A tavasz eltűnt, ezt értem...

A tavasz eltűnt, ezt értem…                               írta:Makai Attila

                                                                           2018-05-21

A tavasz eltűnt, ezt értem

De érzem csupa guszta, puszta nyár

Sivár az utca, élete itt roppant.

De toppant be, némi kéj is

Az utca kép is megborzad, midőn a kis szoknya lobbant

És roppant gyürkőzik, a síneken a mosoly

Oly komoly lihegésbe kezd, a járdán túl is.

Még aki túr is, egy pillanatra megáll.

Csodál egy angyalt, kis lábaival az utcán koppan

És robban be férfiszív, ki az angyalt igába fogná.

Ellopná a föld színéről, hogy még a nap se vessen rá.

És csak ő nevessen rá, mikor kénye-kedve tartja.

A kardja, mely vasrácsból font erődbe tesz,

És vesz magának egy kielégült életet

Elégedett lehet magával, de az angyalt nem uralhatja

Nem hatja meg dicső, vagyon rejtelem

Nem húzza le fertelem, a mélybe vetett kéjbe sorol

Nem lohol, nem komor. Vidáman lép a ragyogó

És nem motyogó életében, valahol kedvét keresi

Heves indulat a férfiszívek fogja, de két kezébe fogja

A virágot, mely lerántja a leplet.

Ez lett a boldogsága,

Csókkal vett orvossága, a gyönyör, mi simogatja arcát

De markoljuk a karfát, ha székben ülve láttuk e csodát

Egy libbenő ruhát, egy formát, mely gömbölyű

Ez a vágy gyönyörű érzéseket gyullaszt

A ház sarka fullaszt, mert a beforduló lányt takarja

Ő is védi, nem akarja, hogy mohó szemek izzása

Megbízása, az angyalt ruháitól megfossza

Az utca hossza alatt. De már befordult a sarkon

Nincs pardon, még a nap sugarai is tompultak.

Az arcok még néztek, és visszafordultak.

Ismét sivár lett az utca, a tér, oly bántó

Mélyenszántó gondolatoknak búcsút intettek

És negatívba billentek, a csodák lakat alatt alusznak

És egy mosolyt ad a bajusznak. De nekem mégis feltűnt

A tavasz eltűnt, … ezt értem…