Állarc

Állarc                                                                       írta:Makai Attila

                                                                                  2013.02.02

Mindenki szerepet játszik. A valóság nem kell senkinek

„Nem én vagyok a hibás a másik!”ezt mondják mindenkinek.

Nem vállal vétséget magára, soha nem ő a felelős

Nem tanul hibáiból a megbánás telelős  

Valaki bújik álruhába, pedig a kas már rég elköltözött

Nem az ő ruhája mégis fogta belebújt felöltözött

Pompával halad az utcán a fényes forgatagba

Sose mosta arcát hűs tiszta patakba

Sose nézett tükörbe, míg másként látná önmagát

Csak a barátokat gyűjtögette kivel közösen mondta „vivát”

Gőgösen lépdel az orrát magasan fent tartva

Bánat kerüli és mutatja ez az igazi arca

Bár én szólom meg? Én mondom bezzeg

Kigúnyolom, pedig az én lécem is rezzeg

Mert mit is találnánk a fényes álarc mögött

Elgyötört elme és arc egy kiszáradt test fölött

Egy roncsot kinél az élet sebesen elhaladt

Kinek nem kell más, mint boldogságból egy jó falat

Én szólom meg? Én sem vagyok különb sokkal

Csak szállnék fent az égen a sasokkal

A problémát kerülöm, megoldhatja más is

Csak álmaimban követelnek tőlem megoldást is

Ott perelek csupán magamat mentve sokszor

Múlt előcseng, savanyú, mint egy rossz bor

A félelmeim csak, mit az agy megoldani merészel

De nem tudok mit kezdeni mást evvel az egésszel

Mert csak a rossz gondolatok forognak cikázva fejemben

Nem pihenhetek soha e kusza fergetegben

Az alvás rémiszt, az ébrenlét maradt

Hiányzik a boldogságból egy jókora falat

Ha nekik szabad én sem leszek másból

Elő az állarcot felpattintom, úgy, mint máskor

Díszesen lépdelek az utcára lépve

Díszesen megyek én állarcban a messzeségbe