A szivárvány

A szivárvány                                                  Írta: Makai Attila

                                                                       2024-06-23

Ha a szivárvány lobog, megdobban a szív

Az érzés talán becsapja érzékem

Megmutatja színeit, hogy milyen gyönyörű

Milyen gyönyörű a színe énnékem

Kézen fog a szépség által, és magához ölel

Vele érem el talán a megfoghatatlant

A távolságban látom, mégis itt van közel

Csak nézem, sőt csodálom, a felfoghatatlant

Az elveszíthetetlent markolászom, az égen

A lelkem most csodára és tanításra vár

Mégis itt fogant a csodálkozó jellem, nem régen

A szemem még nyitva, s ezzel a csodával zár

Magas meredek felhők között éledt fel

Békét remél, az élénkké vált csodaszép színekből

Talán az isten szól hozzám, a messzeségből

Nevetve toppan elém, a házak mögötti ligetből

Mintha zászlót bontottak volna a semmiből

A fellegekre feszített sokszínű lobogót

Ez a pillanat, mintha véget sem akarna érni

Keresem a lábammal a fellépőt, dobogót

Csak közelebb kívánkozok lépni, közelebb hozzád

A színeidben el akarok égni és megpihenni

Ebben a pillanatban nem kell más, csak lássalak

Nem kell nekem más Semmi, semmi

Súlytalanul lebeg, egy végtelennek tűnő pillanat

Mintha lehajlana felém, egy mámoros csókért

Már délutánt élünk, de mintha itt lenne a pirkadat

Nem vagyok méltó rá, ennyi mosolyt csaló bókért

Olyannak tűnik, mintha ezernyi pillangó szárnyáról

A színek az égre, és nem a mélyre távoztak volna

Egy gyönyörű híd, mely a csillagokba vezet

Közben látom, hogy nem nekem, csak a napsütésnek bókolna