A téli Budapestem...

A téli Budapestem…                                  írta:Makai Attila

                                                                       2014-02-23

A téli Budapestem,

Most, csúf arcát mutatja

Nincs színes kavalkád,

Szomorú, az ebadta.

Nyáron, élettel belakott,

Oly harsány, Dunai stég,

Most, imbolyog itt egyedül,

Hullám se ringatja, rég.

Széltől korbácsolt hullámverés,

Sokszor oldalba csapja,

Gondol sok - sok ellenkezést,

Tűr, nem kéri, kapja.

A megfagyott hó roppanása,

Már csak éles sikolyokat hallat,

A hidak fölött, átfú a szél,

Ami megkínoz, vallat.

A sóval teli kanálisok,

Virágot ültetnek szerteszét,

Mutatják, hogy nem csak a hó, fehér

A szél zörgeti, kis neszét

Kietlen üresek az utcák,

Talán, átok ül rajta?

Nem ez csak álom csupán,

Ő, nem az a fajta.

A szánkózó domb egyedül,

Az mi nem néptelen,

Gyermekek sikítoznak rajta,

Bárki csöndesíteni képtelen.

A feketét és a fehéret nemsokára,

A tavasz színei fedik le,

Beindul a forgatag,

Addig csak a megnyugvás órái telik le.

Addig csak pihenj, pihenj Budapestem

Pihenj és gyűjts erőt

Hogy a legelőnyösebb arcodat mutasd nyáron

Az elszántat nyerőt