megrándul, összezárul… 

Fogom kezed, és nem hiszem, talán az enyém is lehet? Elkérem tőled, kölcsön, és egész nap a vállamon pihentetném, majd, ha kedvem szottyanna, mohón csókolnám. Barbárként, állatias ösztönnel. Megnyugvás után, kezemben pihenne, és velem feküdne, velem kelne.

Mindennap jó reggelt kívánok neki.

A gyűrűt, mint fűszálból fonnék neked, ujjadnak odaadnám, hogy körbeölelje és szorítsa. Mutassa meg, éreztesse, menyire hiányzik a kezed. Amikor távol vagy, és nem lehet ott kezed, és nem szoríthatja kezem.

„Én, nem felejtelek el”, mondom az ujjadnak, mikor a fűszálkoronán átbujtatom kecses vonalát. A fűszálnak is megmondtam, mikor belőle a gyűrűt fontam, ez nem jelent rabigát.

Ez csak díszíti az ujjat, és gazdag ruhába öltözteti, szemérmes ujj begyét. A koronának, dísze a kis száraz vörös virág, mit extra díszként fontam a gyűrűbe. Kiemeli, mintha gyémánt, vagy ametiszt volna.

Velem volt egész nap kezed és ujjad, most már biztosan fáradt, hagyom pihenni, és nem ontok rá ezernyi csókkal kiélt vágyat. Csak egyet adok. Egy búcsúcsókot. Forrót, mégis visszafogottat. Búcsú a szerelemhez tartozik. És gyűrűdnek a csók… a búcsúcsók.