Anyám szobája és az emlékek...

Anyám szobája és az emlékek…                                                      írta:Makai Attila

                                                                                                          2014-11-27

Édesanyám szobája előtt állok, az ajtótól, bebocsájtást kérek

Nem tudom, hogy itthon szorgoskodik e már, a gyönyörű lélek

Betekintek, még nincs itthon! A szemem a szobában körbe téved

A szekrény az ágy a csend, az eleven megfagyott, ő bennük éled

Az illata otthonra talált, mit orromba bebocsájtást kértek

Megannyi emléket köszönhetek, köszönhetek ti néktek

Halkan indulok az asztalához, most oly könnyűvé vált léptek

Parketta megroppan a lábam alatt, most már mindent értek

Itt ült, itt írt levelet kényszerű katonaságba vonult édesapámnak

A toll sercegését is távolból hallom, a betűk a papíron ismét utat találnak

Emlékek elevenednek meg csupán? Bízvást utat adok, a vélhető talánynak

Ezt a szobát tekinthetem, a boldogságban indult, első édes hazámnak

A szekrény ajtaja kicsit nyitva, a nap sugara benne, bepillantást enged

Megnyitva az ajtót, a kis ruhája, mint szél fújta zászló egy pillanatra lenget

Az ajtó csikordulása, zongoraművé lép elő, ma már más húrokat penget

Oly régen lakik itt a kis ruha, már nem hordják, ő most álmokat kerget

Az óra ütemesen lépteti előre legnagyobb, mégis legkevesebbet mondó mutatóját

A csend ettől még csend marad, nézem az évekkel megkopott, mégis patináns órát

Az óra is mintha engem nézne. Kémleli a szobába belépő egyént, a múlt kutatóját

Nem érezteti velem, az időben szunnyadó fantázia, kémlelés megannyi buktatóját

Anyámék esküvői képe néz velem farkasszemet a falról, hősi beállítás

Akkor még gondtalan, az életet olyannyira vágyó buzgalom, nem ámítás

A fényképek, némelye kis keretbe, ránézni is elég, a szívnek lágyítás

A fénykép fontossága itt a lényeg, nem érdem az időrendi Felállítás

A hengeres gyertyatartó is itt van, mivel gyermekként oly sokat játszhattam,

Most itt pihen a szekrényen az ülésbe rekedt játék baba mellett, oly ártatlan

Mint az idő, mit gyermekként megkaptam. Akkor, azt hiszem másra is vágyhattam

De minden elveszett a ködben, csak arra emlékszem, az anyám szoknyáját rángattam

Az apró mintás tapéta, csak öregebb lett, kopottabb, más nem is változott

A meleg tej illata is itt leng, mit gyermekének a konyhából át hozott

Anno egy gyermeki ruhában sem találtak hibát, ő állandóan foltozott

Mindent úgy találtam, megmaradt itt, ahogy innen reggel eltávozott

Vártam és a múltban merítkeztem, most többet őrá sajnos nem várhatok

A munkahely könyörület nélkül üldöz, a ranglétra fokaira felmászhatok

Minden a szobában lévő apró tárgyat, az elmémbe nagy lakattal zárhatok

Az anyám szobájában tett kirándulás miatt, talán jobb emberré válhatok.