Álmom...

Álmom…                                                                  írta:Makai Attila

                                                                                  2018-09-28

Az én álmomat, nem álmodja senki.

De ezt nem tudom, az asztalra tenni,

Megfoghatatlan, értéke nincsen.

Megvehetném talán, ezernyi kincsen.

De, a felejtés homályába vész.

Nem látom, merre jársz, merre mész?

Merre gyűjtöd a rózsát álmaidhoz,

Néha mosolygást, de inkább bánatot hoz.

Az álmom, a megszállottság fogja,

Díszes nagy toronyban,

Mástól kapott vélemény a pokla,

Sokszor zokogásban tör ki,

Máskor a bezártságát tölti.

Arcjátékával, boldogságot mutatja.

Közben, mélyen, a bölcsőjét kutatja.

Bár az álom, tanítani látszik,

Mégis, csak az érzésekkel játszik.

Üzenetet ír, díszes üvegbe dugja,

Utána a mély tengerbe dobja,

Úsztatja a felhők nyomdokában.

Egy gyöngyöt hord, a díszes nyakában.

Néha, sólyomszárnyak vezeti útját,

Óratáblán és a mutatókon száguld át,

Az álmom, csak lehet egy pillanat,

Vagy ezer évig csámcsogott kis falat,

Porhüvelyben, rabigában ragadt.

Csak a szó, amit idéz és utóra maradt,

Egy szó…

Eltűnt idők, elfeledett álmok,

Az álom kifejezésének útjában álltok,

Széttépni kellene, átgyúrni, megsütni,

Míg nem szól mást, csak verni, ütni,

Vagy kényeztetni, ezt az elfajzott gonoszt.

Mert sokszor gyötör, amit a kor oszt.

Az álmaimban, újra élem minden bánatom,

Nem az iskolámat, hogy egyszer egy, meg hány atom,

Nem az óvodát, hol igazán boldog voltam,

Hol, sok pillanatban meghatódtam.

Az álmaim, a megélt gyászt idézi elém,

Fojtogat, és annyiszor, rúg nagyokat belém,

A tegnapot idézi, a lépcsőfokot igézi,

Miért szereti a bajomat annyiszor megnézni?

A feltett kérdésre nincs felelet? Sosincs felelet.

Letisztítja a létezést, mint a múzeumi lelet.

Meggyötör, közben talán a bizalmamat fogja,

S közben, az én boldog időmet is lopja.

Mert a maga módján elmondja, ama biztos keményt,

Csak egy dolgom marad csupán, érezni a reményt.