A kutya, meg a fény...
A kutya meg a fény… írta:Makai Attila
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kutya. A kutyát Lasszónak hívták. Ezt a kutyát kiskorában, elkergették otthonról, mert megharapta a kakast. A ház kakasát. Persze amikor magyarázni próbálta, hogy a kakas csipet először belé, akkor a magyarázkodás, senkit sem érdekelte. Mennie kellett! Még emlékszik, hogy akkor, este volt, a holdfény gyengén világította meg az utat, amin elindult világgá. Majd a felhők eltakarták a holdat és lassan, nagy vihar kerekedett, csak úgy ontotta a fényeket, és a fülszaggató robajokat. Lasszó menekült, rohant. Mígnem két faluval odébb egy udvar eresze alatt menedéket talált. Éhes volt és fáradt. Az Öreg Bodri vigyázta ezt az udvart. A nagy viharban kijött a kutyaólból és az átázott, Lasszó kutya elé sietett. Megetette, és lefektette Lasszót.
Az Öreg Bodri a gazdáját másnap rávette, hogy hagy maradjon itt Lasszó. Sok a munka, és két kutya jobban boldogul. A gazda ráállt. Így fogadta őt be, az Öreg Bodri.
Megtanította Lasszónak, hogy a ház körül, mit szabad és mit nem.
Érdekelte Lasszót a gazdasági élet, és hamar beletanult, de egy dologra volt kíváncsi. Sokszor megkérdezte, az Öreg Bodrit is, hogy mi az a fény, ami a viharkor keletkezik. De az a fény, csak egy pillanatra teszi láthatóvá a tájat, utána sötétségbe burkolódzik minden megint. Az Öreg Bodri, mindig csak legyintett, és azt mondta, hogy kicsi kutyáknak, nem szabad ilyet kérdezni. Teltek a hónapok és az évek. Válasz nélkül kellett végezni a házimunkát.
Azután Bodri felett is eljárt az idő, és az örök csaholó mezőkre költözött. Itt hagyta őt a ház védelmére. Teltek a hónapok, és jól megállta a helyét. Bebizonyította, hogy a legjobb kutyákkal is felveheti a versenyt. De egy dolog igazán izgatta, hogy mi az a fény…
Az udvarban lévő állatokat is megkérdezte, hátha tudnak információt adni, de a háztájiban a fele állat még azt sem tudta, hogy miről beszél. Bárhogy magyarázta, még a vihar fogalmával sem voltak tisztában. Már készült feladni ennek a témának a felkutatását, amikor az egyik őszi estén betoppant hozzá, egy csodálatos kutyalány.
A kutyalány a szomszéd faluból származott. Onnan száműzték, mert egy róka, megdézsmálta a szomszéd udvarát. Lasszó már korábban értesült róla, hogy mi történt. Az esti kutyapletyka erről volt hangos. De az éjszakai pletykaláncba, Lasszó üzent a lánynak, hogy egy ételre, szívesen megvendégeli. Ugyanis tudta, mivel ő is átélte, a vándor kutyák mostoha sorsát.
Álmosan, megtépázottan és éhesen érkezett meg Maci, Lasszó portájára. A kutyalány, kiskorában kapta a Maci nevet, mert a bundája, pont olyam színű volt, mint egy panda macinak. Valaki tudja, hogy a panda macinak milyen színei vannak?
Maci nem látott még pandát, de azért büszke volt a nevére. Bár most kinézetre inkább egy Vizi szörnyre hasonlított, nem pandára, mert az útszéli pocsolyák és a por bekoszolta. De a kosz, most nem érdekelte, éhes volt és fáradt.
Lasszó neki adta vacsoráját. És az ágyát felajánlotta. Amikor Maci lefeküdt, be is takarta a takarójával. Maci hamar elaludt, de az elalvása előtt még azt suttogta: Köszönöm!
Este felhők gyülekeztek az égen, és a tapasztaltabbak tudták, hogy nemsokára, talán hajnalban vihar várható. Lasszó végigjárta a kertben lakó állatokat, akik lefekvéshez készülődtek és mindenkit figyelmeztetett, hogy nagy eső várható. Persze aki nem látott még vihart, annak nehezen tudta elmondani, de az eső eleredése előtt, már mindenki becsukta az ablakát és az ajtaját, nehogy beessen az eső. Lasszó is az ólját kezdte el felkészíteni, a nagy viharra. Köveket hozott az ajtaja elé, hogy nehogy befolyjon, hozzá a víz. Maci aludt az ólban, ezért Lasszó vigyázva tette le a köveket, nehogy felébressze.
Még mielőtt esni kezdett volna, nagy dörrenéssel adta tudtára a vihar, hogy közeledik. A faluból, felhangzott a kutyák kórusa, akik a vihar ellen próbáltak ugatni, de a vihar közeledett. És a határban a széllel karöltve, már elkezdte vihar a táncát.
Az egyik dörrenés felébresztette, a Macit. És félelmében menekülni próbált. Lasszó észrevette, és odafutott hozzá, hogy megvigasztalja. Maci menekülni próbált, de Lasszó a kutyaólba odabújt a kutyalány mellé. És halkan dúdolt neki.
A vihar elkezdte lüktetését, és egyre vadabb és hangosabb lett. Lasszó már tudta, hogy az éles hangok társaságába, a fény is meg fog érkezni, a vihar palettájára. Egyszer csak élesen csattant a fény, amitől a két kutya megijedt. Majd a fülszaggató égzengés, rázta meg a csöndet. Maci megint menekülni próbált, de Lasszó a mancsára tette a mancsát, és azt mondta neki…
- Nyugodj meg! Ne félj, itt nem bánthat senki.
- De a villámok itt csapódnak be, az udvarba!
- Mi az a villám?
- A nagy fény, ami után, a dörgés következik!
Egy dörgés elnyomta a hangokat, amitől Maci összerándult.
- Én, megvédelek. Nem engedlek bántani.
Maci hitte, hogy Lasszó igazat mond. És nem futott ki a világból. Maradt az ól biztonságában, és várták a vihar végét.
A vihar lassan elhaladt, és lecsendesült az eső. A szél, már csak a fű szárítására volt hajlandó. Maci még mindig remegett, de Lasszó közelsége, bátorságot hozott kicsi szívébe. Lasszó még kérdezni akarta a fényről, aminek most tanulta meg a nevét. (Mi is a fény neve?... Villám) De inkább, csak másnap, a hajnali ébresztő után, tért volna rá a kérdésre. Elaludtak…
Másnap a kakas ébresztője után, elég siralmas látnivalóra, ébredt a világ. A vihar a széllel és a villámokkal, nagy pusztítást rendezett, az udvarban és a gazdaságban. A tetőket megszaggatta, és a kerítést ledöntötte. A kidőlt kerítésen keresztül, a juhok, most kezdték el a vándorlásukat. A gazda ebben a pillanatban lépett ki, a gangra. Elszörnyedő arcát, még a feljövő nap sem derítette fel. Látszott, hogy elkeserítette, az előző napi vihar utóélete.
Lasszó ébredt fel először, és észrevette gazdáját. Odasietett hozzá.
- Lasszó, kicsi kutyám. Látom, nagy vihar volt az éjjel. – simogatta meg Lasszó fejét, közben körbenézett. Ekkor vette észre, a távolodó juhokat. Lasszó csukott szemmel fogadta a simogatást, amikor meghallotta, hogy mit mond a gazda.
- Te Lasszó, szöknek a juhok!
De mire Lasszó felfigyelt volna, Maci szélsebesen a juhok után szaladt, és visszaterelte őket. Lasszó is futott, de Maci olyan jól terelte a juhokat vissza, hogy már csak akkor tudott segíteni, amikor a kerítésen, nem akartak a juhok visszatérni a kiindulási helyükre, az udvarba.
A gazda boldog volt, hogy újfent, két ilyen jó házőrző kutyája van. És a nap végén már ismét két tálban jelent meg a vacsora, mint amikor a Bodri még élt.
- Én is kapok enni? Ez mit, jelet?
- Azt hogy a gazda is az szeretné, hogy családtag legyél nálunk.
A fény és a villám dolgát, teljesen elfelejtette Lasszó, vagyis mégsem. Amikor a kölykei közül az egyik egy vihar után megkérdezte, mi az a fény? Akkor büszkén mondta, a fény nevét…
- Ez a villám! De én csak a nevét ismerem, ha többet szeretnétek megtudni, akkor, a világlátott tudóstól, Macitól megkérdezzük…
Itt a mese vége! Bújjatok ágyba és jó éjszakát kívánok!