A vágyak, az álmok...
A vágyak, az álmok ... írta: Makai Attila
2016-09-30
A vágyak, az álmok
Nélkülük, annyi éjszakán át alvatlan, és visszagondolva, mennyire fázott
De az érzés fellobbanni látszik
Mert jön a másik fél ami, kiegészíti érzelmeit, ő csak erre játszik
Vágyik, hogy jön a szív másik fele
Beteljesedés érzése hatja át, végre találkozhat, végre találkozhat ő vele
Annyit imádkozott a mához
Szeretne bocsánatot kérni, vezekelni, a titkok felnyitásához
A találkozás, egy apró csókkal indult
Majd az érzékiség, és a test hívó szava, széttépte béklyóját, és megbolondult
Amikor a csók már nem elég
Akkor veszi át stafétáját a lüktetés, ami nem parázslik, fellobban és elég
Ég a felfedezési vágytól
Már nem vethet gátat neki senki, talán képtelenek elszakadni egymástól
És a csók… a csók, amit kapott
Csak hisszük, hogy tudjuk a választ, az érzelmek vihara, ami tombolva hatott
Bekúszik a bőre alá, végig a vállán
Megállítja az időt, és mint szitáló eső érzése fut végig a megharapott állán
Oly csodákra, és vágyakra ébredt
Az éjszaka emiatt, már nem árnyak otthona, a sötét is, olyan szép lett
Selymes suttogással lassan kényeztet
Becézett álomzuhatag, a csukott szempillában, annyira fényes lett
A száj, apró sikolyok otthona,
De nem hagyja el megbánó érverés, e szájat, nem…soha
Nem leállítani szeretné, inkább olykor fokozni
Az álom, már valósággá vált, hogy örökké maradjon, le kéne fotózni
A párja tudja ezt, érzi az ő rezdüléseit
Mint egy flamenko gitáros, ki halja és érzi gitár húrja apró pendüléseit
Közeleg a várva-várt beteljesülés
A mohóság adja át helyét, a vágynak most már nincs elmenekülés
Felborul a rend, az utolsó lépések jönnek
Még vonaglik párat, és elerednek a boldogságban érlelődött könnyek
Végre megérezte az extázis örömét
Végre átmászta a saját magának állított korlátai zömét
Elcsendesült
Várta a csendet, várta a pihenést csupán és álomba elmerült