A nyár szerelme...

A nyár szerelme…                                                     írta:Makai Attila

                                                                                  2018-11-14

A nyár ellobbant, elfújta a szél.

De kéjérzetet hagyott maga után hosszan.

Dolga, hogy akár rosszan is, itt hagyja emlékét a mának.

Nevető nyárnak, a bűntelen fénysugárnak áldoz,

Engesztelő áldozatot áthoz, a múltból a jelenbe.

Kezembe venném, és nem ereszteném, ha tehetném

Elvehetném, az örök körforgás, születés és halál elől

Megöl a tudat, hogy szíve, másé is lehet

Akár mással is nevet.De talán rosszabb, hogy akár el is feledhet.

Szerethet úgy halandó, mint ahogy én teszem?

Eszem magam, közben magamat felélem

Remélem, hogy egyszer, talán egy csöpp mosolyt ad csokorral

Elemésztő jó borral koccintani, és a nyár kezéből a nedűt kiinni

Látomás? Akarom ezt mind elhinni. Az egész lehet egy vallomás?

Mámoros állomás, ahol egyszer, a nyár kezét fogva

Elkárhozva akár, de mégis a szerelmet éltetve

Dacolva, sértetve, mégis az övé lehetek.

Elmehetek kedves honába, ha a mindenestül a szívébe férek

Talán vele önmagammá érek