A múltat felismerő, keserű jelen...

A múltat felismerő, keserű jelen...                              Írta:Makai Attila

                                                                                   2018-06-15    

Amikor az elvek kalodában jártak,

Akkor tett sok Magyar, hitet a mának

Hogy soha többé nem kell, aki sanyarú,

Az élet úgyis sokszor savanyú.

A menetelésből, leállni szerettek,

Aki azt csinálta, azon csak nevettek,

De csak sötétben bújva mertek,

Szűkbe szorított szájjal ebédeltek.

Csak azt lesték, hogy más ne lesse őket,

A vezér parancsára, akárkit is lőttek,

Csak megúszni a mát és a tegnapot,

Kivárták, hogy egyszer láthassák a napot.

Amit addig, lánc és béklyó takart a mélyben,

De ebben hibásak is voltak felerészben,

Mert nem mondták, ezt már nem szabad,

A vezér, ha kellett letörte mosolyod és szavad

Mindent megtett, hogy hatalma maradjon,

Akinek nem tetszik, messzire szaladjon,

Ha kellett kedvesen, ha kellett bosszúért kiáltott

Lerombolt mindent, ha kellett bárki állt ott

Félelemmel érte el, hogy mindenki bólintson,

Ha nem tette volna, fejbe mindenkit kólintson,

Utolsó leheletig védte, ama eltorzult hitet,

Amit, ha kellett a hatalom kiskönyvbe sűrített.

Így mindenki meg tudhatta, mit köteles gondolni,

És még ott is mit mondhat, ahol lehet gombolni,

Talán a vak véletlen, hogy egyszer csak vége szakadt,

A börtönök megnyíltak, ez volt a népakarat.

Így nem lehetet a bűntelent méltatlan gyalázni

Utólag lehet jót, rosszat meg-, vagy félremagyarázni

Talán akkor megnyugodott a világ nyugalmat találtunk

És utólag kiderült, ki az ellenség és ki a mi barátunk

Mert megszenvedte ezt, mát apáink vére

Szenvedtünk eleget, de ennek már vége…

Vége szakadt, mert anno ezt akartuk

De nem tűnt el, szemből talán takartuk

És ismét járja, csak járja az útját, a megvezetett sereg

Egy hallucinált vezérképért, akár élve halni meg

A hithű had, pénzen vett érdekét mára már belátja

Vak, vagy szemellenzős, ha máma, nem ezt látja

Szörnyű tekintetet adj rosszalló szememnek

Szörnyű felismerést, eme felajzott seregnek

Mert biztosan egyszer, majd a köd eloszlik

És a zsoldért vett szavazat, búsan feloszlik

De nem csüggednek akkor az elárult százan

Beállnak egy másik zászló alá, mind ahányan

Új rigmust tanulnak, hisz a zászló más lett

Új irányba indulnak, hisz az elveken gyász lett