Árnyak...

Árnyak…                                                                              írta:Makai Attila

                                                                                              2016-07-28

Baljós álmok, jobb sorsra érdemes vágyak,

Merre visztek engem, fekete köntösös árnyak?

Mit mondattok velem, ellenem, miért hadakoztok?

Hisz nem adtam nektek, se kvártélyt, se kosztot.

Nem vettelek nevemre, hisz ti vagytok, a métely kovácsa,

Ez ellen hadakozni minden éjjel, az imám fohásza.

Miért kell csalható elmém, gyilkosává válnotok?

Miért kell gúnyosan kacagva, felettem szállnotok?

Miért? De tudom, nincs és nem is volt felelet!

A nyári melegben, így kaphatom e telet.

Mert nem tudok, felhőtlen boldoggá válni…

Titeket kellene, az életből kizárni!

Titeket, ti ármányba fürdött, piszkos árnyak,

Titeket, kik felettem, oly büszkén állnak!

De kérdezem én, ha elmentek, helyreáll a rend?

Vagy nem marad más utánatok, csak semmi, a csend?

Nem marad, kivel ádáz vitába szállhatok?

Nem marad semmi, ami ebben az életben fájhatott?

Nem marad, aki segít, hogy a jó úton haladjak?

Hogy az élet végén, bemutasson a malasztnak?

De mit akartok tőlem? Mit tegyek?

Mivel vehetném meg, elmúlt hűségetek?

Veletek, vagy nélkületek, milyen játszmát játszhatok?

Hogy ne árnyaim legyetek, hanem szent életű papok?

Ilyenkor, persze csend van…

Minden szó kimondva…

A jó útról, nekem kell döntenem…

Ez a mennyország, dicső pokla…