A postás...

A postás…                                                     írta:Makai Attila

                                                                       2016-05-05

Lesütött szemekkel járja az utcát, arca szégyenben ég

Sokszor gondolta már, legyen vége, hogy ebből ennyi elég

Már alig csenget a szürke ajtókon, alig hallik a lépte,

Már kevésbé örülünk, ha eljön, bár nincsen neki vétke

Talán eljárt felette az idő, mit érez fáradt lépteiben

Talán a gyom mindent benő, mit felsoroltak bírái vétkeiben

Már nem csenget mindennap, már nem hoz képeslapot az unokától

Más lett a világ, nem olyan, amit a hagyomány büszkén ápol

Már csak analóg, egy digitális zsúfolt világban

Már nem tudja a friss pletykát, a mi kis utcánkban

Hogy a szomszéd pulija, három csöppséget kölykezet,

Vagy a megcsalás oltárán, melyik szomszéd is vétkezett.

Tolja a kerékpárt, ami nyikorogva zakatol szegény.

Mi volt, csak elfogyott, elbujkált a remény

Megviselt, kedvetlenné vált a híres mosolya,

Lukas cipőjével elkerüli az utcánkat, ha van ott pocsolya.

Még tolja a kerékpárt, még keservesen tolja

Az emberekbe vetett hit lett az ő megrontója.

Mert hitt abban, hogy egy levél is megválthatja a világot

De már nem írnak az emberek, és digitálisan küldenek virágot

Megfáradt, az ő ideje lejárt? Csak számlák és felszólítások

Úgy érzi, robotként kezelik, Az emberek eltávolodtak, mások.

Lesütött szemekkel járja az utcát, arca szégyenben ég

Sokszor gondolta már, leteszi a lantot, elég…